jutalom;Magyar Paralimpiai Bizottság;atlatszo.hu;Emberi Erőforrások Minisztériuma;Gömöri Zsolt;2012-es londoni olimpia;

2014-03-05 07:00:00

Ötkarikás fekete lyuk

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma csaknem másfél éven át megpróbálta meggátolni, hogy nyilvánosságra kerüljön, ki mennyi jutalmat kapott a 2012-es londoni olimpiai játékok után. Az atlatszo.hu portál végül mégis megkapta az intézménytől a listát, ám - számításai szerint - 228 millió forint sorsáról továbbra sem tudni. De a hiány, meglehet, még jelentősebb.

Csaknem másfél éves procedúrának vetett véget a minisztérium, amikor váratlanul megküldte a hírportálnak azt a dokumentumot, amiből kiderül, hogy ki mennyi jutalmat (közpénzt) kapott a 2012-es londoni olimpiai játékok után.Pontosabban: ennek kellett volna kiderülnie. Merthogy egy tekintélyes összegnek sehol nincs nyoma.

Az már korábban ismertté vált, hogy összesen 2,18 milliárd forint volt a végösszeg, ám hogy milyen elosztásban utáltak azt ki, azt titkon őrizték. Annyira, hogy az EMMI mindent megtett, hogy a részletekre fény derüljön. A pert - miként arról a hírportál beszámolt - húzták, ahol tudták.

"Az EMMI eljárása azért felháborító, mert olyan adat kiadását tagadták meg, amiről napnál világosabb volt, hogy ki kell adniuk, mert közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adat" - rögzíti az atlatszo.hu. Végül az ítélethirdetés előtt hirtelen mégis megküldték a névsort az összegekkel.

Csakhogy az nem a komplett 2,18 milliárdot veszi lajstromba: végösszege 1,81 milliárd forint.  A különbözet tehát 370 millió forint.  A listán egyébként nem található meg Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének a neve, noha legalábbis különös volna, ha a várakozáson felüli (8 arany, 4 ezüst, 6 bronz) remek magyar szereplés után éppen a szervezet első embere ne kapott volna jutalmat, amikor kollégája, a Magyar Paralimpiai Bizottságot vezető Gömöri Zsolt például 17 millió forintot vihetett haza.

Sőt, Borkai jogi tanácsadója, Sipos Gertrúd is olyan jól dolgozott, hogy 7 milliót kapott, a magyar csapatot vezető, akkor még a főtitkári tisztséget ugyancsak betöltő Magyar Zoltán pedig 12 millió forintban részesült. Épp az elnök ne kapott volna egyetlen forintot sem? Nehéz elképzelni.

Első blikkre úgy tűnhet, hogy a versenyzők között is akadnak érdekességek, például hogy az ugyanabban a csapatban szereplő játékosok egyike miért csak 5 milliót, a másik pedig 12 milliót vihet haza, de erre megvan a magyarázat: a szövetségi kapitányok a teljesítmény alapján differenciálhattak.

Okokat lehet arra is hozni, miként történhet meg, hogy Csipes Ferenc (57 millió) lényegesen többet kasszírozott a játékokon, mint mondjuk az ezüstérmes birkózó, Lőrincz Tamás (25), csak hát nem biztos, hogy az elosztás igazságos.
Amúgy is, a listából nem derül ki, pontosan ki, mire, milyen jogcímen kapott pénzt.

Félő, az adófizetők pénzéből rengeteg olyan személy vagyonosodott, akinek nem lett volna erre joga, vagy legalábbis nem annyira, amennyit végül kapott.  Ennek kiderítése még előttünk álló feladat.