Nápolyiból, cukorkákból folyik be a legtöbb chipsadó

Több mint 44 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe az egészségre károsnak ítélt élelmiszerek gyártói a népegészségügyi termékadó (neta) bevezetése óta - írja a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kapott adatokra hivatkozva a Világgazdaság.

A Világgazdaság hétfői cikke szerint a legtöbbet, 22,7 milliárd forintot az előre csomagolt cukrozott készítmények - például különféle cukorkák, nápolyik - után fizették be a gyártók. S bár az adónemet chipsadónak is hívják, a sós snackek előállítói csak a második helyen állnak a maguk 7,3 milliárdos befizetésével. A harmadik netával leginkább sújtott termékkör az ételízesítőké, amelyek után eddig több mint 6,7 milliárd forintot róttak le előállítóik. Szintén jelentős összeget, 4,8 milliárdot fizettek be az elmúlt években az üdítőital-gyártók is. 

Az energiaitalok után fizetett neta összege az elmúlt években megközelítette az 1,3 milliárd forintot. Az ízesített sörök és alkoholos italok, valamint a szörpök jóval kevésbé fogynak: az előbbi után 252,7 millió, az utóbbi után 73,3 millió forint netát fizettek be a gyártók.

Szerző

GKI: megszorításokkal lesz tartható a költségvetési hiány

 A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint a választási gazdaságpolitika rövid távon ugyan élénkítő hatású, de a jogbiztonság és a tőkevonzó képesség helyreállítása híján nem teremti meg a növekedés tartós alapjait.

 A GKI az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: 2014-re 1,5 százalék körüli, az EU átlagával megegyező, de a régióban csak a szlovénnél és horvátnál kedvezőbb növekedést vár, s előrejelzését az EU-támogatású beruházások korábban gondoltnál gyorsabb dinamikája alapján emelte 1,3 százalékról 1,5 százalékra.

A költségvetési tartaléknak már most megkezdődött a felhasználása, a tervezettnél gyengébb forint és a forintkötvény-kamatok várható növekedése nyomán a 3 százalék alatti idei államháztartási hiány csak évközi intézkedésekkel lesz elérhető - közölték.

A gazdaságkutató szerint a javuló európai konjunktúra ugyan serkenti a magyar exportot, valamelyest növekszik a lakosság vásárlóereje és ezzel egyes belföldi piacra termelő, illetve szolgáltató cégek teljesítménye is, ám mindez csak valamivel hozhat többet, mint a mezőgazdaság aligha megismételhető tavalyi dinamizmusa.

Az európai konjunktúra javulása az ipari termelés enyhe, 3 százalékra gyorsulását valószínűsíti. Az építőipar dinamikája azonban - bár viszonylag gyors marad - várhatóan lassulni fog. Tavaly nagyon kevés, 7300 lakás épült, idén további csökkenés valószínű. Az üzleti beruházások alig bővülnek, a növekedési hitel program hatása minimális - írja a GKI.

A reálkeresetek 2 százalék körüli emelkedése a kiskereskedelmi forgalom és a fogyasztás 1,5 százalék körüli bővülését eredményezheti. A lakosság ugyanis a gyenge forint következtében emelkedő devizahitel-terhek, a hitelpiac befagyása, illetve a változatlanul nagy bizonytalanság miatt csak óvatosan költ.

Az alapkamat csökkentésének növekedésserkentő hatása a GKI szerint nem érzékelhető, mivel nem érinti a magyar gazdaság alapvető problémáját, "a piacgazdasági intézményrendszer szétverése következtében általánossá vált bizalomhiányt", s az ennek következtében befagyott beruházási hajlandóságot.

Hozzáteszik: az alapkamat választásokig tartó folyamatos csökkentésének szándéka a látványpolitizálás mind kockázatosabb eleme. Az amerikai pénzpumpa lassítása, Ukrajna és Törökország romló megítélése ugyanis a csökkenő magyar kamatfelárral együtt egyre fokozódó leértékelődési nyomás alá helyezheti a forintot.

A gyenge forint az üzleti szféra és az állam adósságszolgálati terheit is emeli, egyúttal csökkentve keresletüket. Aligha véletlen, hogy a forint februári gyengülése után a GKI felmérése szerint látványosan romlott a gazdasági szereplőknek a magyar gazdaság kilátásairól alkotott véleménye - írja közleményében a gazdaságkutató.

Szerző

Gyengült a forint kora reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest hétfő kora reggelre a péntek esti jegyzésekkel összevetve a bankközi piacon.

Hétfőn reggel hétkor egy euró 311,42 forintot ért a péntek esti 309,43 forint után, a svájci frankot 256,90 forinton jegyezték, péntek este hétkor 254,57 forinton állt.  A dollár 225,97 forint, a japán jen 2,2278 forint volt hétfő reggel a péntek esti 224,05 és 2,1948 forintot követően. Egy euró 1,3781 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,3809 dollár után.

Szerző