választás;pártlista;NVI;

2014-03-03 19:48:00

Hosszabb lesz a "dakszli", minden korábbinál több pártlista lehet

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője minden korábbinál több, legalább 22 országos pártlistára számít az áprilisi országgyűlési választáson. 

Ma 16 órakor járt le a jelöltállítás határideje, több mint kétezer jelöltet jelentettek be a 106 egyéni választókerületben, és az egyharmadukat vették már nyilvántartásba a választási bizottságok. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetőjének várakozásai szerint legalább 22 jelölőszervezet fogja teljesíteni az országos pártlista állításának feltételét, de akár a 30 pártlista is elképzelhető. Azok a pártok, amelyek kilenc megyében és a fővárosban 27 egyéni jelöltet tudnak állítani, jogosultak arra, hogy országos pártlistát állítsanak. 

Pálffy Ilona elmondta, a szavazólapot előállító nyomdával már dolgoznak azon, hogyan is nézzen ki az országos pártlistás szavazólap, amely már a korábbi években is hosszú volt, nem véletlenül nevezték "dakszlinak". Felhívta a figyelmet arra, hogy a pártlisták helyett országos nemzetiségi listákra is szavazhatnak azok, akik nemzetiségi választóként regisztrálják magukat. A 13 országos önkormányzat közül nyolcnak az országos listáját már nyilvántartásba vette a Nemzeti Választási Bizottság.

Az NVI elnöke jelezte, arra számít, hogy mind a 13 országos önkormányzat állít majd országos listát. A listaállításra kedd délután 4 óráig van lehetősége a jelölőszervezeteknek.

Emlékeztetetett: az országos listát állító pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok egy-egy tagot delegálhatnak a Nemzeti Választási Bizottságba (NVB), az Országgyűlés által választott hét tag mellé. Az NVI elnöke megjegyezte: arra számít, hogy minden országos listát állító jelölőszervezet él a delegálás lehetőségével, így az NVB tagjainak száma akár 40-50 is lehet.