zene;sláger;Led Zeppelin;

2014-03-13 17:15:00

Vadonatúj, 45 éves Led Zeppelin-dal

Igaza volt a Led Zeppelin több milliónyi fanatikusának, akik szerint előbb-utóbb előbukkannak rejtett kincsek a legendás banda archívumából.  Első három albumuk nyáron megjelenő újrakevert változatához csatolnak több, 1969-ben készült, eddig ismeretlen felvételt, köztük egy új dalt, amelynek La La a címe.

A dalt annak idején a II. albumhoz vették fel, de aztán félretették, sőt, még az 1982-ben kiadott „resztli-lemezre”, a Codára sem tették fel. Most oda kerül, ahová eredetileg szánták.

A  grandiózus megjelenéseket mindig kedvelő Zep három korszakalkotó korongját június 2-án jelenteti meg, CD és bakelit változatban, de lehetőség lesz digitális letöltésre is. A bemutatkozó lemezükhöz, amelynek borítója is híressé vált a német Hinderburg léghajó 1937-es lakehurst-i katasztrófájának rajzával,  csatolják a Párizsi Olimpiában tartott 1969. október 10-i koncertjüket, benne a Dazed and Confused című kompozíciójuk 15 perces változatát. Az eddig ismeretlen felvételek között hallhatjuk majd többek között a Key To The Highway és a Trouble In Mind című klasszikusokat. Ez utóbbiak még a forgalomban lévő több száz kalózlemezen sem szerepeltek.

A Led Zeppelin három életben lévő tagja utoljára 2007. december 10-én lépett fel a londoni O2 arénában, Jason Bonhammel, a banda 1980-ban elhunyt dobosa, John Henry Bonham fiával. Az óriási sikerű buli két évvel ezelőtt jelent meg CD-n és DVD-n Celebration Day címmel. Azóta számtalanszor felröppent a hír, hogy a hard-rock legnagyobb együttese ismét összeáll egy turnéra. A rajongók reménykednek, annál is inkább, mert Robert Plant tavaly úgy nyilatkozott, hogy „2014-ben nincsen semmi dolga” és csak társaira, Jimmy Page-re és John Paul Jones-ra vár…