Ez a függés már másfajta függés

Publikálás dátuma
2014.03.05. 06:17
Márciustól esetleg ismét exportálhatunk sertéshúst és hústerméket. Fotó: Thinkstock/Europress/Getty Images
A Paks II. paktum szerződés megkötése és parlamenti jóváhagyása új helyzetet teremtett a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban. Hazánk több évtizedre ismét, ezúttal gazdasági függőségi helyzetbe került Oroszországtól. A megállapodás fordulópont a rendszerváltás után leépült együttműködésben. Napjaink orosz-ukrán konfliktusából ugyanakkor látszik, ha a lehetősége megvan rá, akkor Oroszország nem riad vissza attól, hogy erejét fitogtassa.

Néhány esztendeje Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke még ellenfélként tekintette Oroszországot. A jelenlegi kormányzat az óriásbirodalomra már mint legjobb gazdasági partnerére tekint. Ez látszik a január 14-én aláírt, a Paks II. atomerőműről szóló megállapodás aláírásából is. Vlagyimir Putyin orosz elnök novo-ogarjovói rezidenciáján - Orbán Viktor jelenlétében - Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirjenko, az orosz állam tulajdonában lévő Roszatom elnöke szignálta a megállapodást.

Ennek értelmében 21 esztendeig, 2025 és 2046 fizetjük majd vissza a paksi atomerőmű bővítésére felveendő, 10 milliárd eurós hitelt. A háromezer milliárd forintnyi kölcsönből durván a kétszerese lesz, mire visszafizetjük.

A megállapodás elején elégedettséggel veszik tudomásul „a Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti, a Magyar Népköztársaság területén létesítendő atomerőmű építése során folytatandó együttműködésről szóló, 1966. december 28-án kelt Egyezmény sikeres végrehajtását”. Vagyis az előzetes, alapos vizsgálatok nélkül megkötött mostani paktum nem más, mint az 1966-ban megkötött nukleáris egyezmény folytatása.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ha a 21. század legjelentősebb gazdasági egyezményének tartjuk a Paks II.-szerződést, akkor - a már az egyezményben is rögzített - régi barátság folyományaként az eddiginél nagyobb mértékben megnyílnak-e az orosz piacok a magyar áruk és szolgáltatások előtt. Ha igen, akkor milyen feltételekkel?

Az általunk megkérdezett szakértők egybehangzóan állították: a Paks bővítéséről szóló egyezmény magyar kezdeményezésre, és nem valamely orosz diktátum hatására született meg, noha az is tény, a Roszatom ajánlkozott az üzletre. Oroszország nem presszionálta a Fidesz-kormányt, Orbán Viktorék mégis mérlegelés nélkül döntöttek a Roszatom mellett. Az oroszok úgy vélik tehát, ők nem kértek szívességet, így a magyar áruk és szolgáltatások kivitele számára sem jelent előnyt az ügylet. Az oroszok részéről az ideológiai elkötelezettség igénye már réges-régen a múlté.

Piacra jutás nehézségekkel
Meglepően nagy az érdeklődés az Oroszországba irányuló export iránt - mondta a Népszavának Kerekes György. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem egy könnyű piac. Jelentős a bürokrácia, bonyolult a hatósági engedélyeztetés rendszere, és csak azok az áruk találhatnak maguknak teret, amelyek megfelelnek az előírt szabványoknak. Mindez költséges folyamat. A kereslet óriási, de nem minden vállalkozás képes megfinanszírozni, hogy termékeikre megfelelő módon felhívja a figyelmet. Ma már a fizetési fegyelemmel sincsenek gondok, a vezérigazgató tapasztalatai szerint ez Oroszországban jobb, mint nálunk, sőt még Németországét is felülmúlja. Korrekt partnereknek bizonyulnak, a magasabb minőségért hajlandók jobb árat is megfizetni. Az építőipari cégeink, amelyeknek lenne megfelelő kapacitásuk és az egyéb beruházásokban érdekelt magyar cégek azonban gyakran ütköznek a helyi hatalmasságokkal, oligarchiákkal, ezért is nehéz számukra a piacra jutás.

Magyarország számára - a "keleti nyitás" orbáni szlogenjétől függetlenül - az Orosz Föderáció, mint kereskedelmi partnerország a második-harmadik, az Európai Unión kívüli államok között az első helyen áll. Ugyanakkor Magyarország az Orosz Föderáció partnerországainak rangsorában a 18. helyen áll. A pozíció nem stabilitására nincs garancia: 1 százaléknál alig nagyobb mértékű részarányunkat más ország könnyen behozhatja, de mi is előrébbre léphetünk.

