kormány;adóbevételek;költségvetési tartalék;

2014-03-04 12:01:00

Ismét költött a tartalékokból a kormány

A kormány február utolsó napján újabb 3,5 milliárd forintot költött el a költségvetési tartalékból. Az év első két hónapjában már 16,6 milliárd forintnyi előre nem várt kiadás jelentkezett – írja a napi.hu.

A költségvetési törvény elvileg rendkívül szűk keretek szab a kormánynak, ugyanis az adóbevételek elköltésének szabályozása - a jog szerint -  a parlament joga, ám az elmúlt húsz év folyamán a kormány a költségvetés feletti ellenőrzést szinte teljes mértékben elvonta a parlamenttől. Ma már a kormány jelentős átcsoportosításokat hajthat végre a büdzsén belül - erről csak utólag kell tájékoztatnia a parlamentet, vagy eleve a parlament mond le bizonyos kiadások kontrollálásáról, mondván az adott keret minden további nélkül átlépheti a kabinet.

Idén az első két hónapban 37 különböző célra 16,6 milliárd forintot vett ki a kormány a kasszából. A döntések többsége különböző költségvetési intézmények működési kiadásainak kiegészítése - ami azért is sajátos, mert ez arra utalhat, hogy már az év első hónapjában kiderült, hogy nem megfelelően számolták ki az adott hivatal várható kiadásait. Így kaptak már januárban kormányhivatalok egymilliárd forintot, a Balassi Intézet 500 millió forintot, az Országos Atomenergia Hivatal 400 millió forintos működési támogatást. Szintén januárban szembesült azzal a kormány azzal, hogy 800 millió forinttal akarja támogatni a Rogán Antal vezette Belváros Duna-korzó felújítását, illetve 693 millió forinttal a Halász-bástya idei felújítását.

Hasonló a helyzet a kormány múlt heti döntésével: a kormány összesen 3,5 milliárd forintot vett ki a kasszából jellemző működési kiadásokra - vagyis nem előre nem látható kiadásokra. 1,2 milliárd forinttal emelték meg az egyházak hitéleti támogatását. Ezen felül Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont működési kiadásaira 551 millió forintot szavaztak. A kormányhatározat utal arra, hogy ez a keret csak az első félévi kiadásokra elegendő, a második féléves működésről még előterjesztést kell készíteni.

Az Eszterháza Központ létrehozásának egyik fontos célja, hogy az Eszterházy család fraknói hercegi ágának műtárgyai, illetve a Joseph Haydnhoz kapcsolódó tárgyak és kutatási anyagok befogadására, közzétételére és bemutatására alkalmas új múzeum és kutatóközpont jöjjön létre a fertődi Esterházy-kastélyegyüttesben - írja a kormány.hu. A központ a fertődi Eszterházy-kastélyban működik, amelynek renoválása évtizedek óta folyik, így vélhetően nem februárban szembesült azzal a kulturális kormányzat, hogy a nagyívű tervekhez némi készpénz is kellene. Ennek ellenére a 2014-es költségvetés nem számol a milliárdos forrásigényű intézmény működtetésével sem.

A kormány februárban egy újabb kutatóintézete gründolt - így a Veritas, Rendszerváltás Korszakát Kutató Intézet - mellé most már a Miniszterelnökség portfoliójában egy Magyar Nyelvstratégiai Intézet is működik, amelynek idei kiadásaira első körben százmillió forintot szavaztak meg.

A kormány múlt heti döntése szerint az MTA 400 milliót kap a már évek óta folyó Lendület programjára - ezzel projekttel fiatal magyar tudósok hazai kutatásait finanszírozzák, ily módon is megakadályozva az agyelszívást. Az MTA költségvetését a parlament két hónappal ezelőtt 63,2 milliárd forintos kiadással fogadta el, ebből a Lendület programra 3,8 milliárdot kapott az Akadémia, úgy néz ki, hogy a 3,8 milliárdot alultervezték. Hasonló a helyzet a külügy 110 milliós extrapénzével, amit a "külföldi magyar emlékek ápolására" kaptak, láthatóan ez az irgalmatlanul nagy összeg nem fért bele a minisztérium 63,8 milliárdos költségvetésbe, ezért lehetett szükség a kiegészítésre –véli a Napi.hu.