Az utolsó éjszaka

Milyen lehet a halál előtti utolsó éjszakája, mondjuk egy 47 éves vállalkozónak, akinek sikeres cégére az állam "visszautasíthatatlan ajánlattal" szemet vet? Nem állítom, hogy a Welt 2000 Kft. tulajdonosa, Komáromi András, minapi elhunytáért közvetlenül a kormány felel. Szeretném inkább azt hinni, hogy "legfeljebb" végzetesen megviselte a stressz. Köztük a fegyveres NAV-nyomozók áfa-csalás gyanújával tett hirtelen reggeli látogatása. Aztán, néhány héttel később, a tulajdonos egy szombaton aláírta azt a papírt, amit korábban soha nem akart. Vasárnap pedig meghalt. Végül is be lehet látni: Orbánéknak egyszerűen kellett az amúgy velük is üzletelő cég uniós pénzek pályáztatására, elosztására írt, milliárdokat érő szoftvere. Ami pedig nekik kell, hát azt előbb-utóbb elveszik. Földet, bankot, nyugdíj-megtakarítást. Közérdekből, persze, aki pedig az útjába áll az államosítási ámokfutásnak, azt eltapossák. Ez van: csak a gépezet és nem a tulajdon szent.

2010. március 8-án, a választások előtt zsúfolásig megtelt a Művészetek Palotája a Vállalkozók Országos Szövetségének gazdaságpolitikai fórumára. Az elnökségben, a magyar és uniós zászlók alatt ott ült a kormányra készülő Orbán Viktor, aki hatásos beszédben vázolta fel, hogyan fog együttműködni a vállalkozói világ és az új politikai kurzus. A baloldali-liberális nyolc évben csalódottak önfeledten ünnepelték az értékteremtő piacgazdaságot, az okos egyeztetést, az erős kormányt, az erős vállalkozói világot, a nyugalmat, kiszámíthatóságot, biztonságot, a szélsőséges, radikális változások elutasítását. Tapsoltak, mert már valóságnak látták az ígéretet. Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke mindjárt erős kézfogással pecsételte meg a gentleman's agreementet (minek ide papír?), s terelte be egyetlen mozdulattal a Fidesz zászlaja alá az optimális esetben politikailag amúgy színtelen vállalkozói világot.

Éppen négy év telt el azóta. A többség - mint a társadalom maga is - lassan ébredt, s zavarodottan próbálta túlélni azt, amiért négy éve még tapsolt. A takarékszövetkezetek kényszerállamosítása miatt maga Demján Sándor, a magyar vállalkozók ikonikus alakja is éppen körkörös perben áll az állammal. Azzal, amelytől sokadmagával megváltást várt, s amelynek - "választói felhatalmazással" végrehajtott - teljes átépítésére oly büszke ma a kormányfő (és a házelnök). A piac lassú csendben ábrándult ki a Fidesz-hatalom valóságából. A Portfolio.hu választások előtt végzett kutatása azt mutatja: a kétharmados kormányzás folytatása az egyik legrosszabb lehetőség lett a választók körében. A várakozások egyértelműen negatívak, mert "nincsenek meggyőződve", hogy sikerül megállítani a gazdaság leszakadását.

Mielőtt azonban a kormányváltó ellenzék nyugodtan álomra hajtaná a fejét, azért annyit még látnia kellene: a felmérés szerint nincs igazán olyan, kormányzásra is esélyes politikai alakulat, amelytől a jövőben sokat várnának a befektetők. Ami azt jelzi, nincs még kiegyezés a tőkével, a piaccal. Ami nélkül viszont álomnak is kevés az új politikai korszak beköszönte.

Szerző
Friss Róbert

Felcsút helyett Honvéd

Úgy tűnik, a faragatlan nyugaton, ott, ahol a labdarúgás nevű játékot a miénkhez képest egészen más színvonalon űzik, szintén nincsenek tisztában azzal, vajon mely csapatnak mondhat köszönetet a világ Puskás Ferencért.

A tegnapi cikkünkre - Felcsúton tényleg elgurult a gyógyszer - szinte rímelve jelent meg a www.ftbpro.com internetes portál felméréséből készített lista, amely a futball történetének legmeghatározóbb csapatait állította sorrendbe. A listát egyébként a tegnapi Nemzeti Sport is lehozta, amelyen a 10. helyen az ötvenes évek Budapesti Honvédja szerepel.

A futballcsapatok örökranglistája

1. Pep Guardiola Barcelonája
2. Alfredo di Stefano Real Madridja
3. Giovanni Trappatoni Juventusa
4. A "nagy" Torino
5. Pelé Santosa
6. Eusebio Benficája
7. Az 1966-73 közötti Ajax
8. Az 1977-84 közötti Liverpool
9. A hetvenes évek elejének Independientéje
10. Az ötvenes évek Budapesti Honvédja

A portál szakértői kiemelték a Honvéddal kapcsolatban, hogy a Puskás, Bozsik, Kocsis és Czibor vezette csapat félelmetes eredményeket ért el, megismerte a nevüket az egész világ, ráadásul a Honvéd labdarúgóiként tettek szert világhírnévre, mint "hatalmas magyarok". Ez a külföldi felmérés és az eredménye is pontosan bizonyítja, hogy mindenféle 

molinó nélkül is pontosan tudja a világ, mely csapathoz köthető elsősorban Puskás Ferenc. Ez a Honvéd, vagy Kispest, lehet tetszés szerint választani. Véletlenül sem Felcsút. És ezen egyetlenegy megalomán kommunikációs igazgató sem tud változtatni.

Még akkor sem, ha mindez nem tetszik neki, és kínjában teret ad egy Felcsúton szerkesztett magazin internetes változatában egy olvasói levélnek, amelyben "ismeretlen írója" próbálja a fentiek ellenkezőjéről meggyőzni az emberiséget.

Mert akármennyire hívják majd a "felcsúti ékszerdobozt" Pancho Stadionnak, a világ pontosan tudja, Puskás honnan és hol lett Puskás. Mert azt mindenkinek tudnia kell, vagy legalábbis illik, hogy Puskás sosem lett volna a kispesti évek nélkül madridi Pancho.