Előfizetés

Nemzeti operett, nemzeti musical

Bóta Gábor
Publikálás dátuma
2014.03.13. 06:51
Én a társulati színházban hiszek, és itt olyan erős társulat van, amilyen kevés az országban FOTÓ: K 2 PRESS
Hosszú hónapok óta nem írtak ki új pályázatot az érvénytelenített helyett a Budapesti Operettszínház igazgatói székére. Kerényi Miklós Gábor direktor reméli, hogy folytathatják az ő vezetésével megkezdett utat. Fontosnak tartaná, hogy legyen operett-musical szak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de úgy véli, hogy egyfajta ízlésterror alapján működtetik.

- Végül is aláírta már az igazgatói mandátumának meghosszabbítását?

- Egy új pályázat eredményes befejezéséig szól a megbízásom. És szóban azzal bíztak meg, hogy hosszútávon intézzem a Budapesti Operettszínház ügyeit, hiszen világos, hogy egy ekkora színháznak a terveit elő kell készíteni.

- Minek tudja akkor be ezt a huzavonát? Többen azt gondolták, hogy tuti a pozíciója, a szakmai bizottság is ön mellett tette le a voksát, mégis érvénytelenítették a pályázatot, és újat azóta se írtak ki.

- Szerintem a főváros és a minisztérium között nem tudott létrejönni pontos egyeztetés.

- Miben nem tudtak megegyezni?

- Vita volt a bérleti díjon.

- Ez a bérleti díj éppen megszűnik a többi színháznál. Igaz viszont, hogy ennyivel lejjebb vitték a támogatást.

- A mi színházunktól, mivel közintézmény maradtunk, a főváros nem tudott bérleti díjat szedni.

- Most viszont akar?

- Most viszont a magyar állammal úgy állapodott meg, hogy kap bérleti díjat.

- De miért?

- Mert az ingatlan az övé. Ez egy komoly, gyönyörű vagyon. És nem csupán az épület marad a főváros tulajdonában, hanem az összes vagyontárgy.

- Vagyis például a reflektorok, a hangpult is?

- Igen, úgy ahogy van, az egész. És mi az elmúlt 13 évben jó gazdaként mindent folyamatosan cseréltünk, felújítottunk, úgyhogy meglehetősen jó állapotban van.

- Ez így faramuci konstrukciónak tűnik. Sokkal tisztább lenne, ha az állam átvenné az egészet, és kifizetné a cechet. Nyilván ezt akarta a főváros. Tán éppen ebben nem tudtak sokáig megegyezni.

- Tisztelt szerkesztő úr, én ezt nem tudom. Azt azonban tudom, hogy sok-sok év óta hiszek abban, hogy az Operettszínház igazi jó, felelős gazdája a magyar állam, és a minisztérium lehet, ahol magas szinten megbecsülik a tevékenységünket. A főváros keretein belül nem volt könnyű helyzetünk, hiszen egy voltunk a többi teátrum között. De ugyanakkor nekünk van zenekarunk, énekkarunk, balettkarunk, tehát az egésznek olyan költségvonzata volt, ami a többi színházhoz képest állandóan plusz költségként jelentkezett.

- Amit többen rossz néven is vettek, és azt mondták, hogy ez a színház eltarthatná önmagát.

- Az operett nem egy "kitermelős" műfaj, támogatásra szorul, nem annyira, mint az opera, de fele annyira biztos, nagyon drága. Nem véletlen, hogy az egész világon alig van operettszínház. Csak és kizárólag állami támogatással rendelkező német, osztrák, cseh, orosz, román színházak játszanak operettet.

- Könnyedén szórakoztató műfajnak tartják, ezért is úgy vélik sokan, hogy inkább máshová kellene juttatni a támogatást.

- Szerintem fontos, izgalmas műfaj az operett, ráadásul nagyon a miénk, de én természetesen elfogult vagyok. Ezért is örülök, hogy sikerült elérni, hogy a magyar operett hivatalosan is a hungarikumok közé került. Nem véletlen, ez az egyetlen olyan színházi műfaj, amiről mindenütt a világon a magyarokra gondolnak.

- Vagy éppen az osztrákokra.

