Elhunyt Gosztonyi János

Nyolcvannyolcadik életévében meghalt Gosztonyi János, színész, rendező, író, dramaturg, Jászai Mari-díjas, Érdemes művész.

Ránézésre is határozottan polgári származásúként Gosztonyi János közvetlenül a háború után került a Színművészeti Főiskolára, akkor, amikor munkás-paraszt típusokat kerestek. Soós Imre, Szirtes Ádám, Horváth Teri típusokat. Gigantikus méretű, negyvenhat fős osztályba került, zömében ilyen fiatalok közé. Éreztették vele a különbözőségét, be-befűtöttek neki.

Akkori szóval, osztályidegennek számított. Mégis a Nemzetibe került, ott is maradt tíz évig, de szorongó, félelemmel telien görcsös volt, ha kapott is labdát, azt se nagyon rúgta be a kapuba.

A színészeten kívül keresett magának valami mást, megírta első, Kolumbus Kristófról szóló darabját, amit be is mutattak Pécsen. Nemzetis színészkollégái ütögették a vállát, hogy "ez az, ez az", vagyis tulajdonképpen bíztatták, legyen inkább drámaíró, mint színész.

És ő drámapályázatokat nyert, közben pedig elbúcsúzott a színészet nagyravágyó részétől. Megbízható epizodista lett a Thália Színházban, ahol már rendezőként is működött, a Radnóti Színpadon már főrendező is volt, hogy aztán az Új Színházban fejeződjön be a színészi pályája. Oldódott, kinyílt a színpadon, szerepek sorát lehetett ráosztani.

Akkoriban, amikor Dörner György vette át a színházat, éles eszű, keményen őszinte elemzést írt az Új Színház elmúlt tizenhárom esztendejéről, melyben rávilágított arra, hogy a Márta István által vezette teátrum már miért nem lett volna folytatható az addigi módon, de azt végképp nem kívánta, ami bekövetkezett. Igen okos, művelt ember volt, állandóan kontrollálta magát is.

Tipikusan polgári a lakása, ahol szerető feleségével, Thirring Viola színésznővel élt, olyan, mint egy múzeum, festményekkel, veretes könyvekkel, különböző műtárgyakkal tele. A gondolkodás és a szépség helye. Amikor két évvel ezelőtt nála jártam, meglepett, hogy mennyire őszintén, kertelés nélkül, tisztafejűen beszélt magáról.

"Azt hiszem, hogy nem voltam elég jelentékeny. Az a fajta aura, amivel belép az ember a színpadra, és rögtön van súlya, jelentékenysége, alig volt meg bennem." Kemény szavak, és tán igaztalanok is. De tanárként igazán sikeres volt, 78 éves koráig tanított a főiskolán, és még ezután is az Új Színház stúdióját vezette.

Darabírásba is újra meg újra belefogott. Hiába elégedetlenkedett magával, halálával egy markáns színfolttal lett szegényebb a színházi paletta.