Bundesliga;kapus;szövetségi kapitány;Pintér Attila;Gulácsi Péter;lapbarúgás;

2014-03-04 06:53:00

Gulácsi Péter csúcsokat ostromol

Nem állhat Pintér Attila szövetségi kapitány rendelkezésére a finnekkel szembeni, holnapi felkészülési mérkőzésen Gulácsi Péter. A Salzburg magyar kapusa azért kénytelen kihagyni a győri találkozót, mert vasárnap a Rapid Wien elleni (végül 6-3-ra megnyert) bajnokin súlyosnak tűnő arcsérülést szenvedett, le kellett cserélni. A játékos - akinek csapata mind az osztrák Bundesligában, mint a nemzetközi porondon szárnyal, és aki nemkülönben kiváló formának örvend - a tegnap elvégzett tüzetesebb orvosi vizsgálatok után nyilatkozott lapunknak.

-    Nem csupán az udvariaskodás miatt kérdem: hogy van?

-    Szerencsére nem komoly a sérülésem. Enyhe agyrázkódást szenvedtem, amikor egy szabadrúgásra kimozdultam a kapuból, és ütköztem az ellenfél védőjével, Christopher Dibonnal. A szünetben lecseréltek. Hétfőn kiderült, eltört az orrom is, de szerencsére csupán négy napot, illetve a hétvégi, Reid elleni idegenbeli bajnokit kell kihagynom. Úgy számolom, az Európa Liga nyolcaddöntőjében, jövő csütörtökön a Basel ellen lépek legközelebb pályára.

-    Pedig látva az ön és csapata szenzációs teljesítményét, vélelmezhető volt, hogy a Győrben debütáló Pintér Attila az ön nevével kezdi az összeállítást.

-    Egyfelől ez egyáltalán nem biztos, másfelől egy sérülés sosem jön jókor. Ugyanakkor bízom benne, hogy a jövőben is rászolgálok majd a válogatott meghívóra, és magamra ölthetem a címerest mezt. Elvégre még csak 23 éves vagyok…

-    Lassacskán az egész világ elképedve figyeli, mit művelnek a Salzburggal: 22 pontos előnnyel vezetik a bajnokságot, az EL-ben 100 százalékosak, legutóbb az Ajaxot búcsúztatták 6-1-gyel. Mi a titkuk?

-    Kiváló a taktikánk! Elsősorban a letámadásra építünk, már az ellenfél térfelén megpróbálunk labdát szerezni, így a támadójátékunk nagyon erős lett. Mindehhez tökéletes fizikai és mentális állapotban kell lennünk. Ralf Rangnick klubigazgató és Roger Schmidt vezetőedző munkájának dicsérete a produkciónk.

-    Következő ellenfelük a Basel lesz az EL-ben…

-    Megint nagyon erős riválist kaptunk, hiszen a svájci csapat rendszeresen szerepel az európai kupákban. Tavaly az EL-ben az elődöntőig jutott, az a Chelsea állította meg, amely később meg is nyerte a tornát. A Basel az idei BL-szezonban elégtételt vett, oda-vissza verte a londoniakat. Ettől függetlenül, ha azt a teljesítményt nyújtjuk, amit a hollandok ellen, akkor képesek lehetünk továbbjutni.

-    Salzburgban nem csak az Alpok, az önbizalom is az egekig ér?

-    A magabiztossággal tényleg nincsen baj, de nem szabad elfelejteni: még nem nyertünk semmit! Egyelőre jól szerepelünk a bajnokságban, az Osztrák Kupában is talpon vagyunk, míg az EL-ben a negyeddöntőnél járunk. Ilyen magasságból azonban, ha nem koncentrálunk, könnyű lezuhanni, mindent elveszíteni.

-    Ehhez képest az európai szövetség a Salzburg mostani eredményeit látva a klub 1994-es menetelésével vont párhuzamot, akkor az UEFA Kupában egészen a döntőig menetelt. A mai egylet képes lehet hasonló bravúrra?

-    Egyelőre a legjobb 16 között vagyunk, és nem is gondolunk jóval előbbre, csak a következő feladatra összpontosítunk. Sikerüljön továbbjutni a Basel ellen, a többit majd meglátjuk. Ha elbízzuk magunkat, könnyen kieshetünk. Számunkra az a legfontosabb, hogy a soron következő mérkőzéseken jól teljesítsünk, s hogy ott legyünk a BL következő csoportkörében.

-    Irigylésre méltó tervek… Az osztrák futball mennyivel tart előrébb, mint a magyar?

-    Erről nem tudok nyilatkozni, mivel 17 éves koromtól külföldön játszom. A két válogatott viszont nagyjából egy szinten van.

-    Akkor érzékeltessük úgy: milyenek a körülmények az angol viszonyokhoz képest?

-    Ami itt fogadott, azt leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, amit a Liverpoolnál tapasztaltam. Körülbelül 25 ember dolgozik a csapat mellett, ebben benne van a teljes stáb, edzők, orvosok, pszichológusok, szakácsok, szóval mindenki. Van két nagy füves, egy nagy és két kisebb műfüves pályánk. A csapat főhadiszállása mindent igényt kielégít, nem véletlen, hogy itt készülnek a Red Bull más csapatai is, az autó- és motorversenyzők, illetőleg a jégkorongozók. A taktikai felkészítésünk rendkívül erős. A német szakembereknek nagy szerepük volt abban, hogy az ottani stílust honosították meg, ennek a képzésnek köszönhetjük, hogy a csapat jelenleg ott tart, ahol. Ami a legfőbb különbség Liverpoolhoz képest, az a szurkolók létszáma. Hozzáteszem: habár a hangulat nem angliai, de a drukkerek kiváló atmoszférát teremtenek, és rengeteg gratulációt kapunk tőlük. Akárcsak az otthoniaktól, a családtól, a barátoktól.

-    Egy-egy feltörekvő csapattal leginkább az szokott történni, hogy szétkapkodják a nagyok. Salzburgban egyben tudják tartani a társaságot?

-    Minden bizonnyal. A tulajdonos vállalatnak köszönhetően a csapat anyagilag nagyon stabil. Hallani pletykákat, hogy egy-két játékosunkat figyelik, de ezzel nem foglalkozunk.

-     A nyáron igazolt Angliából Ausztriába. Meg sem fordult a fejében, hogy többekhez hasonlóan ön is hazajöjjön?

-    Ugyan van egy kis honvágyam, mint minden magyarnak, aki külföldön él, de egyelőre remekül érzem magam a jelenlegi klubomban, és sem tavaly, sem az idén nem terveztem, hogy Magyarországon folyatom a pályafutásomat. Boldog vagyok ott, ahol most vagyok - még akkor is, ha éppen most jöttem ki az orvosi szobából…