- Jó, rájuk is, de leginkább mégiscsak ránk! És abban, hogy Lehárt, Kálmánt mindinkább újra magyarnak gondolják, a mi több mint tíz éves működésünk is benne van. Nemrég például 13 előadást játszottunk az 1600 fős Tel Aviv-i operában a Csárdáskirálynőből. Jövőre aláírt szerződésünk van tizenöt előadásra a Bajadérra. Német nyelvterületen 140 ezer nézőnek adtuk a Szépség és a szörnyeteget, jövőre fellépünk Münchenben, Isztambulban, Szentpéterváron, remélhetőleg még Ománban is…

- Azt lehet mondani, hogy ami nemzetinek minősül, arra adnak pénzt, ön pedig ügyes fiú, hát kibulizta, hogy az operett is legyen nemzeti, holott legalább annyi musicalt játszik. Az pedig mitől nemzeti?

- Attól, hogy sok új magyar musicalt játsszunk, nagyzenekarral, élőben, kiemelkedő szerzőktől! Tolcsvayt, Kocsák Tibort, Szörényit, Jávori Fegyát, Szakcsi Lakatost nemzeti zenés színházi kultúránk fontos részének, Kálmán és Lehár utódainak tekintjük. Jelenleg is készül Szomor György, Jávori Fegya, Selmeczi György, Kocsák Tibor új darabja. Lehet rólam azt mondani, hogy én ügyes fiú vagyok, de azt senki sem vitathatja el tőlem, hogy 1984-től szinte mániákusan segítek színpadra új magyar musicaleket, mint ahogy én rendeztem a legtöbb kortárs új magyar operát is. Játszhatnék sokkal egyszerűbb, könnyedebb darabokat, ugyanúgy sikerem lenne velük, mint más színházaknak. De mégis mindig nehezebb, eredetibb, érdekesebb, járatlan utakat és ügyeket vállalok.

-Az operettek, musicalek gyakran nem csak a felszínt karistolják? Érintőlegesen megjelennek bennük fajsúlyos problémák, de nem foglalnak el központi helyet, mert alapvetően könnyedén szórakoztatóak.

- Ez vita kérdése, amit mindenki másképp értékelhet. De az, hogy ezt a közönség széles rétegei nézik örömmel, és hogy a nézők soraiban ugyanúgy vannak professzorok, mint takarító nénik, világosan mutatja, hogy egyszerre érjük el a szórakoztatás és az értékfelmutatás szintjét. Persze vannak kritikusok, akik ezt nem így gondolják.

- Minek tudja ezt be?

- A kritikusok jelentős része a fától nem látja az erdőt, más típusú színházakat szeretnek, nincs igazán érzékük a zenés színház iránt, a szobaszínházakat kedvelve nem érzékenyek a nagy formátumú népszínházra. Rengeteg kritika olyan darabokat dicsér, amiket a kutya se néz meg.

- Attól azok még lehetnek értékesek. Remekművek is szép számmal megbuktak már.

- Ha nagy többségében olyan darabokat dicsér a kritika, amelyeket igazán alig néz közönség, az a kritika értéktelenségét, sőt fölöslegességét mutatja. Például nem lehet egy év zenés előadása az, ami mindössze néhányszor ment alkalmanként 80 ember előtt.

- Önön kívül egy másik direktor, Vidnyánszky Attila szokta még nagyon szidni a kritikusokat, miközben abszolút különböznek egymástól, valószínűleg nincsenek is különösebben jóban.

- Vidnyánszky a maga módján szintén népszínházat csinál. Attól még, hogy nekünk vannak egymással vitáink, igen tehetséges rendezőnek gondolom. A színpadi képek gazdagságában olyat mutatunk, amit rajtunk kívül meglehetősen kevesen a magyar színházban.

- Vidnyánszky sokkal elvontabb, filozofikusabb színházat csinál…

- Az én Faust előadásomról, vagy a Hoffmann meséiről annak idején hasonlókat írtak, de most egy másik műfajban dolgozom, ami mást követel, s ezt néhányan nem értékelik.

- Milyen vitái voltak Vidnyánszkyval?

- Különbözőek a nézeteink az operett és a musical fontosságáról, értékességéről.

- Ő is azok közé tartozik, akik nem tartják ezeket túl komoly műfajoknak?

