MSZP;Hiller István;HÖOK;

2014-03-10 16:47:00

Párbeszéd a felsőoktatásért

Az MSZP alapvetően fontosnak tekinti a tudáshoz, a felsőfokú ismeretekhez való hozzáférés lehetőségének bővítését, különösképpen azért, mert az elmúlt négy esztendőben Magyarországon ennek pont az ellenkezője történt - írja közleményében Hiller István MSZP országgyűlési képviselő. Hiller István szerint míg az Európai Unióban és a világ egyéb gazdaságilag meghatározó területein szélesebbre tárták a kapukat, addig nálunk szűkítették, egyes esetekben pedig teljes egészében pénzfüggővé tették a felsőfokú tudás megszerzését.

Az MSZP hónapokkal ezelőtt bemutatott felsőoktatási programjának egyik legfontosabb célkitűzése az alapképzés tandíjmentessé tétele: hogy mindenki, aki a bekerüléshez szükséges minimum ponthatárt elérte, ingyenesen tanulhasson - írja a szocialista politikus. Az MSZP kész egyeztetni a felsőoktatás intézményrendszerének szakmailag átgondolt átalakításáról, amely a regionális érdekeket is szem előtt tartja. Korrigálni kell azt a forráskivonást, amely az elmúlt négy évben hibás kormányzati intézkedések eredményeként az egyetemek és főiskolák tevékenységét majdnem megbénította. Ilyen körülmények között ugyanis nem hogy a minőség emelése, de még a megtartása sem lehetséges.  

Az MSZP szükségesnek tartja megújítani a magyar felsőoktatás intézményi és átfogó nemzetközi kapcsolatrendszerét, a határon túli magyar felsőoktatási intézményekkel pedig szorosabb szakmai kapcsolatot szeretnénk kialakítani. Az elmúlt időszakban a magyar felsőoktatás és különböző testületeinek nemzetközi megítélése súlyosan romlott. Szomorú példa erre, hogy a legjelentősebb európai minőségbiztosítási szervezet felfüggesztette a Magyar Akkreditációs Bizottság teljes jogú tagságát. Az ilyen káros folyamatokat meg kell állítani, a szakmailag független működést helyre kell állítani!

Fontos a kormányzati egyeztetés mechanizmusának újragondolása is - írja Hiller István, hibás és rossz döntésnek tartják, hogy 2010-ben minden különösebb ok és magyarázat nélkül beszüntették a Felsőoktatási Kerekasztal működését. Ezt alig enyhíti, hogy az elmúlt másfél évben újrakezdték, hiszen a törés érezhető bizalomvesztést okozott. Az MSZP abban érdekelt, hogy a felsőoktatásban érintett minden szereplővel, így kiemelten a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával is intézményesített folyamatos párbeszéd legyen, és ennek kereteit közösen alakítsuk ki, szükség esetén módosítsuk.

 A HÖOK 12 pontját az MSZP jó alapnak tekinti, fontos tételeknek egy olyan nyilvános vitában, amelyről minden résztvevő – már ha rendelkezik kidolgozott programmal – kifejtheti véleményét. "Mi ebben vagyunk érdekeltek, így a HÖOK által összehívott rendezvényen ott leszünk" - zárul a közlemény.