A magyarok is szerepet játszottak abban, hogy Ferguson a MU menedzsere lett. Edzői pályája első nagy sikerét a skót Aberdeennel érte le, 1983-ban megnyerték Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK). A rákövetkező évben a KEK-ben az Újpesti Dózsával sorsolták össze Ferguson csapatát, és drámai csatában maradtak alul a magyarok. A régmúltból ennél élesebben rajzolódik ki, hogy az UEFA-kupában 1985 kora tavaszán a Manchester United ellenfele a Videoton volt. A párharcból a fehérvári együttes jutott tovább, és ez is egy szeg lett az angol csapat akkori menedzserének, Ron Atkinsonnak a koporsójában, akit 1986 novemberében menesztettek.
A MU 1967 óta nem nyert bajnokságot, ekkor érkezett Alex Ferguson, de erre az eredményre az új vezetővel is 1993-ig kellett várni. Senki nem sejthette, hogy végül 2013-ig marad, s ragyógó pályája végén a királyi sportokat kedvelő Erzsébet királynő, aki korábban aligha hallott az Old Traffordról, a MU stadionjáról, ezt is megtanulja. Skkor, amikor Alex Fergusonból Sir Alex Ferguson lett. Aligha gondolhatta a skóciai Glasgow hajógyári negyedében - hangsúlyosan munkás környék - felnőtt Alex Ferguson, hogy egyszer majd lovaggá üti őt a brit uralkodó. Mert hogyan is emelkedhetne e fajta magasságokba egy labdarúgó szakember?
De az örökség, amit a nyakába vett a MU kispadján, súlyos volt: az Atkinson-féle csapatban olyanok szerepeltek, mint Bryan Robson, Mark Hughes, Jesper Olsen, Norman Whiteside és Gordon Strachan. E neveket olvasva, soikan úgy érezhetik, ez a könyv nem mindenkinek szól. Nem csak az utóbbi névsorolvasás miatt, a közel 400 oldalas kötetben a labdarúgásban kevésbé jártasaknak nem okoz gondot az olyan szereplők beazonosítása, mint David Beckham vagy Christiano Ronaldo, de ugyanez nem mondható el a szintén fejezetcímben szereplő Rio Ferdinandról, Roy Keane-ről és Ruud van Nistelrooyról.
Egy önéletrajzi vallomásnak mindig erénye az őszintesége. Ferguson olykor brutálisan az. Az eredmények éveken át nem jöttek, és 1990-ben már sokan tudni vélték, hogy hamarosan menesztik az edzőt. Ha - és ezt maga az érintett is elismerte -, a Nottingham Forest ellen nem győznek az FA-kupa harmadik fordulójában (soványka 1:0 mentette meg a menedzsert), akkor nincs a hosszú időre szóló legenda a manchesteri vezetőről. Ha úgy tetszik, ez az egy gól olyan sorozat előtt nyitotta meg az utat, amely 38 trófeát hozott az MU-nak, köztük két Bajnokok Ligája (BL) győzelmet, 13 bajnoki címet és 5 FA-kupa elsőséget.
Közben sok minden történt. A Bayern München ellen 1999-ben a csodával határos módon megnyert BL-döntő után már nem igazán hitt abban, hogy képes lenne megismételni ezt a sikert, és a lemondás gondolatával foglalkozott. A família azonban közbelépett, és 2001 karácsonyán szabályosan megtiltották az akkor hatvanéves családfőnek, hogy visszavonuljon. Sokfajta nyomásnak ellent tudott állni, ennek nem. Pedig az első feketelevest már a rákövetkező tavaszon felszolgálták neki, amikor a kupadöntőbe jutástól a Bayer Leverkusen ütötte el MU-t, noha a döntőnek Ferguson szülővárosa, Glasgow adott otthont. Hét évet kellett várnia, hogy újra Európa csúcsára kapaszkodjon fel a csapata, amely 2008-ban Moszkvában a döntőben a Chelsea-t győzte le.
Azt írja Beckhamről: más is akart lenni, mint jó labdarúgó. Nem tűrte a kritikát, és egy idő után a menedzser felett állónak érezte magát. Ez megengedhetetlen - vont mérleget a mester. Egészen más hangon említi Christiano Ronaldót: "Ő volt a legtehetségesebb játékos (…)", ugyanakkor nem hallgatja el, hogy lelkét mérgező konfliktusba keveredett Roy Keane-nal és van Nistelrooy-jal egyaránt. Elismeri a könyv írója, hogy senki nem kecsegtette azzal, könnyű egy labdarúgó menedzser munkája. Érdekesen passzol ehhez megállapításhoz a Ferguson-család jelmondata: "Édesebb az, amiért küzdeni kell".
A Manchesterben töltött évek a mondat aranyfedezetéül szolgálnak. Emberileg és szakmailag is roppant nehéz a korábban megkérdőjelezhetetlen fontosságú játékosokkal megértetni, hogy lejárt az idejük az együttesnél. Ugyanakkor a csapatépítés során sok csalódás és kudarc érte a skót mestert. Sokszor nem sikerült leigazolni a kiszemelt játékosokat. A két legfájóbb hiányzónak Paul Gascoine-t és Alan Shearert nevezte. A sors különös kegyének véli, hogy sikerült az Old Traffordra csábítani a zsenialitás kategóriájába tartozó Edwin van der Saart, Ronaldót, Rooney-t és Robin van Persie-t. (Mellettük még hány briliáns játékost! - tehetnénk hozzá.)
Műhelytitokba is beavatja olvasóját Ferguson. Fájó emlék a Barcelona ellen elvesztett két BL-döntő, 2009-ben és 2011-ben. A mester joggal hihette, hogy a világ egyik, ha nem a legjobb csapatát építette fel akkorra, és jött a katalán együttes, amely minden tekintetben felülmúlta az MU-t. Milyen érzés lehetett ezzel szembenézni? Hogyan lehetett ezt megemészteni?
Megkülönböztetett hangsúllyal írt két rivális kollégájáról, Mourinhóról (Chelsea) és Wengerről (Arsenal), néhány bekezdést kapott Rafa Benitez (Liverpool) is. Sarkosan fogalmazott a játékvezetésről is: "Végül is úgy éreztem, hogy már régóta nincs igazán jó bírója a Premier League-nak." Néha védelmébe vette őket. Az Arsenal elleni 2009-es BL-elődöntőn csapata 9 másodperces ellentámadás után szerzett gól. Ezzel a tempóval legfeljebb Usain Bolt tarthatta volna a lépést, nem egy játékvezető - állapította meg. Tudatosan védekezett a szakmai csőlátás ellen. A rendszeres és intenzív napi olvasás jelentette számára a menekülési utat attól, hogy ne mindig a focival foglalkozzon. Ez a mentális gyakorlat segítette, hogy szellemileg folyamatosan a csúcson maradjon.
Egy szociáldemokrata lap olvasója számára rokonszenves lehet Ferguson politikai hitvallása: (Munkáspárt) "Mindig rájuk szavazok, és nyilvánosan is támogatom őket. Engem még soha nem láthatott senki David Cameron oldalán, de egy munkáspárti miniszterelnökkel hajlandó vagyok együtt mutatkozni" - írta el.
Egy kivételes ember kivételes pályájának kivételes visszatekintése Ferguson Önéletrajza. Ezt olvasni kell.