Kovács Csaba;Sapa Fehérvár;Marty Raymond;Znojmo;

2014-03-04 06:55:00

Raymond büszke a fiaira

Amikor az EBEL idei szezonjának véget ért az alapszakasza, sokan féltették a Sapa Fehérvárt attól, hogy a középszakaszban nem lesz képes kivívni a rájátszásba kerülést. Nos, Marty Raymond csapata csodát tett: tízből nyolc meccset megnyerve első lett az alsóházban, így egy év szünet után a csapat történetében immár másodszor jutott be a rájátszásba.

A Fehérvár hihetetlen bravúrt hajtott végre: elképesztő formában lejátszva az alsóházi középszakaszt, bekerült az EBEL idei rájátszásába. Oda, ahova például a címvédő, osztrák rekordbajnok Klagenfurt, valamint a fehérváriakhoz képest jóval nagyobb büdzséből gazdálkodó Graz sem tudott bekerülni.

Az EBEL-ben korábban még nem fordult elő, hogy a címvédő nem jutott be a negyeddöntőbe, viszont immár másodízben ott van a legjobb nyolc között a Fehérvár! Ehhez a középszakasz 10 meccséből 8-at meg kellett nyerni. Nem mindennapi bravúr. Főleg annak a tükrében, hogy a fehérváriaknak az utolsó körben, idegenben - a már biztos bejutó Dornbirn otthonában - kellett megszerezni a hiányzó egy pontot.

Ezt túlteljesítették. Kovács Csabának az 57. percben lőtt találatával végül a győzelem is meglett. Amire a középszakasz előtt legfeljebb álmukban gondoltak a szurkolók: a Sapa Fehérvár az élen zárt az alsóházban. Marty Raymond az AV19 mestere úgy véli, a biztos továbblépése ellenére a Dornbirn egy pillanatig sem adta fel, kőkemény csatára késztette a játékosait, ám azok képesek voltak a nagy nyomás alatt is helyt állni.

A negyeddöntő meccsnapjai
Az már biztos, hogy a Sapa Fehérvár AV19 március 7-én (pénteken) idegenben kezdi a sorozatot, majd március 9-én (vasárnap) hazai jégen fogadja majd ellenfelét a négy győzelemig tartó negyeddöntőben!
 
A meccsnapok a következők:
Március 7. (péntek)
Március 9 (vasárnap)
Március 11. (kedd)
Március 14. (péntek)
Március 16. (vasárnap) - ha szükséges
Március 18. (kedd) - ha szükséges
Március 21. (péntek) - ha szükséges


"Keményen játszottak, de mi sem adtuk alább, hiszen valóra akartuk váltani az álmunkat. Óriási dolog, hogy a végén győztünk, és sikerült elérni azt, amiért jöttünk. Habár erre az idényre a csapatépítés a feladatunk, én bíztam abban, hogy sikerül túlteljesítenünk az elvárásokat.

Tessék, most benn vagyunk a legjobb nyolc között! Bevallom így utólag, bizony, csalódott lettem volna, ha nem jutunk be a rájátszásba. Nagyon büszke vagyok a fiúkra! Főleg annak tükrében, kik végeztek mögöttünk" - értékelte röviden az eddigi szereplést Marty Raymond vezetőedző a klub hivatalos honlapján.

Egy biztos, a Fehérvár ismét nagyon magasra helyezte a lécet, hiszen a lendületben lévő gárda - az olimpia utáni négy

meccsből hármat megnyert - még arra sem teljesen esélytelen, hogy akár sporttörténelmet írjon. Ugyanis arra még nem volt példa, hogy a legjobb négybe kerüljön a csapat.

Hogy ki ellen kell majd a negyeddöntőben jégre lépnie a fehérváriaknak, arra csak lapzártánk után derült fény, hiszen a felsőház dobogósai - Salzburg, Bolzano, Vienna Capitals - késő este választottak maguknak ellenfelet az 5-8. helyen végzett csapatok közül, míg a 4. pozícióban záró Znojmo számára a másik három által elkerült ellenfél vár.

"A folytatás nagyon izgalmasnak ígérkezik, pénteken kezdődnek a negyeddöntők. Szinte mindegy, ki lesz az ellenfél, hiszen ebbe mi nem szólhatunk bele. Minket választanak mások" - tette hozzá Marty Raymond.