- Lehet, én pedig azt gondolom, hogy ezek nagyon fontos műfajok. Tömegeket képesek a színházba behozni a televízió valóságshow-i elől.

- De általában az Operettszínházat a szakmában nem jegyzik valami magasan.

- Az Operettszínházat, amióta az eszemet tudom, soha nem jegyezték magasan a szakmában. Az viszont a mi érdemünk, hogy ma a szűkkörű szakmán kívüli színházi emberek, és a közönség igen magasan jegyzi, ahogy ezt előadás-és nézőszámaink bizonyítják, példaszerű működésünket pedig mind az állam, mind a főváros elismeri.

- Fölnevelt sok fiatalt, akik az ön színházában abszolút a placcon vannak, tévékben is megjelennek, de a szakmán belül nem érezhetik-e bizonyos mértékig gettóban magukat amiatt, hogy máshová, prózai produkciókba nemigen hívják őket.

- Nem. Több színészünk sokfelé játszik, de a zenés színésznek azért természetes,hogy elsősorban zenés színházban játszik, nem? Ráadásul én igazából nem is örülnék annak, ha a színház arcai, akikre jegyet vesznek a nézők, más budapesti színházban játszanának.

- Miért nincs operett-musical szak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen?

- Mert Novák Eszter és Ascher Tamás félreértik ennek a műfajnak a szerepét. Ők zenés színész szakot működtetnek, ami pedig szerintem nincs, mert minden színész zenés színész. Valamennyi színésznek kell tudnia bizonyos szinten énekelni. Az operett-musical szak pedig azért szükséges, mert azt csak azok képesek elvégezni, akiknek van olyan nagyságrendű és minőségű hangjuk, hogy a musicalt és az operettet el tudják énekelni. A jó isten ezt általában úgy osztja be, hogy akinek ilyen hangja van, az kicsit kevésbé tehetséges színészileg, aki meg nagyon tehetséges színészileg, annak rendszerint nincs annyi hangja. Ők nem akarják felvenni azokat, akiknek ugyan remek hangjuk van, de színészileg nekik nem elég jók. Ennek az ékes bizonyítéka, hogy az elmúlt kilenc évben két osztálynyi színészt neveltek, és belőlük senki nem tudott beilleszkedni az Operettszínházba, de senki nem játszik a Madách Színházban se, és nagy musical szerepet a Vígben sem. Nem képesek igazán operett- és musical szerepeket magas színvonalon elénekelni.

- Azért például Radnay Csillának, aki kiváló színész, hangja is van.

- Radnay Csilla határeset, de ő se igazi operett és musical hang. Ha felsorolom az utolsó Kerényi Imre osztályt, akiket még erre a műfajra képeztek, akkor Balogh Anna, Peller Anna, Nádasi Veronika, Tompos Kátya, Dolhai Attila, Szemenyei János, Posta Viktor, Kerényi Miklós Máté, Nagy Sándor nevei világosan jelzik a különbséget. Kilenc olyan ember, akik a mai magyar zenés színház meghatározó személyiségei, egy osztályból!

- Ön tanítana az egyetemen, és nem engedik?

- Úgy fogalmaznék, nem hívnak.

- És mit mondanak, miért nem taníthat?

- Ez egészen egyszerűen ízlés kérdése. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet egyfajta ízlésterror alapján működtetik.

- Mire alapozza ezt a súlyos kijelentését?

- Ezt én borzasztó szívesen elmondom. Valaha a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított Várkonyi Zoltán, Kazimir Károly, Ádám Ottó, Szinetár Miklós, Vámos László, Békés András, Major Tamás. Ők sem szerették egymást jobban, mint a mai színházigazgatók. Ennek ellenére a főiskolán együtt, bár különböző stílusban oktattak. Ma az egyetemen nagyjából egységes gondolkodás, stílus alapján tanítanak. Néhány embernek van csak megengedve, hogy másként gondolkodjon.

- Erre felvethető, hogy mindezt azért mondja, mert durcás, sértett, valószínűleg, ha az egyetemről kibocsájtanának önnek megfelelő színészeket, akkor sem hívná őket az Operettszínházba, mert a saját tanítványait alkalmazza a színház stúdiójából.

