Pick Szeged;negyeddöntő;Juan Carlos Pastor;kézilabda Magyar Kupa;Krivokapics Milorad;irányított sorsolás;

2014-03-21 06:53:00

Nagyhét húsvét előtt

A tegnap rendezett irányított sorsolást követően kialakult a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőinek párosításai. A negyeddöntőben a Csurgót búcsúztató Pick Szeged a Tatabánya ellen játszik a döntőbe kerülésért, míg a másik ágon a címvédő Veszprém a Gyöngyös ellen lép pályára.

Újabb Pick Szeged-Tatabánya rangadót rendeznek tehát, ám ezúttal már nem a kézilabda NB I-ben, hanem a Magyar Kupa négyes döntőjében. A két csapat a bajnokságban már lejátszotta mindkét egymás elleni mérkőzését, egyiken sem történt meglepetés, a Pick hozta a kötelezőt.

A Győr magyarázatot vár
A Győri Audi ETO levélben fordult Michael Wiedererhez, az Európai Kézilabda-szövetség főtitkárához Milena Knezsevics fejeléses ügyében. "Az ítélet megszületését követően sokat gondolkodtunk, mit lépjünk, ugyanis fellebbezésre nem volt lehetőségünk. Végül úgy döntöttünk, levelet írunk az EHF főtitkárának, amivel az volt a cél, hogy felhívjuk a figyelmet a döntés esetleges negatív következményeire" - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kelecsényi Ernő, a Győri ETO elnöke, aki még reméli, hogy megváltozhat a két meccsre szóló eltiltás.

Először a 9. fordulóban találkozott egymással a Pick és a Bányász, a tatabányai összecsapás 28-23-as szegedi sikerrel ért véget. Hazai pályán Juan Carlos Pastor együttese azzal a tudattal várhatta a "visszavágót", hogy saját közönsége előtt még soha sem kapott ki a Tatabányától. A jó sorozat ezúttal sem szakadt meg, a szegediek 26-16-ra nyertek, ezzel amúgy sorozatban a 27. tétmérkőzésüket nyerték meg.

A Pick-Bányász rangadók mindig pikáns csatákat hoznak, hiszen a Tatabánya több egykori szegedi játékost is foglalkoztat, többek között a szegedi közönség korábbi kedvencét, Krivokapics Miloradot, akinek testvére Marko Krivokapics éppen Juan Carlos Pastor segítője.

A Magyar Kupában a két együttes 1983-ban döntőzött egymás ellen, a hatos körmérkőzéses finálé végül szegedi sikerrel ért véget. A Bányász története során kilencszer szerepelt a Magyar Kupa döntőjében, kétszer nyert, hétszer kikapott a fináléban. Ami a Pick Szegedet illeti, a Tisza-parti alakulat 16 alkalommal jutott el eddig a döntőig, hatszor pedig meg is nyerte a Magyar Kupát, legutóbb 2008-ban amikor a Veszprém csapatát győzte le 27-22-re.

A Pick Szeged-Tatabánya mérkőzés április 12-én 16 órakor rendezik Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnokban, a másik ágon a címvédő Veszprém a Gyöngyössel mérkőzik. A négyes döntő során másnap a bronzmeccs kerül megrendezésre, majd azt követően kerül sor a Magyar Kupa döntőjére.

Bulatovics helyére Müller érkezik
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata sajtótájékoztató keretében ismertette a 2014-2015-ös szezonra vonatkozó stratégiáját és keretét. Hivatalossá vált, hogy a távozó Katarina Bulatovics helyére a vb-gólkirálynő Susann Müller érkezik a HC Leipzigtól. A mostani szezonban a Győr második csapatának számító Veszprémből jön Planéta Szimonetta, míg a külföldi légiót erősíti a horvát Vesna Milanovic Litre. Bár nem hangzott el az eseményen, de sajtóhírek szerint az orosz Anna Szen is a kisalföldiekhez igazol a következő idényben. Heidi Löke pedig egy évvel hosszabbított.

Addig is a Pick Szeged játékosai azért nem fognak unatkozni, hiszen most vasárnap a Nantes otthonában szerepelnek az EHF-kupa csoportkörének 5. fordulójában.

A mérkőzés a csoportelsőségről dönt: amennyiben a szegediek pontokkal térnek haza, úgy bebiztosítják helyüket a legjobb nyolc között.

Amúgy nehéz napokat élnek át a szegedi játékosok, hiszen a vasárnapi EHF-kupatalálkozó előtt a Magyar Kupában kellett helyt állniuk szerdán Juan Carlos Pastor fiainak.

Nos, a Pick hazai pályán a vártnál lényegesen könnyebb, 34-20-as győzelmet aratott a Csurgó ellen a kézilabda Magyar Kupa

negyeddöntőjének visszavágóján. A szegediek egy gólos hátránnyal várhatták az összecsapást, ám végül összesítésben 13 góllal múlták felül ellenfelüket.

Idén immáron negyedszer találkozott egymással a Pick Szeged és a Csurgó együttese. Imre Vilmos együttese az "odavágón" meglepetésre egy góllal jobbnak bizonyult a szegedieknél, ám azt senki sem gondolhatta komolyan, hogy ez az egy gól elég lesz a továbbjutáshoz.

A szegediek hazai pályán még soha sem veszítettek a Csurgó ellen és ezúttal is igen nagy elánnal kezdtek, s a nyolcadik percre már ötgólos előnyt dolgoztak ki. Támadásban Zubai, Prce, Larholm, Laszicsa és Mindegía remekeltek, a védelem pedig ezúttal is tette a dolgát Ilyés vezérletével, na meg Miklerrel a kapuban.

A folytatásban azonban feltámadt a vendégek csapata, a 18. percre a Csurgó feljött egy gólra. Larholmék azonban megrázták magukat és a félidő végére öt gólra feltornázták az előnyt, így a Pick 15-10-es vezetéssel mehetett el a szünetre.

A második játékrész ismét a szegedieké volt, a vége 34-20 lett a hazaiak javára. Mikler Roland a mérkőzés után így nyilatkozott a delmagyar.hu-nak: "Az elején, amikor visszajött a meccsbe a Csurgó, azt éreztem, hogy egy kicsit megtört a csapat, ám aztán nem volt gond, magabiztosan győztünk.

Idén mindenképpen szeretnénk valamit nyerni a csapattal, legyen az a magyar kupa, a bajnokság vagy az EHF-kupa. Ha választani kellene, én a bajnokságra szavaznék.