Rudolf Gergely;Pintér Attila;barátságos mérkőzés;magyar labdarúgó-válogatott;fekete László;Omonia Nicosia;

2014-03-06 07:00:00

Ez több, mint győri keserű...

Vereséggel mutatkozott be a magyar labdarúgó-válogatott 50. szövetségi kapitánya: Pintér Attila együttese 2-1-re kikapott Győrben a finnek ellen, barátságos mérkőzésen. A szakember ugyan szolgált néhány meglepetéssel, például a bal oldali védő posztján Leandrót vetette be, de azt a védekező stílust hozta, ami a győri bajnokcsapatát is jellemezte. Hogy ez a rendszer 90 percen át működjön, ahhoz rengeteg összetartásra lesz még szükség. 

Nagyjából azt a kezdőcsapatot nevezte meg Pintér Attila, amelyre előzetesen számítani lehetett - mondta mintegy fél órával a találkozó kezdete előtt Székely Dávid, aki a konferanszié szerepét töltötte be tegnap az ETO Parkban.

Ezzel legföljebb jóstehetségének adott hangot, mert talán maga a szövetségi kapitány is nagy talányban volt, egészen a finnek elleni debütáló meccse napjáig. Eleve 35 játékost hívott meg keretébe, ráadásul, mint kiderült, olyanok is a kezdőbe kerültek, akik meglepetésként hathattak. Például Leandro.

Magyarország-Finnország 1-2 (1-0)

Barátságos mérkőzés. Győr, ETO Park, 14 000 néző. Jv.: Aexander Harkam (osztrák).
Magyarország: Bogdán - Vanczák, Lipták (Kádár, 56.), Juhász, Leandro - Varga J. (Szakály, 87.) - Lovrencsics (Gyurcsó, 53.), Koman (Futács, 64.), Sándor Gy. (Elek, 55.), Dzsudzsák - Rudolf (Nikolics, 83.).
Finnország: Mäenpää - Sorsa (Toivio, 89.), Ojala, Moisander, Arkivuo - Kolehmainen (Ring, 70.), Sparv, Hetemaj, Riski (Pohjanpalo, 64.), Eremenko (Mattila, 91.) - Pukki (Sadik, 87.).
Gól: Rudolf G. (13.), ill. Pohjanpalo (74.), Eremenko (84.).

Az Omonia Nicosia légiósa legutóbb hat és fél éve ölthette magára a címeres mezt (2007. november 21-én a görögök elleni Eb-selejtezőn; a vendégek 2-1-re nyertek Budapesten), nem mellékesen Pintér anno a Ferencvárosban műbrazilnak titulálta… Sebaj, a tréner úgy is leszögezte: nála mindenki tiszta lappal indul harcba a válogatottságért. 

Így történhetett, hogy a Diósgyőrből egészen Győrig mellőzött Rudolf Gergely kapta meg a csatárposztot a 4-1-4-1-es hadrendben. 2011 szeptembere óta nem volt eredményes a nemzeti egyletben, igaz, tavaly február óta esélye sem volt betalálni. Azóta tudniillik nem volt válogatott.

Most viszont megkapta a lehetőséget, és az előtte adódó első sanszot nyomban ki is használta. Egyébként van abban valami sorszerű, hogy a magyar válogatott 50. kapitányának első gólját épp e nevezett két játékos hozta össze.

Pontosabban - érdemeiket nem kisebbítendő, mindenesetre a tényekhez tartozik - a gólt a finn védelem hozta össze. Ojala a balbekk előrevágott labdája mellé fejelt, Rudolf - a bíró által nem észlelt - kezezéssel megszelídítette, majd a tizenhatos vonaláról nyomban lőtt. Mäenpää kapust olyannyira meglepetésként érték a történtek, hogy a lövést bevédte, a labda a hasa alatt utat talált a hálóig (1-0).

Mindez a 13. percben történ. Pintér a szerencse fia?  Hát nem az - de ne szaladjunk ennyire előre… Az első félidőről még el kell mondani, hogy Bogdán Ádámnak védeni valója ekkor nem akadt, úgy állt a 16-osán, mintha még mindig tartana a kezdő sípszót megelőző, a közelmúltban elhunyt kiválóságok, Novák Dezső és Fekete László emléke előtt adózó gyászszünet.

Főszereplővé akkor lépett elő, amikor a fontoskodó Aexander Harkam sárga lapot adott neki időhúzásért, holott csak belefásulhatott a semmittevésbe. A védelemnek már több dolga volt, főként a széleken okoztak zavart a finnek, de a szünet előtti Eremenko-emelésig minden veszélyt mégiscsak elhárítottak Juhászék.

A fordulás után a gyors hazai ellenakciók hordoztak némi veszélyt, gólt mégis a finnek szereztek. A tömörülő védelem mögé ívelt labdát a felzárkózó Arkivuo középre adta, Pohjanpalo pedig finoman a bal alsóba helyezte (1-1).

Eredmények

Japán-Új-Zéland 4-2
Grúzia-Liechtenstein 2-0
Oroszország-Örményország 2-0
Azerbajdzsán-Fülöp-szigetek 1-0
Litvánia-Kazahsztán 1-1
Bulgária-Fehéroroszország 2-1
Albánia-Málta 2-0
Algéria-Szlovénia 2-0
Dél-Afrika-Brazília 0-5
Görögország-Dél-Korea 0-2
Montenegró-Ghána 1-0
A többi találkozó lapzártánk után ért véget.

A záró negyedórára Pintér cseréivel fokozatosan elenyészett a masszívság. A finnek 20-30 méterre passzolgathattak Bogdán kapujától, mígnem Hetemaj lábát Juhász elhúzta, a büntetőt pedig Emerenko kíméletlenül oda küldte, ahova imént kollégája. A bal alsó sarokba (1-2).

Pintér vereséggel mutatkozott be, de legalább a csapatot máris saját képére formálta. Kár, hogy nem valami szórakoztató. Ráadásul úgy tűnik, más meccset nézett, mint a szurkolók. 

"Sajnálom, hogy elveszítettük ezt a meccset, ugyanis 1-0 után olyan ziccereket hagytunk ki, amik közül, ha egyet belövünk, akkor azonnal más lett volna az egész találkozó. Szervezetten játszottunk, igaz, voltak üresjárataink, ráadásul a finnek már két és fél éve együtt játszanak, ennyivel járnak előttünk. Volt olyan játékos, akiben pozitívan csalódtam, de volt olyan is, aki semmit sem tudott hozzátenni a játékhoz" - nyilatkozta a meccs lefújását követően Pintér Attila.

Hogy a válogatott eredményes lesz-e, az a jövő zenéje, de a jelek szerint az összetartásokat mindennapossá kéne inkább tenni. Ám félő, hogy még ez sem lesz elég az Eb-selejtezőkön a harmadik hely megszerzéséhez a csoportunkban.
Arról nem is beszélve, hogy a finnek két és fél éves előnye az őszi meccsekre is megmarad...