- Ez csacsiság. Nekem a színház sikere sokkal fontosabb! Egyébként is volt, akit boldog örömmel szerettem volna befogadni, neki lett volna hangja. De nem tudott beilleszkedni. Nem tanították meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hogyan kell beilleszkedni egy színházba. Az alatt az idő alatt, amíg itt próbált, nagyon erőteljes munkával rá tudtuk venni arra, hogy megfelelő módon létezzen, ám amikor egyesével kellett játszani az előadásokat, ez megszűnt. Szívesen vennék ide embert. Ezért is van meghallgatás. Csak az egyetemről nem jönnek a meghallgatásra, mert azokat a számokat, amelyeket el kéne énekelni, nem képesek elénekelni.

- De akkor nem ott tartunk, hogy valamennyire mégiscsak gettószerűen működnek?

- Ez a szó önnek becsípődött. Nem igaz. Rengeteget járunk vidékre, Bajától Sopronig, Szegedtől Debrecenig. A jövő évben két vidéki nagy színházzal lesz koprodukciónk, játszunk Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyben, Kolozsvárott… A színészeinket örömmel hívják más operettekbe, musicalekbe, és ha ráérnek, sok vidéki fellépésük van. Az összes önálló és valódi színház ugyanúgy a saját útját járja,. Én a társulati színházban hiszek, és itt egy olyan erős társulat van, amilyen kevés az országban. Viszonylag jó hangulatban, viszonylag szeretettel teli légkörben léteznek nálunk az emberek.

- Akkor úgy gondolja, hogy itt minden rendben van, és előbb-utóbb csak kinevezik újabb öt évre?

- Ha visszajátszanánk ezt a kérdést, akkor a metakommunikációt is számításba véve, ezzel ön azt mondja, hogy itt nincs minden rendben, csak én gondolom úgy, hogy minden rendben van. Erre én legszívesebben felborítanám az asztalt, mert arról beszélünk, hogy nézze végig, mi zajlik ebben a színházban, hány előadás, hány néző, milyen műsorterv, milyen gazdálkodás….

- Tudja jól, hogy végig néztem….

- Akkor kérem, gondolja végig, hogy ezek fényében rendben van-e minden, vagy nincs.

- És ön szerint?

- Én azt gondolom, hogy egy színházban sosincs rendben minden, de a körülményeket és az arányokat figyelembe véve összességében sok panaszra nincs ok!

- Kinevezik újabb öt évre?

- Én azt remélem igen, és hogy ez a színház tovább folytatja azt a sikeres és erőteljes utat, amin az én vezetésem alatt jár.

Lejár a jog - aztán jövünk!

Hamvay Péter
Publikálás dátuma
2014.03.13. 06:49
Kerényi Imre a Nemzeti Könyvtár új darabjaival FOTÓ: K 2 PRESS
Kerényi Imre bemutatta a Nemzeti Könyvtár legújabb gyöngyszemeit, mi pedig megtudtuk, mi nem jelenik meg a sorozatban, pedig szerették volna: Örkény, Ottlik, Moldova.

A Nemzeti Könyvtár sorozat második hullámában is 24 kötet jelenik majd meg 2014-ben és 2015-ben, politikusok, intézményvezetők és egyházi személyiségek ajánlásával - mondta el Kerényi Imre, a kulturális értékek őrzéséért és a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásáért felelős miniszterelnöki megbízott szerdai sajtótájékoztatón, ahol az első 6 kötetet is bemutatták.

Orbán Viktor például Rejtő Jenő műveit ajánlotta. A tervezett menetrend szerint a második hullámban négy körben jelenik majd meg 6-6 kötet, a kiadások dátumai idén március 12. és szeptember 15., jövőre pedig március 3. és október 22.  Egy birtokunkba került levélből kiderült a dolog kicsit úgy működik, mint az Önök kérték annak idején.

A választás nem teljesen szabad, mert nem mindenki boldog attól, hogy megjelenhet az új jobboldali kánonban. Kerényinek ismét meggyűlt a baja a jogtulajdonosokkal. Többen ajánlottak például Örkény művet, ám Kerényi azt panaszolta, az örökösök mereven elzárkóznak attól, hogy a Nemzeti Könyvtárban megjelenjen Örkénytől bármi is.

