Beregszász;Ukrajna;menekülők;Krím félsziget;

2014-03-19 14:54:00

Krímből menekülő családokat tudnának elhelyezni Beregszászon és környékén

Beregszászon és a hozzá tartozó járásban a Krímből menekülő legalább 150 család lenne elhelyezhető Vaszil Vovkunovics, Szabadság (Szvoboda) párt helyi szervezetének vezetője szerint, akit a helyhatóság azzal bízott meg, mérje fel: hány krími menekültet tudnának fogadni a térségben.

Az aktivista a munkácsi mukachevo.net hírportálnak szerdán nyilatkozva elmondta, a Krímből sokan jelezték, hogy minél hamarabb szeretnék elhagyni a félszigetet, s nem csupán az ott állomásozó katonák családtagjai, hanem helyi tatár, ukrán, sőt orosz lakosok is. Számos menekülő kérte, hogy Kárpátalján kaphasson ideiglenes menedéket, mert a megye éghajlata majdnem olyan, mint a Krímé – közölte.

Vovkunovics szerint a 26 ezres lakosságú Beregszászon van elegendő hely legalább száz krími család elhelyezésére kisebb részben magánszemélyeknél, s főleg üresen álló korábbi munkásszállókon, katonai lakóépületekben. A nyugodt légkörű járásban is biztosítható lenne mintegy 50 család lakhatása, igaz nem túl kényelmes körülmények között, de a víz-, gáz- és áramellátás mindenütt megoldható – tette hozzá.

A múlt héten a beregszászi városi önkormányzat képviselői kérték Kárpátalja megye vezetésétől, hogy tegye lehetővé 50 krími menekült elhelyezését a közeli Bene község megüresedett gyermekotthonában. A kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés) a napokban kétmillió hrivnyát (46 millió Ft) szavazott meg krími katonacsaládok kárpátaljai üdülőkbe, szanatóriumokba történő ideiglenes befogadására.

Lemberg (Lviv) megye a hónap elején indított akciót krími menekültek ottani elhelyezésére. A térségbe folyamatosan érkeznek a félszigetet elhagyó lakosok, eddig több mint 800 menekültet fogadtak be, és további 1500-at várnak a napokban.
Szakértők szerint a közeljövőben legalább 100 ezren fognak távozni a Krímből.

Vitalij Jarema ukrán miniszterelnök-helyettes hétfőn bejelentette, hogy Ukrajna készül a krími menekültek fogadására, a félszigettel szomszédos Herszon megye üdülőtelepeit, szállodáit már felkészítették a várható menekülthullám kezelésére. Azt is közölte, hogy Kijev a külföldi partnereihez, köztük az Egyesült Államokhoz fordult, hogy nyújtsanak humanitárius segítséget Ukrajnának.

A kormányfő-helyettes jelezte, minden Krímből menekülő ukrán állampolgárnak segíteni fognak, hogy a kontinentális Ukrajna területén kezdhessen új életet, ha ez a szándéka, Kijev – mint fogalmazott – senkit nem hagy magára a bajban.