Az orosz birodalmat a gazdasági válság rákényszeríttette arra, hogy belássa: gazdaságának stabilitása főként az energiahordozók iránti kereslettől, és azok árának változásától függ. Ezért az orosz kormányzat célul tűzte ki a régóta halogatott minőségi változtatások megvalósítását a gazdaságban, az innovációs és technológiai fejlesztéseket.

Gyakran említik meg az Oroszországgal gazdasági kapcsolatokat építeni szándékozók, hogy eredményt elérni csak korrupció révén lehet, a magánszféra is úgy működik, mintha állami irányítás alatt állana. Közismert tény, hogy az ország több mint 80 régiójának vezetője (kormányzója) jelentős befolyással bír a nemzeti fejlesztéseket, beruházásokat illetően.

Ezt erősítette meg érdeklődésünkre Füzesi Attila is. Az elsősorban a kis- és közepes (kkv) vállalkozások oroszországi piacra jutását elősegítő Creative Expert Consulting (CEC) Kft. ügyvezetője több évtizedes oroszországi tapasztalatra tett szert, mielőtt visszatért Budapestre. Tapasztalatai szerint a kkv-knek kicsi az esélyük arra, hogy önállóan megvessék a lábukat ezen a piacon. Ezért egy "felvezető cégre" van szükségük, a CEC éppen ezt a szerepet kívánja betölteni. Csak az lehet eredményes, akinek kellő helyi tapasztalata van. Kapcsolati tőke és orosz nyelvtudás nélkül reménytelen kijutni az orosz piacra.

A CEC-nek is vannak helyi képviselői Oroszországban és Kazahsztánban. Amíg egy üzleti ajánlattól eljutnak a szerződésig, addig gyakran egy-másfél év is eltelik. A kicsiknek megvan az az előnyük, hogy ebben a szegmensben nem kell a korrupcióval számolni. Az általuk közvetített árucikkek igen széles skálát ölelnek fel, a parkettától a bányagépekig és a kesztyűtől a tökmagig. Az Oroszországban a lábukat már korábban megvetett "magyar multik", például az OTP, a Mol vagy a Richter persze nem igénylik "felvezető cég" közreműködését.

Kicsinek vagy nagynak egyaránt kedvező most a gyenge forint. A két ország közötti kereskedelmet a kölcsönös előnyök és nem a diktátumok vezérlik - így foglalta össze véleményét Deák András. A Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa is utalt arra, hogy a "magyar multik" mellett kevesen tudnak piacra lelni Oroszországban. A birodalomba csak versenyképes és jó minőségű árut lehet exportálni. Silány termékkel ne is próbálkozzon senki.

Az összességében alacsony volumenű exportunkat egy-egy termékcsoport képes "megdobni", ilyenek voltak korábban a komáromi Nokia-gyár mobiltelefonjai, amelyek a teljes magyar kivitel egyharmadát adták. Nehézséget jelent a magyar cégek számára, hogy a mennyiségi igényeknek csak kevés magyar cég tud megfelelni. Ez az akadálya annak, hogy például az oroszok által igen kedvelt magyar borok nem hódítanak.

A Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm egyre fejlődő dél-dunántúli szarvasmarhatelepe és az ehhez kapcsolódó feldolgozóipari kapacitás jó példája annak, hogy egy cég képes alkalmazkodni a külföldi, jelentős mértékű igényekhez. Deák András szerint azonban ilyen vállalkozás legfeljebb egy-kettő lehet Magyarországon. Az OTP térnyerése is biztatóan indult Oroszországban, olyan személyi hitelfajtákat kínáltak fel a háztartásoknak, amelyekről korábban legfeljebb csak hírből hallottak. A Richter, amely évtizedek óta van jelen Oroszországban időben ismerte fel, hogy az egyre öregedő lakosságnak több gyógyszerre van szüksége. Üzemük működik Oroszországban is, így a mennyiséggel sincs gondjuk.

A Magyarországra érkező energiahordozók 90 százaléka Oroszországból származik. Ez hátrány és előny is, egyrészt kiszolgáltatottak vagyunk, ugyanakkor jelentős partner is. Az oroszok is tisztában vannak azzal, hogy ha nehézségek és jelentős költségráfordítások árán is, de léteznek alternatív megoldások is.

