Európai Unió;Oroszország;csúcsértekezlet;szankciók;ukrán válság;

2014-03-20 18:43:00

Két napig megkötözve keménykedik az EU

Megkezdődött Brüsszelben csütörtök délután az Európai Unió állam- és kormányfőinek tavaszi csúcstalálkozója, amelyen a legnagyobb vita várhatóan az ukrán-orosz konfliktusról és az arra adandó európai válaszról lesz.

Francois Hollande francia államfő a csúcstalálkozóra érkezve arra utalt, hogy az uniós vezetők a vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal sújtottak körét bővíthetik. Emellett a politikai kapcsolatok felfüggesztését említette, így a júniusi EU-Oroszország csúcstalálkozó lemondását.

Ilyen körülmények között azt nem lehet megtartani - mondta Hollande.

"Ha Oroszország hajlandó a párbeszédre, ha enyhíti a konfliktust, akkor nem lesznek további szankciók, ha további illegitim követelések fogalmazódnak meg, csapatmozgások tapasztalhatók, folytatódnak a fenyegetések, akkor lesznek más szankciók is" - közölte a francia elnök, ismertetve, hogy ez utóbbiakat is elő kell készíteni arra az esetre, ha romlana a helyzet.

Ami a Krímben történt, az elfogadhatatlan - szögezte Francois Hollande.

Angela Merkel német kancellár szerint ismét világossá teszik majd, hogy a Krím elcsatolása a nemzetközi jog minden rendelkezésével ellentétes. Ő is arról beszélt, hogy a hétfőn elfogadott, második körbe tartozó szankciókat bővíthetik, ám azt is világossá fogják tenni, hogy további eszkaláció esetén az EU gazdasági szankciók bevezetésére is készen áll.

David Cameron brit miniszterelnök szintén a vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal sújtottak körének bővítéséről beszélt, emellett pedig annak fontosságát hangsúlyozta, hogy Európának mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy segítse az erős és demokratikus Ukrajna felépítését, ennek első lépéseként pedig alá fogják írni a társulási megállapodást.

A két héttel ezelőtti rendkívüli csúcstalálkozón az állam- és kormányfők úgy határoztak, hogy három lépcsőben helyeznek kilátásba büntetőintézkedéseket Oroszországgal szemben. Első lépésként azonnal felfüggesztették Oroszországgal a vízumkönnyítésről és az új partnerségi megállapodásról szóló tárgyalásokat. Most hétfőn döntöttek a második lépcsőnek számító célzott intézkedésekről, beutazási tilalmak elrendeléséről és vagyonbefagyasztásokról. Harmadik lépésként az állam- és kormányfők széles körű gazdasági, kereskedelmi szankciók bevezetését vetítették előre arra az esetre, ha az oroszok további lépéseket tesznek a helyzet destabilizálása felé.