-Mit kiáltoznak lent a népek ? – kérdezte főminiszterét a kedves vezető, mert mindig is élénken érdeklődött a nép véleménye felől.
- Többpártrendszert és demokráciát szeretnének – súgta remegve a fülébe a főminiszter.
- Többpártrendszert? – öblögette a furcsa szót a kedves vezető. – Szóval, többpártrendszer kellene nekik? Érdekes, igazán érdekes. És nagyon akarják?
- Úgy tűnik igen – gondolt rémülten Kijevre a lakájruhába bújtatott főminiszter. És megremegtek a többi fő- és alminiszterek, csörgősipkás bolondok, akik az udvartartást jelentették.
De nem azért volt a kedves vezető, a legkedvesebb, hogy ne támadjon rögtön egy pompás ötlete. Azon nyomban alapított két tucat pártot, a bolondok is fejenként négyet-ötöt. Aztán mindenki a kasszához fáradt és felvette a pártalapításért járó jelentősebb összeget. A kedves vezető a tripláját, mert mégiscsak az övé volt az ötlet. A népnek egy kicsit ehhez fel kellett emelni az adóját, de hát megmondta a kedves, hogy a demokrácia nem olcsó játék.
Aztán fogtak egy árkus ívet és rányomtatták az összes párt nevét. 47 sűrűn teleírt lapra fért csak rá mind. Minden szavazópolgár, aki előre eskü alatt vallotta, hogy a kedves vezetőre fog szavazni, az kiválaszthatta a kedves vezető pártját – aki hazudott az átadták az inkvizíciónak.
A többiek pedig behunyt szemmel rábökhettek bármelyik pártra, és akkor behúztak egy strigulát a kedves vezető pártjának. Mert azért a demokráciának is megvannak a maga határai.
Mindenki boldog volt. A kedves vezető – meglepetés! – nyert, az udvaroncok jelentős jutalmakat osztottak egymás közt szét. És a nép, nos a nép boldog volt, hogy végre szabadon választott.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!