Kárpátalja;Ukrajna;önkéntesek;

Katonai kiképzésük azonnali megkezdését követelik kárpátaljai önkéntesek

Beadványban fordultak pénteken Ungváron Valerij Luncsenkóhoz, Kárpátalja kormányzójához az ukrán hadseregbe jelentkező helyi önkéntesek, katonai kiképzésük haladéktalan megszervezését kérve – adta hírül az ukrajnai megye állami közigazgatási hivatalának sajtószolgálata.

A jelentés szerint önkéntesek egy csoportja a megyei kormányzati épület egyik folyosóján délelőtt útját állta az éppen értekezletre tartó Luncsenkónak, hogy szóban és írásban közölje vele panaszát, amely szerint a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság a feszült helyzet ellenére sem hajlandó megkezdeni az önkéntesek katonai kiképzését, arra hivatkozva, hogy "nem áll módjában fegyvert adni olyanok kezébe, akik nem tagjai a hadseregnek".

Az önkéntesek a kárpátaljai kormányzónak átadott petícióban a többi között leszögezték: az ukrajnai helyzetre való tekintettel és figyelembe véve a Krím orosz csapatok általi annektálását, valamint annak lehetőségét, hogy az kiterjedhet Ukrajna más területeire, így Kárpátaljára is, kérik az ukrán hadseregbe jelentkezett aktivisták katonai kiképzésének azonnali megszervezését a hadkiegészítő parancsnokságok és helyi katonai egységek bázisán.

Luncsenko megígérte, az ügyben haladéktalanul Andrij Parubijhoz, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács elnökéhez fordul, kérve a kérdés törvényi úton történő gyors rendezését. Hangsúlyozta: osztja a kárpátaljai önkéntesek hazafias érzéseit és Ukrajna sorsa iránt érzett aggodalmát, de kéri, hogy őrizzék meg higgadtságukat, és ne dőljenek be semmilyen orosz provokációnak.