színész;kritikus;Huszti Péter;versenyprogram;XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó;Császár Angela;Sándor L. István;Marosvásárhelyi Nemzeti Színház;

2014-03-11 06:48:00

Tizenhárom előadás versenyez a POSZT-on

Közzétették tegnap a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramját, melyet idén Császár Angela színész és Sándor L. István kritikus válogatott. A versenybe hat nagyszínpadi és hét stúdió előadás került be. Két színházi műhelyből két-két előadás jutott be a legjobbnak ítélt előadások közé.

A miskolci teátrumból beválogatták A tanítónőt Rusznyák Gábor rendezésében és a Woyzecket Béres Attila színre állításában. A Katona József Színházból a Fényevők (rendező: Ascher Tamás) és a Vörös (rendező: Máté Gábor) került be a versenybe.

Most sem marad a találkozó Mohácsi János rendezés nélkül, az Örkény Színházban színre vitt A képzelt beteg című előadás nyerte el a válogatók tetszését. Szász János a Pesti Színházban rendezte meg Az álomkommandót, amely szintén bekerült a versenyprogramba. Nyíregyházáról az Énekes madár (rendező: Koltai M.Gábor) Kaposvárról a Bányavakság (rendező: Bérczes László) utazhat Pécsre.

A független színházak produkciói közül az I. Erzsébet  (rendező: Szikszai Rémusz) és A hosszabbik út (rendező: Gigor Attila) versenghet a fesztiválon. A határon túli előadások közül az Újvidéki Színház Opera ultima (rendező: Kokan Mladenovic), a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Alkésztisz (rendező: Sorin Militaru) és a kolozsvári teátrum Csipke című előadását (rendező: Mezei Kinga) válogatták be.

Szívesen látták volna Vidnyánszky Attila rendezését A Johanna a máglyán című előadását is a versenyprogramban, de mivel nagy apparátust igényel és költséges, ezért nem utazhat a POSZT-ra.

Sándor L. István a sajnálatosan a listáról lemaradók között említette a Pintér Béla Társulata Titkaink című előadását, amely egy ügynöktörténetet dolgoz fel és a kritikusok, valamint a közönség visszajelzése alapján mindenképp az évad kiemelkedő előadásai között van. A válogatók egyébként hosszan sorolták azokat az előadásokat, amelyeknek szerintük helyük lett volna a találkozón. A POSZT idei díszvendége Huszti Péter lesz.

A június 5. és 14. között megrendezendő találkozóhoz az Emberi Erőforrások Minisztériuma 60 millió forinttal járul hozzá, és ugyanekkora összeggel támogatja a rendezvényt Pécs városa is. Pécsen egyébként a POSZT idején több attrakciót is terveznek, ilyen a Leonardo da Vinci találmányait bemutató áprilisban nyíló tárlat, illetve a város főterén látható 8,5 méter magas ló szobor, a Kolosszus.

A fesztivál kísérőprogramjai között lesznek kiállítások, színi egyetemisták előadásai, illetve koncertek. Utóbbiak között szerepel a Kodály Központban a Csík Zenekar, a Budapest Klezmer Band és Varnus Xaver fellépése. Az orgonaművész vendége Törőcsik Mari lesz, aki Pilinszky János szövegeket olvas majd fel.