Háborúba süllyedt a bajnokság

Publikálás dátuma
2014.03.08. 06:56
Az ukránok mindenképpen lengetni akarták Szocsiban a független országuk zászlaját FOTÓ: EUROPRESS GETTY/IMAGES/TOM PENNINGTON
Vlagyimir Putyin orosz államfő egy napra felfüggesztette a krími konfliktust, és ott volt tegnap a szocsi téli paralimpiai játékok megnyitóján. Ami még meglepőbb: az Ukrajnában kialakult válsághelyzet ellenére rajthoz állnak Szocsiban a fogyatékkal élő ukrán sportolók. Eközben a tervek szerint az e hét végén rajtoló első osztályú ukrán labdarúgó-bajnokság valamennyi mérkőzését elhalasztották.

Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság vezetője a dpa hírügynökségnek adott pénteki interjúban arról beszélt, hogy folyamatos kapcsolatban áll Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettessel, aki jelezte, hogy Putyin az ukrajnai konfliktus ellenére ott lesz a megnyitó ceremónián. S valóban, az Ukrajnában kialakult helyzet miatt ugyan több ország kormánya és uralkodóháza jelezte, hogy eredeti terveikkel ellentétben nem küldenek delegációt a paralimpia nyitóeseményére, Vlagyimir Putyin nem tehette meg, hogy távol maradjon. Igaz, az a terve, hogy az olimpiával Oroszországot visszavezeti a világ élvonalába, nem sikerült. Még vége sem volt az iszonyatos pénzen megrendezett téli játékoknak, de már senki nem beszélt róla: a világ figyelme az ukrajnai konfliktusra terelődött, amelybe azóta Oroszország is nyakig belesodródott.

A konfliktus sajnos a sportra is kihatással van, s persze negatív értelemben. A fogyatékkal élő ukrán sportolók ugyan részt vesznek a Szocsiban elkezdődött paralimpiai játékokon, egy sor más sportesemény azonban elmaradt, halasztást szenvedett, vagy más helyszínre költözött. Sőt, a szocsi részvétel is inkább politikai demonstrációnak tekinthető. Mint Valerij Szuszkevics, az Ukrán Paralimpiai Bizottság elnöke tegnap elmondta: "Remélem, hogy a demokrácia, az emberi jogok és a szabadság iránti vágy tovább nő" - majd hozzátette, "A küldöttség közösen határozott úgy, hogy lengetni akarja a független és önálló Ukrajna zászlaját". Szuszkevics arról is beszélt, hogy ha a játékok ideje alatt háború törne ki hazájukban, azonnali hatállyal távoznának az oroszországi paralimpia helyszínéről.

A hét elején még kérdéses volt, megrendezik-e az ukrán labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzését az Egyesült Államokkal. Hogy az eredetileg tervezett helyszínen, Harkivban nem, az biztos volt, de hétfő este még úgy tűnt, nem utaznak el a válogatott labdarúgói Ciprusra, az új helyszínre sem. Végül kedden - alighanem a már Európában tartózkodó amerikai focisták nyomására - mégis pozitív döntés született, s az ukránok meg is nyerték a mérkőzést 2-0-ra.

A mai helyzet láttán szinte elképzelhetetlen, hogy fél évvel ezelőtt még az orosz-ukrán közös labdarúgó bajnokság tervéről tárgyaltak a szövetségek vezetői. Sőt, tavaly szeptemberben a szervezőbizottság vezetésével megbízott ismert orosz futballszakember, Valerij Gazzajev be is mutatta a tervet Moszkvában. Mint a bemutatón Gazzajev elmondta: különleges bajnokságot akarnak létrehozni azzal a céllal, hogy emeljék a két szomszédos ország labdarúgásának színvonalát, a stadionok látogatottságát. Az orosz szakember a Bajnokok Ligájában, valamint az Európa Ligában való szerepléshez szükséges pénzügyi stabilitás, valamint versenyképesség megteremtésével indokolta az Európában eddig példa nélkül álló közös bajnokság tervét.
Elképzelésük szerint a két európai sorozatban a hat legjobb orosz és a hat legjobb ukrán futballcsapat indult volna, függetlenül attól, hányadik helyen végez az egyesített bajnokságon. Az átállás a 2015/2016-os futballszezonban történt volna meg, de ehhez még szükség lett volna az orosz és az ukrán, valamint az európai szövetség támogatására is.

