Jelenleg e támogatás a francia munkavállalóknak mindössze 5 százalékát érinti, de ha figyelembe vesszük, hogy az országban 17 millióan ülnek kerékpárra legalább hetente egyszer, és több mint 4 millióan vannak azok, akiknek a bicikli a legfőbb közlekedési eszközük, az anyagi ösztönzés hatására vélhetően ugrásszerűen megnő azoknak a száma, akik áttérnek a közlekedési dugókba rekedt autók, buszok és metrók tömegnyomora helyett az egyéni lábmeghajtásra.
A pótlékot először, kísérletképpen, önkéntes alapon vezethetnék be a munkaadók. Ugyanakkor a javaslat közlekedésbiztonsági intézkedéseket is tartalmaz. Megszüntetnék például a kerékpárosok kötelező jobboldali haladását, engedélyeznék, hogy piros lámpánál megfelelő körülmények között jobbra fordulhassanak (ez Belgiumban és Hollandiában már évek óta működik), továbbá 2020-ig a nagy pályaudvarok közelében őrzött kerékpár-parkolókat hoznának létre.
A francia környezetvédelmi és energiagazdálkodási hivatal becslései szerint a terv 110 millió euróba kerülne, amely hosszú távon minden bizonnyal megtérül. Egyrészt csökkenne a francia nagyvárosok, különösen Párizs már-már elviselhetetlen forgalma, és ezzel a közlekedési balesetek száma, és a kerekezéstől a dolgozók is egészségesebbek lennének, aminek jótékony gazdasági hatását aligha kell magyarázni. Az agyonszennyezett városi levegő javulásáról nem is beszélve.
A kerékpáros városi közlekedés egyre terjed szerte Európában. A megvalósításhoz azonban nemcsak felülről jövő döntés kell, hanem szemléletbeli változás is: az emberek mozgásigényének felébresztése, a városi emberek kigyógyulása a gépkocsihoz való szinte kóros ragaszkodásból, továbbá olyan közlekedési kultúra, amelyben a különböző eszközökkel haladók nem halálos ellenségként tekintenek egymásra, hanem a „békés együttélés” szabályai szerint veszik birtokba az utakat.