Fidesz;interjú;Zuschlag János;elítéltek;

2014-03-10 06:14:00

Zuschlag: levetette aggályait a Fidesz?

Több mint két éve lépett hatályba az a jogszabálymódosítás, amely - a Fidesz szándékai alapján - azt célozta, hogy a jogerősen elítélt bűnözők ne kérhessenek pénzt a médiában tett nyilatkozataikért, az általuk írt könyvekért, filmes jogokért.

Az akkor lex Tvrtkóként emlegetett szabály kimondta: "a jogerősen elítélt által elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, sajtótermékben, médiaszolgáltatásban vagy kiadványban való megjelenés céljából tett nyilatkozatért vagy szerzői jogi oltalom alá eső más tevékenységért vagyoni előny nem köthető ki a jogerősen elítélt vagy rá tekintettel más személy javára mindaddig, amíg az elítélt a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesül". A törvényt később hatályon kívül helyezték.

Vagyis Zuschlag János mától kapható könyvéért - amelyben egyebek mellett azt állítja, hogy a 2006-os választások előtt Lendvai Ildikótól, Szekeres Imrétől és Szilvásy Györgytől ötvenmillió forintot kapott egy nejlonszatyorban, hogy visszalépjen - elvileg akár milliókat is kaphat. Az MSZP lejáratását célzó könyv mögött pedig a Fidesz-közeli Századvég állhat.

A Fidesznek a jelek szerint már nem aggályosak a tavaly szeptemberben szabadult Zuschlag állításai. Pedig annak idején Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára azzal érvelt a lex Tvrtko mellett: a médiában egyre inkább gyakorlat, hogy az elítélt bűnözők viszonylag magas összegeket kérnek az általuk elkövetett bűncselekményről való nyilatkozatért. Ezek a nyilatkozatok a társadalom széles rétegeihez eljutnak és olyan üzenetet hordozhatnak magukban, hogy a bűncselekmény elkövetéséről tett nyilatkozat érték, ráadásul egyes orgánumok az érintetteket hírnévhez is juttathatják - fogalmazott akkor a kereszténydemokrata politikus.