Gazzajev szeptemberben azt is elárulta, hogy a közös bajnokság egyik ötletgazdája Alekszej Miller, a Gazprom orosz állami gázóriás elnöke volt. "A Gazprom csak sikeres projektekbe fekteti a pénzét. Erről több alkalommal meggyőződtünk" - jelentette ki Gazzajev, aki emlékeztetett, az orosz cég a Bajnokok Ligájának támogatója, és nemrég szerződést kötött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel (FIFA) is. Hozzátette, a gázóriás nem az egyetlen szponzora lenne a közös bajnokságnak, az általa nyújtandó támogatás összege nem fogja meghaladni a tervezett éves költségvetés 40 százalékát. A Gazprom mellett más cégeknek is felkínálják a támogatás lehetőségét.

Az összköltséget évi egymilliárd euróra (körülbelül 300 milliárd forint) tervezték. Ebből 800 millión az egyesített bajnokság felső divíziójában szereplő csapatok osztoztak volna, 100 millió euró maradt volna a bajnokságon részt vevő további együtteseknek, és 51 millió jutott volna a két ország labdarúgó szövetségének. Az egyesített orosz-ukrán futballbajnokságot egyelőre öt évre tervezték.

Megjósoljuk, ez a terv legalább ugyanennyi időre most lekerül a napirendről. Nemhogy közös bajnokságot nem rendeznek, de e pillanatban az egész ukrán bajnokság megrendezése kérdésessé vált. E hét végén, a tervezett időpontban, nem rajtol el a szezon: valamennyi mérkőzést bizonytalan időre elnapolták.
Az oroszok és az ukránok most más harci terepen csatáznak.

Szerző

Ők kilencen teszik le a magyar labdarúgás jövőjének alapjait

A Magyar Labdarúgó Szövetség februári elnökségi ülésén ad hoc bizottság felállításáról döntött, azzal a céllal, hogy az év elejei, a korosztályos válogatottaknál megejtett tisztogatása után az utánpótlás-képzés rendszerét új pályára állítsa. 

A testületnek javaslatot kell tennie arra, a fiatalok képzési programját miként lehetne megújítani, a kiemelt utánpótláscentrumok tevékenységét összehangolni, kik irányítsák a nemzeti U-csapatokat, továbbá hogyan működhetne hatékonyabban az MLSZ-sportigazgatóság s egyáltalán, a tisztéből fölmentett Nyilasi Tibor sportigazgatói titulusát ki vegye át? A grémiumnak április végén kell előrukkolnia az elképzeléseivel.

Az MLSZ februárban nem hozta nyilvánosságra, kiknek a kezébe adta a honi labdarúgás jövőjét. A magyar futball felemelkedésének zálogát az utánpótlás-képzés jelentheti, de mint látható, eleddig számottevő eredmény nélkül működött. Hiába alakultak akadémiák, az elmúlt évtizedben nem sikerült egyetlen olyan játékost sem fölnevelni, aki az európai középmezőnyhöz tartozó klubban számottevő eredményt volna képes elérni.
Az MLSZ célja és lépése tehát érthető, az viszont nem, miért nem hozta nyilvánosságra a kilenc tagú testület névsorát.
Lapunk most közreadja, kik állíthatják új pályára labdarúgásunkat.

A bizottság elnöke Kovács Ferenc. Az idén 80. születésnapját ünneplő szakember játékosként (MTK) és edzőként (Videoton) egyaránt európai kupadöntőig jutott, trénerként efféle bravúrt nem is ért el egyetlen honfitársunk sem azóta. Ellenben legutóbb 20 éve dolgozott a szakmában, s ez idő alatt hihetetlen változásokon ment keresztül a sportszakma.

Garami József, az MTK jelenlegi vezetőedzője öt évvel fiatalabb, előszeretettel nyúl a Sándor Károly Akadémiáról kikerülő játékosokhoz.

Tamási Zsolt éppen az MTK-t kiszolgáló "alma mater" igazgatója, tehát épp megfelelő rálátása lehet arra, milyen okoknál fogva nem sikerült az általa vezetett intézményből (a momentán a Salzburggal remeklő Gulácsi Péteren kívül) európai karriert befutni képes labdarúgót nevelni.

