Elhunyt Fekete László

Publikálás dátuma
2014.03.04. 14:56

Életének 60. évében elhunyt Fekete László, az Újpesti Dózsa ezüstcipős futballistája.

A négyszeres bajnok csatár halálhíréről az UTE Baráti kör hivatalos facebook-oldala számolt be kedden. Fekete László 16 évesen lett a lila-fehérek játékosa, 1973-ban mutatkozott be az élvonalban. Az egyszeres kupagyőztes támadó az 1978/79-es idényben 31 találattal nyerte el a gólkirályi címet, ezzel a teljesítménnyel abban az évben Európában a második legjobb góllövő volt, amiért Ezüstcipőt kapott. Fekete 1973 és 1984 között 233 bajnoki mérkőzést játszott Újpesten és 136 gólt szerzett. A magyar válogatottban 21 alkalommal szerepelt 1974 és 1979 között és 5 találat fűződik a nevéhez.

 

Szerző

Budapest pályázhat a 2028-as olimpiára?

Simicskó István szerint további gazdasági növekedéssel és változatlan költségvetési fegyelemmel kalkulálva a magyar főváros jó eséllyel pályázhat a 2028-as olimpia megrendezésére .

A sportért felelős államtitkár a Napi Gazdaságnak elmondta: a 2021-es budapesti vizes világbajnokság az olimpia előtti legfontosabb lépcsőfok, ha az infrastruktúra a vb révén adott, akkor az ötkarikás játékok programjából máris megvan az úszás, a hosszútávúszás, a műugrás, a szinkronúszás és a vízilabda helyszíne.

"Ha a terv szerint elkészül a Nemzeti Olimpiai Központ, s közben felépül az új Puskás-stadion is, ezzel párhuzamosan pedig további sportcsarnokokkal bővül az infrastruktúra, akkor merhetünk nagyot álmodni. Az már eldőlt, hogy Rio de Janeiro után 2020-ban Tokió lesz a házigazda. 2024 még korai lenne, túl közel van, de további gazdasági növekedéssel és változatlan költségvetési fegyelemmel kalkulálva 2028-nak már nagyobb eséllyel futhatunk neki" - nyilatkozott a Napi Gazdaságnak Simicskó István.

Szerző

Czink Melinda túljutott a selejtező első fordulóján Indian Wellsben

Czink Melinda győzött, Babos Tímea kiesett a 6 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i keménypályás tenisztorna női egyes selejtezőjének első fordulójában.

A viadal honlapja szerint Czink hétfőn három játszmában ejtette ki a tajvani Hszie Szu-vejt. A következő körben az ausztrál Olivia Rogowskával találkozik, és ha a magyar idő szerint szerda hajnalban sorra kerülő összecsapáson is nyer, felkerül a főtáblára.  Babos három szettben elveszítette az orosz Alla Kudrjavceva elleni csatáját, és kiesett.

Eredmények:

selejtező, 1. forduló:

Czink Melinda - Hszie Szu-vej (tajvani, 18.) 7:5, 4:6, 6:4

Alla Kudrjavceva (orosz)-Babos Tímea (12.) 7:5, 3:6, 6:4

Szerző