választási bizottság;pártdelegáltak;március 21;választási tisztaság;

2014-03-13 09:01:00

Nem tolonganak a pártok delegáltjai a választási bizottságok listáján

Egyelőre kevesebb mint 400  delegáltat jelentettek be az áprilisi választáson jelöltet állító pártok és független jelöltek a választási bizottságokba; a határidő március 21-én jár le.

A jogszabály szerint a választási bizottságoknak – a választott tagokon felül – a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak. A szavazatszámláló bizottságokba – ebből országosan 10 386 van – és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek a választókerületben induló egyéni képviselőjelöltek, illetve országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független jelöltek.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba egy-egy tagot delegálhat az egyéni jelöltet állító jelölő szervezet, illetve a független jelölt. A közösen jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat. A választási bizottságok megbízott tagjait március 21-én 16 óráig kell bejelenteni. Eddig a szavazatszámláló bizottságokba 139, az oevb-kbe 249 delegáltat jelentettek be a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján.

A jelölő szervezetek, független jelöltek saját érdeke, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt és aktív részesei lehetnek az esetleges jogviták eldöntésének.  A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag nemcsak figyelemmel kíséri a választási bizottság munkáját, hanem tevékenyen részt vesz benne, a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutott személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem senki másnak nem adhatja ki.

2010-ben az országgyűlési választáson több mint 25 ezer pártdelegált vett részt a szavazatszámláló, valamint a választókerületi és (az akkor még működő) területi választási bizottságok munkájában.