Szintén fiatalokkal foglalkozik most Herczeg András. A szakember azzal büszkélkedhet, hogy egyedüliként jutott be csapatával (a Debrecennel) a Bajnokok Ligája és az Európa Liga főtáblájára.

Az Újpesti ikon Kovács Zoltán momentán a Diósgyőr sportigazgatójaként dolgozik, Szabics Imre a Sturm Grazot segíti, miután 32 évesen szóltak neki, hogy már nem fér be a csapatba, jobban járna, ha nem a pályán dolgozna a klub sikereiért. Az ő jelenléte is azt jelöli egyébként, hogy az MLSZ olyanokba fektette bizalmát, akik játékos pályafutásuk jelentős részét külföldön töltötték: Dárdai Pált másfél évtizede Berlinben él, a Herthából vonult vissza, s ott kezdett gyerekekkel foglalkozni; Fehér Csaba Hollandiába (PSV Eindhoven, NAC Breda) és Belgiumban (Genk) tapasztalta meg, milyen a profizmus; míg Lőw Zsolt a Bundesliga I-ben és II-ben szerzett tapasztalatokat, 2012-es visszavonulása után pedig Salzburgban dolgozik.

Szerző

A Győr a BL-ben a csoportelsőségért küzd

Noha a négyes döntőbeli részvétele biztosított, a Győri ETO Audi KC együttese számára a csoportelsőség szempontjából korántsem mindegy, hogy mit játszik a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó előtti fordulójában. A gárda vasárnap Podgoricában a Buducsnoszt vendégeként lép pályára.

A két csapat magyarországi partija döntetlenre végződött, s ennél rosszabb eredményre nyilván nem számítanak a montenegróiak. Egyfelől azért nem - mint ahogy a találkozót fölvezeti tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott néhány játékostól -, mert Görbicz Anitáék a világ legjobb csapatát alkotják, s vasárnap remek alkalom mutatkozik arra, hogy a Budocsnoszt bebizonyítsa, egy szintet képvisel vele. Másfelől pedig amelyik fél most nyer, az vélhetően lélektani előnybe is kerül a Final Fourra - még akkor is, ha a középdöntő után másfél hónapos szünet "vezeti fel" a torna hajráját.
A budapesti négyes finálé jegyei már - pontosabban: még - kaphatók, a Larvikkal szembeni középdöntős zárására ellenben elfogytak a belépők.

A hétvégén egyébkén a KEK-ben a Ferencváros, az EHF Kupában a Fehárvár érdekelt.
Előbbinek nincs sok sansza, hogy a Viborg kiejtésével a négy közé jut, mivel a dániai első meccsen súlyos, nyolcgólos vereséget szenvedett. A székesfehérváriak azonban jó esélyekkel néznek a vasárnap délutáni parti elébe, mivel Kolozsváron 28-21-es előnyt sikerült kiharcolni. Habár Pal Oldrup Jensen vezetőedző óvatosságra intett, és a védekezés fontosságát emelte ki ("Riválisunk biztosan jobban felkészül belőlünk, mint az első meccs előtt, ám ha hátul figyelünk, nem lehet nagy baj" - szögezte le a szakember), addig a klubvezetés szeme előtt már lényegesen nagyobb célok lebegnek.
Legalábbis Balássi Imre klubelnök úgy fogalmazott: az idényt ugyan a "hullámvasutazás" jellemzi, ám a társaságot alkalmasnak tartja akár a döntőbe jutásra is.
"A 2005-ös EHF Kupa-sikerünk előtt sem mi voltunk az esélyesek, mégis eltudtuk hódítani a trófeát" - szögezte le a klubvezető.

A női program

Bajnokok Ligája
Középdöntő, 5. forduló
II-es csoport
Larvik-Krim Ljubljana (szombat, 18.15 óra, Tv: DigiSport 2 - 22-től felvételről)
Buducsnoszt Podgorica-Győri ETO (vasárnap 19, Tv: DigiSport1)
Az állás: 1. Győr 7, 2. Podgorica 6, 3. Krim 2, 4. Larvik 1.

EHF Kupa
Negyeddöntő, visszavágó
Alcoa Fehérvár-U Jolidon 28-21 (vasárnap, 16)

KEK
Negyeddöntő, visszavágó
FTC Rail Cargo Hungaria-Viborg HK 32-40 (szombat, 20, Tv: DigiSport1)

Szerző