Tudomány;pálinka;szabálytalanság;

2014-03-03 13:57:00

Pálinka a laborban

A pálinkák mindössze 7 százalékával kapcsolatban merült fel bármilyen kifogás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) alkoholos italokkal foglalkozó laboratóriumában. Biztonságosan fogyasztható tehát a hungarikum, amit az is jelez, hogy a bevizsgált termékek csupán 2 százalékánál észleltek nem megengedett cukorhasználatot. A modern létesítményben tavaly összesen 15 ezer alkoholos italt ellenőriztek, és 786 esetben találtak hibát.

A NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságán végzik a szeszes italok vizsgálatát, itt őrködnek afelett, hogy kizárólag biztonságos italok kerülhessenek a fogyasztók poharába. „Hatósági laboratóriumunkban közel 15 ezer mintát vizsgálunk meg évente, ebből tavaly csak 786 darabot találtunk problémásnak. Ezek főként címkézéssel kapcsolatos, érzékszervi és analitikai kifogások voltak. A borászati termékek esetében a megvizsgált termékek 5 százalékánál, a pálinkák alig több mint 7 százalékánál merült fel valamilyen kérdés” – mondta Barátossy Gábor, a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgató-helyettese.

A laboratóriumban 177 akkreditált módszerrel vizsgálják a bevitt termékeket. A több százmillió forintot érő berendezések atomi szinten elemzik a pálinka mintákat - a labor ellenőrizni tudja, hogy az italt 100 százalékban magyar gyümölcsből készítették-e. Mi több, az eljárás arra is fényt derít, hogy a pálinkát valóban azon régió bizonyos barackfajtájából főzték-e, amit a címke állít.

Az elmúlt fél évben vizsgált 380 mintából mindösszesen 2 százalékban állapított meg a hatóság szabálytalan cukor használatot, a nem megfelelő címkézés miatt pedig a termékek 2 százalékánál indult hatósági eljárás. Szintén örvendetes hír a fogyasztóknak, hogy a metanol és  hidrogéncianid tartalom egyetlen esetben sem haladta meg a határértéket. „Elsődleges célunk, hogy az adott termék az egészségre ne legyen káros, továbbá megfeleljen a Pálinka Törvényben és az Uniós jogszabályokban leírtaknak. Ezért is javasoljuk a pálinka-előállítóknak, hogy a forgalomba hozatalt megelőzően végeztessenek analitikai vizsgálatokat termékeikből a NÉBIH laboratóriumban” – tette hozzá Barátossy Gábor.