MSZP;Fidesz;Pécs;Tóth Bertalan;Őri László;

2014-03-12 06:06:00

Az MSZP-t bírálja, övéit védi a Fidesz

Élesen bírálja a Fidesz az állítása szerint munka nélkül közpénzhez jutó egyik pécsi szocialista képviselőt, miközben a kormánypárt a saját háza táján bőven találhatna kritizálni valót. 

Őri László, a Fidesz helyi politikusa kiszámolta, hogy az elmúlt három és fél évében a pécsi közgyűlés csaknem 40 százalékán nem vett részt az MSZP-s Tóth Bertalan. Így a Fidesz szerint 3,6 millió forintot vett fel érdemi munka nélkül. A pécsi MSZP erre közölte: "Mivel Őri László nem mond igazat, ezért állításaival nem foglalkozunk." A szocialisták ugyanakkor visszakérdeztek: Őrit miért nem zavarta, amikor Orbán Viktor ellenzéki politikusként két évig nem járt be az Országgyűlésbe, de azért felvette többmilliós havi fizetését.

Ha pedig már az érdemi munkavégzés nélkül felvett pénzeket firtatja a Fidesz, megvizsgálhatná saját egykori elszámoltatási kormánybiztosa milliót. Azt, hogy Papcsák Ferenc miként vett fel érdemi munkavégzés nélkül több millió forintot a fővárosi önkormányzat egyik kórházától 2007-2010 között. Papcsák a Bajcsy-Zsilinszky Kórház felügyelőtanácsi tagságáról csak 2010. júliusában mondott le, miután a Népszava megírta: egy tagnak évi 2-4 alkalommal kell megjelennie az üléseken, de Papcsák a jelenléti ívek, illetve a jelenlévők emlékei szerint egyszer sem ment el, viszont a havi 107 ezer forintos juttatását mindig felvette. Ráadásul az összeget sem fővárosi, sem parlamenti vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel.

Korábban jellemző volt a költségtérítéssel kapcsolatos "tévedés" is a Fideszben - ráadásul tömegesen. A ciklus elején több kormánypárti politikusról derült ki, hogy dupla pénzt vett fel hónapokon át: önkormányzati tisztségviselőként egy településtől és parlamenti képviselőként az Országgyűléstől is. Csak néhány érintett neve: Bácskai János, Hoffmann Pál, Zsiga Marcell, a már említett Papcsák Ferenc, továbbá Szabó Zsolt, Rónaszékiné Keresztes Mónika, Cser-Palkovics András vagy Csöbör Katalin - ők mind a Fidesz-KDNP frakcióját erősítik. A jogosulatlanul felvett pénzt utólag legalább visszautalták, és egyesek büntetést is fizettek.

Eközben Hende Csaba honvédelmi miniszter ügyeit is firtatni kezdte az MSZP, mondván: Hende az elmúlt években Budapesten élt, szombathelyi házát pedig hírek szerint bérbe adta, a vagyonnyilatkozataiban mégsincs nyoma ennek, ráadásul egyes információk szerint utazásaihoz költségtérítést is felvesz. Reagálásában Hende emlékeztetett, hogy költségtérítést nem vesz fel. Szombathelyi házát ugyan korábban bérbe adták - ismerte el -, de a bérleti díj utáni adót a felesége megfizette, az épület pedig egy éve már nincs kiadva.