Előfizetés

A miniszter szerint a földtörvény kiállja az uniós próbát

A magyar földtörvény a magyar érdekeket védi és kiállja az uniós próbát - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán az MTI-nek, hangsúlyozva, hogy az Európai Bizottság sem csalhatatlan.

A Kurier című osztrák napilap keddi internetes cikkében a birtokukba került levélre hivatkozva azt írta: az Európai Bizottság szerint attól lehet tartani, hogy a magyar földtörvény uniós jogot sérthet, ezért a bizottság "megteszi a szükséges lépéseket".

Az új magyar földtörvény értelmében a haszonbérleti szerződések, amelyeknél a külföldi gazdák előre kifizették a bérleti díjat, a zsebszerződésekhez hasonlóan érvénytelenek, és 2014. májusig meg kell szüntetni őket. Andrä Rupprechter osztrák agrárminiszter szerint a törvénymódosítás gondot okoz, ugyanis 2001-ig a haszonélvezeti szerződések legálisak voltak Magyarországon, a haszonélvezeti jogot a telekkönyvbe is bejegyezték.

Fazekas Sándor az MTI-nek hangsúlyozta: a magyar földtörvény a magyar gazdák, a tényleges földhasználók érdekeit veszi figyelembe, nem pedig a spekulánsokét. A miniszter szerint egy osztrák gazda is spekulál akkor, ha otthon nem boldogul, egy másik országban - ez esetben Magyarországon - próbál szerencsét és a magyar törvényeket próbál "kijátszani". Fazekas Sándor kiemelte: "a magyar föld, magyar ügy, és nem fogjuk engedni, hogy törvénytelen ügyletekkel jusson valaki földhöz".

A miniszter szerint pontosan tisztázni kellene, hogy a Ausztriának mi a problémája a földtörvénnyel: eddig a haszonélvezetet kifogásolták, most pedig a haszonbérleti szerződéseket.

"Én nem fogok találgatásokba bocsátkozni, a bizottsági anyagból majd megtudjuk, mi a brüsszeli vélemény" - mondta Fazekas Sándor. Hozzátette: a Vidékfejlesztési Minisztérium még nem kapott hivatalos jelzést Brüsszeltől. 

Szakemberképzés az internetes közvélemény befolyásolására

Kínában, ahol a világháló mind nagyobb szerepet játszik a politikában is, az internetes közvélemény befolyásolására hivatott szakembereket képeznek. A kurzus anyagát elsajátítók hatásosabban válaszolhatnak az őket a világhálón ért vádakra és kritikákra, tarthatják fenn, és polírozhatják internetes imázsukat, vagy akár képesek lehetnek befolyásolni a tömeges vitafórumok menetét.

 A Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint a kereskedelmi és információs technológiai minisztérium által szervezett képzést a kormányzati szervek és adminisztratív hivatalok munkatársai számára dolgozták ki. Az itteni közalkalmazottak egyre gyakrabban szembesülnek a tavaly december végén már 600 millió főt is meghaladó internetező közösség kritikáival, igazságkeresésével vagy éppen vádaskodásával, s a hatalmas tömeg indulatának és problémáinak kezelése növekvő kihívás elé állítja a hivatalnokokat.

Az internetezők számának emelkedése mellett a világhálóra az okostelefonjukon rákapcsolódók száma is jelentősen nő, a legkedveltebb mobilos csevegőprogram, az azonnali üzenetküldést lehetővé tevő Wechat felhasználóinak száma az 500 milliót is meghaladja. A különleges menedzserképességeket ígérő oktatás a tárca tájékoztatása szerint egy hatnapos elméleti képzést jelent, melynek során a résztvevők kifejezetten azt tanulhatják meg, hogyan kezeljék az internetes társadalom megnyilatkozásait. A megvitatandó témák között a köz érzetének helyes felismerése és "az internetes vélemények kezelésének művészete és tudománya" is szerepel.

A képzés ára 7 ezer jüan (266 ezer forint), amelyért cserébe a sikeresen vizsgázók a szervező minisztérium által kiadott, hivatalos bizonyítványt kapnak. Az internetes információözön kézben tartása, kezelése és befolyásolása az elmúlt években mind fontosabb témává vált az országban. A Hszinpej Zsipao című központi lap egy korábbi cikke szerint mintegy kétmilliót tesz ki a közhangulat változását az interneten hivatalból követők száma. Ők a közvélemény alakulásáról minden nap írásos jelentést készítenek, és elküldik azokat a helyi, illetve a felsőbb vezetés számára is. A kérdés súlyát mutatja, hogy az a kínai parlament rendes éves ülésszakán is megvitatandó témaként szerepelt.

Külföldre szökdösnek a korrupt hivatalnokok

Határozottabban lép fel a külföldre szökött hivatalnokokkal szemben a kínai igazságszolgáltatás, mivel a kormány korrupcióellenes kampányának is köszönhetően mind többen próbálnak kereket oldani a hatalmas országból.

A China Daily című napilap a legfőbb ügyészt, Cao Csien-minget idézte szerdai számában. Cao úgy fogalmazott, hogy a jövőben a korábbinál jóval szorosabban fognak együttműködni külföldi bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervekkel, egy átfogó, nemzetközi hálózatot kialakítva. Felgyorsítják a bűnös hivatalnokok vagyonának elkobzását is: mostantól egyetlen, a korrupciót igazoló bizonyíték is elég lesz a számlák zárolásához és az ingóságok elvételéhez. 

Kínában hosszú évek óta problémát okoz az úgynevezett csupasz hivatalnokok (luo guan) problémája: a kifejezés a családjukat és vagyonukat fokozatosan külföldre menekítő korrupt állami alkalmazottakat jelöli, akik utolsó lépésként, mindent biztonságban tudva, maguk is elhagyják az országot. Az elmúlt öt évben a luo guanok száma a legóvatosabb becslések szerint is megközelítette az egymilliót, s korábbi sajtóbeszámolók legalább ugyanennyire teszik a szökést tervezők számát is.

A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint tavaly közülük mindössze 762-t sikerült kézre keríteni, és a felderített esetek során 10,1 milliárd jüan (384 milliárd forint) összegű kétes eredetű pénzt és egyéb eszközöket koboztak el. Az elmúlt öt év alatt alig több mint 6200 szökésben lévő állami hivatalnokot fogtak el a hatóságok, és tőlük összesen 53,2 milliárd jüan (kétezer milliárd forint) elsikkasztott pénzt vagy anyagi javakat sikerült visszaszerezni.

A angolosan külföldre távozó hivatalnokok számának emelkedéséhez több tényező is hozzájárul. Ezek közt szerepel például a kínai elnök, Hszi Csin-ping által még tavaly ősszel meghirdetett korrupcióellenes kampány és annak előzmény nélküli, minden szintre kiterjedő, átfogó volta, a kínai média fokozott figyelme, továbbá a korrupcióval gyanúsítható hivatalnokok megtalálásából és - mikroblogokon - nyilvánossá tételéből szinte sportot űző, oknyomozó internetezők számának növekedése. A külföldre távozók közt szintén egyre több a vidéki, kisebb hivatalt betöltők számának emelkedése, ők ugyanis kevésbé "feltűnőek", így akár minden gond nélkül menekíthetik pénzüket, családjukat és akár saját magukat is a határokon kívülre.