Matolcsy György;MNB;Goldman Sachs;

2014-03-17 06:15:00

Sakk a jegybankelnöknek

Matolcsy Györgynek le kell mondania, amiért 2011 őszén bennfentes információkat szivárogtatott ki a Goldman Sachs bankárainak - véli a kormányváltó szövetség. A kormány továbbra is hallgat a nagy port kavart Sakk és póker című kötet hitelességéről. Londonban még emlékeznek az elemzői körökben megütközést keltő hírre. 

Matolcsy György és "bűntársai" bennfentes, szigorúan bizalmas információkat szivárogtattak ki bankároknak, jogosulatlan előnyhöz juttatva egy szűk kört - fogalmazott sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor, a PM politikusa. Véleménye szerint a 2011. november 17-ei kereskedési adatok alátámasztják a Matolcsy György egykori kabinetfőnökének könyvében szereplő, erről szóló információkat.

Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese emlékeztetett: a forint már jóval a bejelentés előtt erősödni kezdett, feltehetően azért, mert bizonyos körök már tudomást szereztek róla, hogy a kormány az IMF-hez fordul, ezért a forint erősödésére spekuláltak. Matolcsy Györgynek le kell mondania a jegybank éléről, ez azonban nem elég - tette hozzá Scheiring. A kormányfőnek válaszolnia kell, tudott-e arról, hogy Matolcsy György mire készül, illetve adott-e utasítást miniszterének arra, hogy szivárogtassa ki a bizalmas információkat.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem tud konkrét esetről, ugyanakkor a szervezet nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, Gerry Rice pénteken elmondta: létezik egy megállapodás, miszerint a kormányokkal folytatott tárgyalásokról szóló információkat bizalmasan kezelik. Matolcsy György, korábbi nemzetgazdasági miniszter kedden mutatta be korábbi kabinetfőnöke, Wiedermann Helga Sakk és Póker - Krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról című könyvét.

Ennek egy fejezete számol be arról, hogy 2011 novemberében, azon a napon, amikor a magyar kormány ismét az IMF-hez fordult, Matolcsy a Goldman Sachs bankáraival ebédelt, és elkotyogta nekik az információt. A könyv szerint az egyik bankár ekkor mosdót keresve felállt az asztaltól, majd visszatérte után rövidre fogták az ebédet. Wiedermann ezzel a jelenettel próbálta illusztrálni, hogy 2011 őszén valóban pénzügyi támadás érte hazánkat. A kormány azt állította - és a könyvben is ez szerepel -, hogy már aznap reggel elküldték a tárgyalások újrakezdéséről szóló levelüket Brüsszelbe és Washingtonba. Másnap az IMF reagált: nem kaptak megkeresést a kormánytól, de nyitottak a tárgyalásokra.

Az érintett bankárok nem fognak megszólalni, csak az IMF tud válaszolni, hozzájuk mikor jutott el az információ - nyilatkozta Bokros Lajos az ATV-nek. Ez a kiszivárogtatás mellesleg olyan mértékű tudatlanságról tesz tanúbizonyságot, amely kevés országban jellemző - tette hozzá Bokros.

Egy ilyen horderejű információ kifecsegésének jogászi vélekedés szerint is büntetőjogi következményei vannak. Amikor az ellenzék feljelentést tett csütörtökön az ügyészségen, a Matolcsy által vezetett jegybank közleményében fikciónak minősítette a kötetet. Pleschinger Gyula, a monetáris tanács tagja, aki államtitkárként szintén Matolcsy mellett dolgozott abban az időben, szintén megszólalt az ügyben. Nem hangzott el hivatali titok az ebéden, és a befektetési bankárok egy percre sem álltak fel az asztaltól - állítja a korábbi államtitkár.

A hvg.hu-nak nyilatkozva Peter Attard Montalto, a Nomura feltörekvő piacokra szakosodott elemzője elmondta: emlékszik, hogy pletykaként hallotta ezt az információt akkor, és érdeklődött a hírügynökségeknél, miért nincs hivatalos közlemény a magyar kormány-IMF kapcsolatfelvételről. Az elemző azt is hozzátette: nem világos a kiszivárogtató személye, nem tudni, hogy az akkori nemzetgazdasági miniszter volt-e.