kapitány;Pintér Attila;bajnoki cím;magyar labdarúgó-válogatott;Mixu Paatelainen;

2014-03-05 06:55:00

Debütál a Pintér-csapat

Ma kora este Győrben bemutatkozik a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztében Pintér Attila. Mind a helyszín, mind a rivális ismerős számára: Pintér tavaly bajnoki címet ünnepelhetett a város csapatával, a finnek pedig a 2012-es Eb-t megelőző selejtezőben ugyanúgy a magyarok csoportellenfelei voltak, ahogy az ősszel rajtoló kvalifikációs sorozatban is azok lesznek. A szakember elöljáróban leszögezte, bizonyosan akadnak ma még hibák, de ezek inkább most jöjjenek ki, mint amikor már komoly tétre megy a küzdelem. Kezdő tizenegye legalább annyira talányos, mint hogy mire megy majd vele a nemzeti együttes.

"Nagyon fontos mérkőzés vár ránk, de szeptemberre kell igazán ütőképes együttest alkotnunk. Szerdán vélhetően akadnak még hibák, ám abban bízom, hogy a szurkolók megértik ezt, mindenki mellettünk áll majd, s nem pedig jó magyar szokás szerint ez első adandó alkalommal belénk rúgnak" - nyilatkozta előzetesen Pintér Attila, aki kapitányként hatalmas feladatra vállalkozott.

Nem csupán azzal, hogy ígéretet tett rá, kivezeti a válogatott a 2016-os franciaországi kontinenstornára; sokkal inkább azzal, hogy a cél elérése érdekében fejébe vette, egységbe vezeti a honi futballtársadalmat.

"A magyar labdarúgás akkor volt legutóbb ütőképes, amikor mindenki ugyanazért a célért dolgozott, és a válogatott érdekeit tartotta szem előtt" - hangoztatja előszeretettel a kapitány, aki első körben elérte, hogy legalább az NB I-es együttesek elengedjék összetartásaira azokat a játékosokat, akiket számításba kíván venni a jövőben.

Mixu Paatelainen finn kolléga szerint ez náluk elképzelhetetlen volna, Pintér szerencsésnek vallhatja magát, amiért lehetősége van többet együtt dolgozni a kiszemeltekkel. Na, igen, épp a ksizemeltek jelenthetik a legfőbb problémát. Kérdéses ugyanis, hogy velük valóban ki lehet-e jutni az Eb-re, még ha a megemelt létszám miatt erre most nagyobb sansz is mutatkozik?

A magyar klubcsapatok a most zajló nemzetközi kupasorozat selejtezőiben történelmi vereséget szenvedtek, olyan gyors búcsút intettek Európának, amilyet még sosem, pedig volt itt már 4-0-s Vadúz-sikertől kezdve megannyi bántó, olykor röhejes, máskor inkább siralmas kudarc.

Légiósok áradata indult útnak haza, mert képtelenek voltak megvetni a lábukat középszerű bajnokságokban, a topligákban maradt néhány játékos pedig vagy alig-alig játszik (Gera, Szalai), vagy nem akarja többet magára ölteni a címeres mezt (Huszti). A honi élvonalból elérhető a franciaországi torna?

Pintér igenis hisz ebben - meg a munkában és magában. "Minden meccsen azzal a szándékkal lépünk pályára, hogy nyerjünk. Viszont erre csak sok közös, kemény tréninggel lehet esélyünk!" - jelentette ki a szakember.  A hétfői sajtótájékoztatón több játékos rámutatott, bizonyos taktikai elemeket már az unalomig ismételtetek, de hát így rögzül, kinek, mikor, mi lesz a feladata.

A szövetséget ért kritikaként megfogalmazódott, hogy nem lépett, amikor kiderült, a finnekkel majd a selejtezők során is találkozunk, talán érdemes lett volna új "edzőpartner" után nézni, de többek szerint a felek novemberi összecsapásáig úgy is sok minden változhat még. Mindenesetre Mixu Paatelainen úgy fogalmazott, érdeklődve várják, milyen lesz az új kapitánnyal a magyarok játéka, miféle taktikai elemeket vet be ellenük.

"Az eredmény ezúttal nem lesz fontos, az ősszel lesz az - mondta a finn tréner. - Úgy vélem, csoportunk második legjobbja a magyar válogatott. Jóllehet a görögök kiemelkednek, a többiek között nincs számottevő különbség. Örülök, hogy a kvalifikációs sorozat rajtja előtt egy ilyen erős együttessel találkozunk." Hogy udvariaskodott-e vagy sem, arra ma este hat órától választ kaphatunk.

Barátságos program

Szerdán 102 ország csapata lép pályára felkészülési mérkőzésen, az 51 mérkőzésből azonban 49 számít a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által is hivatalosan elismert találkozónak: Koszovó és Gibraltár nem számít FIFA-tagnak (előbbi Haitivel, utóbbi Észtországgal randevúzik.

A magyar válogatottal a vele azonos Eb-selejtezős csoportban szereplő finnekkel találkozik, míg a görögök a dél-koreaiakkal, a románok az argentinokkal, az észak-írek a ciprusiakkal meccselnek, a Feröer-szigetekiek pedig nem lépnek pályára.

Ezen kívül több presztízstalálkozó szerepel a programban: összecsap a legutóbbi két világbajnok, Olaszország és Spanyolország, valamint lesz Franciaország-Hollandia és Németország-Chile parti is.

A meccsek

Ausztrália-Ecuador
Japán-Új-Zéland
Grúzia-Liechtenstein
Oroszország-Örményország
Azerbajdzsán-Fülöp-szigetek
Litvánia-Kazahsztán
Bulgária-Fehéroroszország
Albánia-Málta
Algéria-Szlovénia
Dél-Afrika-Brazília
Görögország-Dél-Korea
Montenegró-Ghána
Bosznia és Hercegovina-Egyiptom
Csehország-Norvégia
Izrael-Szlovákia
Andorra-Moldova
Ciprus-Észak-Írország
Kolumbia-Tunézia
Macedónia-Lettország
Törökország-Svédország
Gibraltár-Észtország
Románia-Argentína
Ukrajna-USA
Ausztria-Uruguay
Svájc-Horvátország
Belgium-Elefántcsontpart
Írország-Szerbia
Lengyelország-Skócia
Németország-Chile
Wales-Izland
Anglia-Dánia
Portugália-Kamerun
Franciaország-Hollandia (DigiSport1, 21 óra)
Spanyolország-Olaszország (Sport2, 22)