katolikus egyház;Magyar Katolikus Püspöki Konferencia;rászorulók;élelmiszer-gyűjtés;

2014-03-13 12:36:00

Élelmiszert kérnek a hívektől

Tartósélelmiszer-gyűjtést tartanak jövő vasárnaptól a katolikus templomokban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) erre buzdító körlevelét most vasárnap, nagyböjt második vasárnapján olvassák fel országszerte a katolikus templomokban - közölte az MKPK sajtószolgálata.

A körlevélben rámutatnak arra, hogy a katolikus családok is nehéz helyzetben vannak, és anyagi gondokkal küzdenek, ezért nem perselygyűjtésre kérik a híveket, hanem arra, hogy "szerény lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszerrel járuljanak hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához".

Mint írták, a gyűjtést a jövő heti vasárnapi szentmisékhez kapcsolódóan, illetve az azt követő hétköznapokon tartják, egészen március 30-ig. Az adományokat a karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. Megemlítették, hogy a korábbi években meghirdetett gyűjtések eredményeképpen családok ezreit tudták segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból juttattak el a rászorulókhoz.

Felhívták a figyelmet arra: telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatnak a hívek a karitász segítő munkájába, ha hívják a 1356-os telefonszámot, mert azzal hívásonként 500 forinttal járulnak hozzá a rászorultak megsegítéséhez. A körlevél idéz Ferenc pápa idei nagyböjti körleveléből is, miszerint "a Szentlélek (...) tartsa meg ezeket az elhatározásainkat, és erősítse bennünk az emberi nyomor iránti figyelmet és felelősséget, hogy könyörületessé váljunk és gyakoroljuk az irgalmat".

A pápa továbbá így fogalmaz: "(...) mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy tekintsünk testvéreink nyomorára, érintsük meg, vegyük magunkra és tegyünk konkrétan azért, hogy könnyítsünk rajtuk. (...) A nyomor olyan szegénység, amelyben nincs bizalom, szolidaritás, remény". Ferenc pápa kitér arra is nagyböjti körlevelében, hogy háromfajta nyomort lehet megkülönböztetni: anyagi, erkölcsi és lelki nyomort, az anyagi nyomor pedig azokat érinti, akik nem emberhez méltó körülmények között élnek. E nyomor láttán "az egyház felkínálja szolgáló szeretetét, a diakóniát" - fogalmaz a pápa.