Volt, amikor a kiadókkal nem sikerült megegyezni, a Magvető például nem adta Szerb Antal Utas és holdvilág című munkájának kiadási jogát, Kerényi annyit jegyzett meg a levélen: 2015 01. 27-én lejár a jogviszony, aztán jövünk! Ottlik Géza örököse is fügét mutatott, így az Iskola a határon című Ottlik műről is le kell mondani, amit Baán László ajánlott volna.

De az ajánlatot tevő miniszterekkel is baj volt, Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere például nem áthallotta Moldovától a Negyven prédikátort ajánlani. Nem tudjuk, hogy megpróbálkoztak-e a jogok megszerzésével, vagy rögtön lemondtak róla.

Ugyanis egy-egy ajánlótól három művet kértek Kerényinék, s ebből választották ki közösen a végül megjelenőket. Voltak akik visszaléptek, így Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, vagy Bolbericz Pál teológus; utóbbi helyett Korzenszky Richárd ugrott be.

Az első hat kötet most látott napvilágot: Komjáthy István Mondák könyve Boromissza Zsolt rajzaival és Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének ajánló szavaival. Széchenyi Zsigmond Ahogy elkezdődött című műve Schell József rajzaival, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ajánlójával látott napvilágot. 

Venetianer Lajos A magyar zsidóság története című kiadványát Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége alelnöke javasolja az olvasóknak.

Fraknói Vilmos Pázmány Péter és kora című könyvét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ajánlja az érdeklődőknek. Rejtő Jenőtől A három testőr Afrikában, a Piszkos Fred közbelép és a Csontbrigád című regények jelentek meg egy kötetben Korcsmáros Pál rajzaival, Orbán Viktor miniszterelnök ajánlásával.

Kosztolányi Dezsőtől Nero, a véres költő, valamint a Pacsirta és az Édes Anna című regények szerepelnek a Nemzeti Könyvtár sorozat 27. kötetében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes ajánló szavaival.

Közelkép - Az "Anyatollah" emlékére

Az igazsághoz tartozik, hogy a Várad különszáma nemcsak Kinde Annamária, a nagyváradi folyóirat 58 évesen, hosszú betegség után elhunyt vezető munkatársa, a versrovat vezetője előtt tiszteleg, hanem Kristóf János festőművész előtt is.

A róla szóló megemlékezéseket illusztráló fekete-fehér képek sajnos éppen azt a sajátos színvilágot nem tudhatták visszaadni. Kinde Annamáriára természetesen könnyebb volt emlékezni írásban, az "Anyatollahra" ahogy többen kedveskedve nevezték.

Magam is első sorban a váradi Ady Endre sajtókollégium vezetőjeként ismerhettem meg, tudom tehát hogy szigorú, de igazságos "anyukája" volt a hallgatóknak, de mint most az egyik megemlékező írta: szórakoztató és nagyon gyakorlatias útmutatásokat adott az újságíró pályára készülőknek.

Diákjai közül manapság már többen, meghatározó személyiségei az erdélyi magyar nyelvű sajtónak. A közelmúltban a folyóirat, sikeres verspályázatot írt ki kezdő költőknek, különböző életkori kategóriákban. Természetesen sok volt a jelentkező, hiszen Erdélyben minden bokorban terem egy költő és  ő gondozta, megjelentette a legjobbakat.

Újságíró volt Kinde Annamária, de elsősorban maga is költő. Jó költő. Amit ellenőrizni is lehet a megjelent nyolc önálló kötetében. Költeményeiben nem egy kedveskedő, anyás nő jelenik meg, hanem egy férfiasan kemény asszony, aki a maga belső, és a világ külső drámáira figyel.

"Új tájat keresni Tágasabb világban/ Új tájat új hazát Új társat a létben/ Elhihessem végre Nem hiába éltem." írta egyikében utolsó verseinek. Mi már biztosan tudjuk: nem élt hiába.

Nem alaptalanul fogalmaztak úgy az emlékezők, hogy a romániai - nemcsak magyar nyelvű - irodalom tíz legjobb költője közé tartozott. Idehaza, ahol bizonyos, erdélyi írókkal sokat foglalkozik az értelmiségi közvélemény, sokakra - egyebek között Kinde Annamáriára - mégsem jutott elég figyelem.