Gondban a rubel

Egy nemzeti deviza megvédése költséges mulatság, már csak azért is, mert gyakran az intervenció eredménytelennek bizonyul. Az orosz központi banknak mindenesetre nagy gyakorlata van rubelvédésben.

Nagyjából 10 milliárd dollárt költhetett el hétfőn devizatartalékaiból az orosz jegybank a rubel védelmére - állítják orosz devizapiaci kereskedők. Ez a jegybank teljes, 493,4 milliárd dolláros arany- és devizatartalékának közel 2 százalékának felel meg, ami egészen tekintélyes hányadnak számít.

A jegybank a devizatartalékok egy részének eladásával igyekszik fékezni a rubel gyengülését, miután az orosz fizetőeszköz óriási mélyrepülést szenvedett el a befektetők tőkemenekítése miatt. Az orosz jegybank az intervención túl 1,5 százalékpontos kamatemelést is végrehajtott hétfőn, hogy megfékezze a tőkekivonást, és a rubel gyengülését. Az erőfeszítések nem sok eredményre vezettek, a rubel továbbra is történelmi mélypontja körül mozog az euró és dollár ellenében. A rubel árfolyama az év eleje óta mintegy 8 százalékkal vesztett az értékéből. A rubel megállíthatatlanul gyengül a dollárból és euróból álló devizakosárhoz képest.

A devizakosár úgy működik, hogy határértékeket állapítottak meg, a rubelnek ezek között kell maradnia. A határértékeket éppen ezen a héten emelte meg az orosz jegybank, mégpedig 5 kopejkával, így a sáv 35,15 és 42,15 rubel közé került a devizakosárhoz képest. A mechanizmus úgy működik, hogy amint 350 millió dollárt költenek a rubel védelmében, akkor mindig 5 kopejkával emelnek.

Az oroszok éppúgy megszenvedik azt is, hogy az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Fed tavaly december óta fokozatosan zárja el pénzcsapját, mint a feltörekvő országok mindegyike, köztük Magyarország is. (Decemberben és januárban 10-10 milliárd dollárral csökkent az amerikai, gazdaságélénkítő célú eszközvásárlását, amelynek volumene ezzel havi 65 milliárd dollárra mérséklődött.)

Magyarország a húsbeviteli tilalom feloldásában reménykedik

Még nem lehet tudni, hogy mikor oldja fel Oroszország az élő sertés, a sertéshús, valamint a sertéshúsból készült termékek importtilalmát.

Az egyeztetések az orosz hatóságok és az Európai Unió illetékesei között - a hírek szerint - a végükhöz közelednek, és márciusban meg is születhet a régen várt megállapodás.

Kardeván Endre vidékfejlesztési államtitkár ennek kapcsán arról nyilatkozott, hogy az lehet a jó megoldás, ha az importtilalom csak azokra a régiókra vonatkozna, ahol a sertéspestis felütötte a fejét. Ahol viszont erre nem volt példa, legyen az egy egész ország vagy régió, ott az engedélynek legfeljebb már csak az orosz hatóságok követelményeinek való megfelelés, illetve a vámkövetelmények betartása lehet az akadálya.

Február végén Oroszországban, a kiválasztott állattartótelepeken, vágóhidakon, állami laboratóriumoknál és a felügyeleti hatóságoknál vizsgálódtak a felügyeleti hatóságok. Abban az esetben, ha ezt eredményesnek ítélik meg, akkor a magyar élősertés- és sertéshúsexport előtt ismét megnyílhatnak a lehetőségek. Ezzel Magyarország ismét visszakerülhet a az engedélyezési listára.

Ha ez valóban megtörténik, akkor március közepén felszállhat a fehér füst, és elindulhat a kivitel. Most már csak az a kérdés, hogy hazánkkal kivételt tesznek-e. Szakértők szerint a korlátozás egyedi feloldásának kicsi az esélye, de a magyar Vidékfejlesztési Minisztériumban minden esetre reménykednek.

