állatok;dámvadak;

2014-03-21 16:10:00

Mezopotámiai dámvadak érkeztek a Szegedi Vadasparkba

Mezopotámiai dámvadak (Dama mesopotamica) érkeztek a Szegedi Vadasparkba, a világ egyik legritkább szarvasfajának példányait Magyarországon csak a Tisza-parti városban figyelhetik meg a látogatók – mondta Veprik Róbert igazgató az állatok új kifutójának átadásakor pénteken.

A mezopotámiai dámvad hajdan nagy területen élt a Közel-Keleten és Északkelet-Afrikában, ott, ahol az emberi civilizáció, az első városok kialakultak. Fontos szerepet töltött be az ott élő népek mítoszaiban és hitvilágában, így a Bibliában is szó esik erről az állatról: egyike annak a hét vadon élő patás fajnak, amelyet Mózes ötödik könyve felsorol mint nem tisztátalan, vagyis ehető állatot. 

A faj vesztét élőhelyeinek pusztulása, valamint a modern lőfegyverek megjelenése, ezzel vadászatuk hatékonyabbá válása okozta. A 19. század végére már csak Iránban éltek kisebb csapatai, az 1940-es években pedig már nem találták nyomát sem, úgy gondolták a faj kipusztult.

1956-ban azonban egy kisebb, 25 fős populációra leltek Délnyugat-Iránban. Ekkor indult meg a faj szaporítása mesterséges körülmények között. Ma már több mint hétszáz egyede él vadon Iránban és Izraelben, míg európai fajmegmentési programban részt vevő állatkertekben 160 példányt gondoznak. Szegedre is e program keretében érkezett két bika és négy nőstény Németországból, a Stuttgarti Állatkertből és a kronbergi Opel Zooból.

A mezopotámiai dámvadat régebben az európai dámvad alfajának tartották, ma már azonban külön fajnak tekintik. A mérete valamivel nagyobb az európaiénál – tömege 50-70 kilogramm, testhossza másfél méter -, viszont agancsa kevésbé "lapátos". Elsősorban a sűrű növényzetű, erdős területeket kedveli – a Szegeden kialakított kifutó is ezt idézi -, ahol elbújhat ragadozói elől.