Napi Extra;HungaroControl;szakértők;Malaysia Airlines;nyomon követés;

2014-03-21 14:32:00

Eltűnt utasszállító - Pontosabb nyomon követést sürgetnek szakértők

A HungaroControl légiforgalmi főosztályvezetője szerint bármi is történt a Malaysian Airlines Boeing 777-esével, komoly szabályváltozásokra kell majd számítani a légiközlekedésben. Az üggyel kapcsolatban az Aviation Week is azt írta, hogy szakértők a repülőgépek pontosabb nyomon követését sürgetik.

A szaklap cikkében kiemeli, két jeladó rendszer is van a repülőgépek fedélzetén, az egyik egy válasz-jeladó berendezés, a transzponder, amely a légiforgalmi irányítóknak sugároz jelet, amelyek egyebek mellett a gép helyzetét, repülési magasságát, a repülés irányát és sebességét jelentik. Emellett a gépen működik egy részben a karbantartáshoz használatos adatokat továbbító ACARS rendszer is. A Malaysian repülőgépének eltűnése azonban rámutatott, hogy ezek a rendszerek nem elég pontosak, vagy megbízhatóak, ezért továbbfejlesztésük szükséges.

Bakos József, a HungaroControl légiforgalmi főosztályvezetője az MTI-nek pénteken azt mondta: a légiforgalmi irányítást segítő mostani válaszadó rendszerek jól működnek, viszont kikapcsolhatóak, szemben az ACARS rendszerrel, ám ez a jel nem tartalmaz GPS-koordinátákat. A földrajzi pozíció hozzáadása az ACARS üzenethez azonban megoldás lehet.
További fejlesztési lehetőség a felderítési (radar) lefedettség javításában van, most ugyanis az óceánok felett nem minden ponton látszanak a gépek. A radarfedésből történő kilépést követően a pilóták az óceán feletti bizonyos pontokon áthaladva jelentéseket adnak az irányítóknak, amiből nyomon követhető a repülőgépek mozgása.

Hangsúlyozta: a jelenlegi polgári felderítő rendszerek megfelelőek, ha a pilóták ki is kapcsolják a transzpondert, az elsődleges, katonai radaroknak látnia kell a repülőgépet. Hozzátette: a polgári irányítás által használt radarok képét rögzítik, a katonait azonban nem minden esetben, így előfordulhat, a katonai szolgálatok nem követték megfelelő módon a gép utolsó pozícióját.
Ezzel kapcsolatban elmondta: több olyan esemény is bekövetkezhet a fedélzeten, amely a jeladó berendezés kikapcsolásával jár, ez megszokott dolog, az eljárás része, viszont valamilyen jelnek mutatnia kellene arra, hogy tényleg baleset történt. Ha a gépet elrabolták, akkor viszont az a kérdés merül fel, hogy az eltérítők miért nem jelentkeztek.

Elmondása szerint Európában a hasonló esetek előfordulása szinte elképzelhetetlen, hiszen a polgári gépek mozgását mindenhol radarok segítségével követik a légiforgalmi irányítók, és ha a személyzet esetleg mégis megpróbálna "láthatatlanná válni", a nemzeti, illetve a NATO légvédelmi rendszerei biztosan észlelnék az elsődleges radar jeleket, ezért egy nagy utasszállító gép nagyon nehezen tűnhetne csak úgy el.

A főosztályvezető elmondta, hogy a HungaroControl által használt MATIAS légiforgalmi irányító rendszer például abban az esetben, ha egy irányítás alatt lévő repülőgép radarjele eltűnik a monitorról, az irányító előtt azonnal felugrik egy figyelmeztető jelzés amelyben az elveszett radarjel földrajzi koordinátái és az eltűnt repülőgép járatszáma jelenik meg. Ezen információk alapján a légiforgalmi irányítás azonnal megkezdheti a repülőgép felkutatásában közreműködő szervezetek riasztását.
Bakos József álláspontja szerint bármi is történt, a légi közlekedés egyes szabályait, eljárásait nagy mértékben meg fogják változtatni, amint kiderülnek a részletek. "Szeptember 11-e előtt senki sem gondolta volna, hogy egy gépet fegyverként lehet használni" - mondta.