Szerző

Kínos lett a paksi paktum

Publikálás dátuma
2014.03.05. 06:00
A Németh Lászlóné által, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin előtt aláírt szerződés parlamenti jóváhagyása késik. Fotó: Europress/G
Feladta a korábbi lázas tempót a Fidesz, és már nem igyekszik még ebben a kormányzati ciklusban áterőltetni a parlamenten a paksi bővítésre vonatkozó magyar-orosz pénzügyi szerződéstervezetet. Az ellenzék szerint a kormány attól fél, hogy az országgyűlési vita során kínos részletek derülnének ki a paktumról. Ezért a választási kampány alatt az "agyonhallgatás" taktikáját választja kormánypárt. Egyes politikusok úgy vélik: Orbán Viktor miniszterelnök azért nem emeli fel a szavát az Ukrajna elleni orosz agresszió ellen, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök lekötelezettje.

Szinte bizonyos, hogy a korábbi lázas sietséget feladva a Fidesz ebben a kormányzati ciklusban már nem erőlteti át a parlamenten a paksi atomerőmű bővítésre vonatkozó pénzügyi szerződéstervezetet. Az országgyűlési vita során ugyanis a kormánypárt számára kínos részletek derülhetnének ki a paktumról, ezt pedig a választási kampány alatt igyekszik elkerülni a Fidesz - nyilatkozta lapunknak Tukacs István. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja úgy véli: kínos lett az Orbán-kabinet számára a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az új paksi reaktorok megépítésére kötött egyezmény, ezért igyekszik "agyon hallgatni" a Fidesz az ügyet.

A szocialista politikus szerint a paksi megállapodás mellett Orbán Viktor kormányfő háttéralkukat is köthetett Putyinnal. Ezt látszik igazolni az is, hogy Orbánnak "szájzára" lett az orosz ügyekben. A kormányfő nem hajlandó elítélni az Ukrajna elleni orosz agressziót. Miközben nyilvánvaló, hogy a magyar kormánynak Ukrajna mellett kellene határozottan állást foglalnia, miután a szomszédunkat érte támadás. Másrészt a kárpátaljai magyarok sorsa Kijev és nem Moszkva kezében van. Nyilvánvaló, hogy Orbán lekötelezettje Putyinnak, ezért hallgat - véli a politikus. Tukacs István hozzátette: Magyarországra nem vet jó fényt, hogy ilyen szoros gazdasági kapcsolatokat ápol egy terjeszkedő politikát folytató országgal.

Lattmann Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa elmondta: az orosz-ukrán konfliktus kiéleződése nem ad jogi alapot az atomerőmű bővítésre kötött kétoldalú egyezmény felmondására. Szerződésbontás csak meghatározott feltételek esetén történhetne meg. Ilyen ok lenne például az, ha katonai konfliktusba keverednénk Oroszországgal, vagy az Európai Unió, illetve az ENSZ olyan szankciót léptetne életbe Moszkvával szemben,amely kizárná a gazdasági együttműködést Oroszországgal. Erre azonban egyelőre nem került sor, és feltehetően ilyen szigorú határozat nem is születik.

A nemzetközi jogász szerint akkor is szerződést bonthatnánk, ha valamilyen olyan objektív körülmény merülne fel, amely lehetetlenné tenné a megállapodás megvalósítását. Emellett ok lehet a felmondásra az is, ha az orosz fél megszegné az egyezmény valamelyik pontját. Erre azonban kicsi az esély, - tette hozzá a szakember - miután a Moszkvával létrejött egyezség nem tartalmaz konkrétumokat. Így nincsenek benne sem részletes pénzügyi tervek, sem műszaki követelmények, vagy teljesítési határidők.

Balázs Péter egyetemi tanár, volt külügyminiszter lapunknak kifejtette: a krími konfliktus kiteljesedésével semmi olyan dolog nem történt, amit nem tudhatott a magyar kormányzat előre. Az elmúlt évek során ugyanis Oroszország többször megmutatta, hogy miként szokta kezelni az egyes országokkal felmerülő vitás kérdéseit. Vagyis kiderült, hogy az orosz fél nem riad vissza az erőszakos fellépéstől. Éppen emiatt a magyar kormánynak előre gondosan kellett volna mérlegelnie a lehetséges következményeket, mielőtt megkötötte volna a paksi erőmű bővítésre vonatkozó szerződést, amely egyébként úgy rossz, ahogy van - tette hozzá az egyetemi tanár.

Felmondaná az Orbán-Putyin egyezményt az Összefogás

Az ukrán nép törekvéseinek támogatására, az Oroszországgal a paksi erőmű bővítéséről kötött egyezmény felmondására és a hazai gáztározók feltöltésére kéri fel a kormányt az a határozati javaslat, amelyet az ellenzéki Összefogáshoz tartozó pártok nyújtottak be az Országgyűlésnek tegnap.

Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa elmondta: arra számítanak, hogy a kormányoldal még egy parlamenti ülést tervez márciusra, de ha mégsem, akkor megvizsgálják a rendkívüli ülés összehívásának lehetőségét. A képviselő emlékeztetett arra, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy korábbi nyilatkozatában utalt arra, hogy a paksi bővítésről szóló hitelszerződés miatt módosítani kell az államadósság-plafonról szóló törvényi rendelkezést, és emiatt rendkívüli ülés is elképzelhető. Az Összefogás pártjai ebben az esetben szeretné napirendre vetetni határozati javaslatukat. Ha viszont a kormányoldal néhány napon belül nem hív össze rendkívüli ülést, a baloldali összefogás megvizsgálja ennek lehetőségét - közölte Karácsony Gergely, jelezve, hogy ennek részleteiről még nem egyeztek meg.

Az országgyűlési törvény szerint a rendkívüli ülés összehívását a köztársasági elnök, a kormány vagy a képviselők ötöde kezdeményezheti, megjelölve az összehívás indokát, a javasolt időpontot és napirendet. Kérelmükre a házelnöknek az ülést lehetőleg a javasolt, de legkésőbb az azt követő nyolc napon belüli időpontra össze kell hívnia. A parlament jelenleg 381 tagú, azaz 77 képviselő aláírása szükséges a rendkívüli üléshez. A baloldali Összefogás pártjainak és az LMP-nek együtt 72 képviselője van, de van még kilenc független képviselő a jobbikosokon és a kormánypártiakon túl.

Schiffer András, az LMP-frakcióvezetője még hétfőn közölte, hogy a Ház rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik az ukrán válsággal összefüggésben. Egyúttal jelezte, hogy Mesterházy Attilához, az MSZP frakcióvezetőjéhez fordul támogatásért. Schiffer András azt mondta, törvényjavaslatban indítványozzák az "Orbán-Putyin-paktum" felmondását, míg határozati javaslatuk az orosz "atomgyarmatosítás leállításához szükséges intézkedéseket" tartalmazza. Ezeket azonban kedd délutánig még nem nyújtották be az Országgyűlésnek.

A Mesterházy Attila, Tóbiás József (MSZP), Molnár Csaba (DK) és Karácsony Gergely határozati javaslata kinyilvánítaná, hogy Ukrajna függetlensége és békéje Magyarország számára rendkívül fontos. Az Összefogás indítványa alapján a Ház felkérné a kormányt, hogy haladéktalanul küldjön írásos értesítést Oroszországnak a paksi atomerőmű bővítéséről kötött egyezmény felmondásáról. "Szuverén országot megszálló, más népek önrendelkezését nem tisztelő állammal - nemzetbiztonsági jelentőségű és nemzetstratégiai fontosságú - együttműködést a szabad Magyarország nem folytathat" - írják az előterjesztésben, amely emellett szorgalmazza a magyarországi gáztározók haladéktalan feltöltését az ország energiaellátásának biztonsága érdekében.

Késve és hiányosan válaszolt a fejlesztési tárca

Addig harcolok, ameddig a kormány meg nem engedi a betekintést az összes paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos dokumentumba. Azt ugyanis elfogadhatatlannak tartom, hogy a kormányzat továbbra is eltitkolja egy ilyen nagy horderejű beruházás adatait - nyilatkozta lapunknak Szél Bernadett. Az LMP társelnöke arról is beszélt, hogy tegnap déltől három óráig várakozott Németh Lászlóné fejlesztési miniszter irodája előtt, hogy a tárcavezető választ adjon a paksi beruházással kapcsolatban feltett kérdéseire. A február 12-én beadott kérdéseire ugyanis 15 napon válaszolnia kellett volna a miniszternek, de ezt végül csak tegnap tette meg.

Szél Bernadett kijelentette: nem elégedett kapott információkkal. Az építkezéssel kapcsolatos hatástanulmányokba például továbbra sem kapott betekintést. Némethné továbbra is arra hivatkozott, hogy azok titkosak. Miközben a képviselőknek joguk van megismerni az úgynevezett minősített iratokat is. Egyes dokumentumokról pedig azért nem adott tájékoztatást a szaktárca, mert - mint a miniszter közölte - azokat a Paks II. beruházásra létrehozott állami projektcégtől kell kérnie a képviselőnek.

