A dühkitörések ötszörösére növelik az infarktus kockázatát

Publikálás dátuma
2014.03.04. 19:15
Jobb, ha mostantól Ronaldo is vigyáz magára. Fotó: Denis Doyle/Getty Images.
A dühkitörések ötszörösére növelik az infarktus és háromszorosára az agyvérzés kockázatát - derült ki amerikai kutatók kedden megjelent elemzéséből. A tudósok kilenc korábbi tanulmány adatait értékelték, amelyek több tízezer személyt kísértek figyelemmel - tudósított a BBC hírportálja a European Heart Journalban megjelent tanulmányról.

Kiszámolták, hogy két órával a dühkitörés után ötször akkora lesz a szívinfarktus kockázata, mintha ugyanaz a személy nyugodt és kiegyensúlyozott lenne. Az agyvérzés esélye ugyanilyen esetben több mint háromszorosára nő. A dührohamok szívritmuszavart is okozhatnak.

A tanulmány szerint különösen érzékenyek azok, akiknél már felléptek szív- és érrendszeri zavarok. A kockázati tényezők összeadódnak: egyetlen dühkitörésnél viszonylag alacsony az akut szívproblémák kialakulásának veszélye, ám akik gyakran dühbe jönnek, azoknál fokozódhat a kockázat - hangoztatta Elisabeth Mostofsky, a Harvard Egyetem Közegészségügyi Karának kutatója.

Statisztikai számítások alapján tízezer alacsony kockázatú személyből, akiknek napi öt dühkitörésük van, 158-an szenvednek szívinfarktust. Tízezer olyan személy esetében, akiknél fennállnak a szív- és érrendszeri betegségek rizikótényezői - többek közt a cukorbetegség -, és napi ötször még dühbe is gurulnak, a kutatók 657-nél számoltak szívinfarktussal.

A kutatók szerint nem világos, hogy a harag megnyilvánulásai miért növelik a szív- és érrendszeri problémák kockázatát. Korábbi tanulmányokra utalnak, amelyek szerint a pszichológiai stressz felgyorsítja a szívverést és növeli a vérnyomást.

Szerző

Rasszista szurkolói miatt félmillióra büntették az Újpestet

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága súlyos büntetéseket szabott ki azokra a játékosokra, akiket kiállítottak az OTP Bank Liga hétvégi fordulójának rangadóján, a Ferencváros-Győr mérkőzésen. Az Újpest 500 ezer forintos bírságot kapott.

A fővárosi zöld-fehérektől Mateo Pavlovicnak három, míg a vendégektől Lipták Zoltánnak ugyancsak három, Michael Svecnek pedig két bajnokit kell kihagynia.

Az MLSZ honlapjának keddi beszámolója alapján a fegyelmi bizottság a Ferencvárost 200 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte rendezési hiányosságok, a szurkolók által használt pirotechnikai eszközök, megbotránkoztató rigmusok bekiabálása, valamint egy hazai drukker játéktérre történt befutása miatt.

A Honvéd-Újpest találkozón tapasztalt szurkolói rendzavarások (megbotránkoztató rigmusok, pirotechnikai eszközök) nyomán a piros-feketéknek 100 ezer, a lila-fehéreknek pedig - főként drukkereik folyamatos rasszista megnyilvánulásai miatt - 500 ezer forintot kell befizetniük. Hasonló problémák miatt a Diósgyőrt 50 ezer, a Debrecent pedig 100 ezer forintra büntették.

A további kiállított futballisták közül Mohamadolu Abdouramannak (Diósgyőr) egy, míg Bori Gábornak (Paks) három mérkőzést kell kihagynia.

Szerző

Elhunyt Fekete László

Publikálás dátuma
2014.03.04. 14:56

Életének 60. évében elhunyt Fekete László, az Újpesti Dózsa ezüstcipős futballistája.

A négyszeres bajnok csatár halálhíréről az UTE Baráti kör hivatalos facebook-oldala számolt be kedden. Fekete László 16 évesen lett a lila-fehérek játékosa, 1973-ban mutatkozott be az élvonalban. Az egyszeres kupagyőztes támadó az 1978/79-es idényben 31 találattal nyerte el a gólkirályi címet, ezzel a teljesítménnyel abban az évben Európában a második legjobb góllövő volt, amiért Ezüstcipőt kapott. Fekete 1973 és 1984 között 233 bajnoki mérkőzést játszott Újpesten és 136 gólt szerzett. A magyar válogatottban 21 alkalommal szerepelt 1974 és 1979 között és 5 találat fűződik a nevéhez.

 

Szerző