Szerző

Az Ab megsemmisítette a közszereplők bírálhatóságának egyik korlátját

Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a március 15-én életbe lépő új polgári törvénykönyv (Ptk.) azon rendelkezését, amely méltányolható közérdekhez köti a közszereplők bírálhatóságát - közölte honlapján a testület.

Az Ab szerint sérti az alaptörvényben rögzített szólás- és sajtószabadságot, hogy az új Ptk. a közügyek vitatásakor a közéleti szereplők szélesebb körű bírálhatóságát "méltányolható közérdek" igazolásához köti, ezért ezt a törvényi feltételt a testület megsemmisítette. Így az új Ptk. már e feltétel nélkül lép hatályba. Az Ab hétfői határozatának indokolásában megadta azokat a kereteket is, amelyek között már a közszereplők emberi méltóságát is védelem illeti meg a szólás- és sajtószabadsággal szemben.

Az új Ptk. három együttes feltételt támasztott a közszereplők bírálhatósága kapcsán, e szerint a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, valamint az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja. Az Ab azonban leszögezte: a szabad társadalmi vita kiemelkedő jelentőségű alkotmányos érdek. Nincs szükség további "közérdek" igazolására ahhoz, hogy a közszereplők bírálata másoknál lényegesen szélesebb körben legyen lehetséges, ez a feltétel indokolatlanul szűkítené a véleménynyilvánítás szabadságát.

A jogalkalmazónak ugyan mérlegelési lehetőséggel kell bírnia a szólásszabadság és a közéleti szereplők személyiségi jogai közti ütközés feloldásánál, azonban a "szükséges és arányos mértékben", illetve "az emberi méltóság sérelme nélkül" fordulatok minden lényeges szempont érvényesítésére lehetőséget nyújtanak. E jogalkalmazói mérlegelés kapcsán az Ab határozatában arra is felhívta a figyelmet, hogy a fokozott alkotmányos védelem alatt álló közéleti véleményszabadság fókuszában elsősorban maguk a közügyek, nem pedig a közszereplők állnak. Emiatt a személyiségvédelem korlátozottsága minden közszereplésre vállalkozó személynél fennáll, nem csupán azoknál, akik hivatásuknál fogva közszereplők.

Az Ab szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni a megszólalással érintett személy státusát. A közhatalmat gyakorlók és a közszereplő politikusok esetében a személyiségvédelem korlátozottsága mindenki másnál szélesebb körben tekinthető "szükségesnek és arányosnak". Az ő esetükben a közügyekkel összefüggésben megfogalmazott, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás főszabály szerint nem lehet alapja polgári jogi felelősségre vonásnak.

Az Ab ugyanakkor rámutatott arra is, hogy mindez nem jár az emberi méltóság védelmének kiüresedésével. A közhatalmat gyakorlókat és a közszereplő politikusokat is megilleti a személyiségvédelem, ha az értékítélet a személyüket nem a közügyek vitatása körében, nem közéleti tevékenységükkel, hanem magán- vagy családi életükkel kapcsolatban érinti. Továbbá indokolt lehet a polgári jogi felelősségre vonás akkor, ha a megfogalmazott vélemény az érintett személy emberi státusának teljes, nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadásaként az emberi méltóság korlátozhatatlan részébe ütközik.

A határozathoz a 15 tagú testületből hét alkotmánybíró - Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária - fűzött különvéleményt.

Egy évvel ezelőtt Schiffer András LMP-s képviselő fordult Szabó Máté ombudsmanhoz, hogy kezdeményezze az új Ptk. alkotmányossági felülvizsgálatát. Az LMP-s politikus azt mondta: a kormánytöbbség alkotmányellenes módon korlátozza a véleményszabadságot azzal, hogy a kódex a korábbinál szűkebbre szabja a közszereplők bírálhatóságát.

Székely László ombudsman - aki korábban az új Ptk. kodifikációját koordináló miniszteri biztos volt - tavaly szeptemberben arról beszélt: a rendszerváltás után az Ab rögzítette, hogy a közéleti szereplőknek többet kell tűrniük a nyilvános vitákban. Az új Ptk. kodifikációja során megfogalmazódott szabályozást azonban a parlamentben egy módosító indítvány átírta.

Szerző