Orbán Viktor;mezőgazdaság;vidékfejlesztés;

2014-03-23 16:02:00

Orbán és a "kozmopolita korszellem"

Orbán Viktor szerint a magyar vidék és mezőgazdaság az ország egyik aranytartaléka, ezért a kormánya arra vállalkozott, hogy talpra állítja a mezőgazdaságot, megvédi a magyar földet és visszaadja a vidéken élőknek a boldogulás lehetőségét. A miniszterelnökkel a Nemzeti Agrárkamara lapja (NAKlap) készített interjút.

A hét közepén megjelenő, és az MTI-nek eljuttatott interjúban Orbán Viktor úgy vélte, hogy a feladat, amire a kormány vállalkozott nem könnyű, "mert kialakult a magyar vidékben is egyfajta kishitűség, amit a kozmopolita korszellem és a korábbi, labanc mentalitású politika gerjesztett. Másrészt külföldről folyamatosan nyomás alá helyezték Magyarországot, adja el földjeit". 

Orbán hangsúlyozta, hogy a kishitűséget és a külföldi befolyást elhárította a kormány, helyette összefogás született, amely szerinte megakadályozta, hogy a magyar termőföld külföldi kézbe kerüljön, és az új földtörvény biztosította, hogy a magyar gazdák fordítsák termőre azt. 

A magyar vidék Orbán Viktor szerint érezhetően jobban teljesít, ugyanis 2010-hez képest 2013-ra 34 százalékkal, történelmi rekordra, 2265 milliárd forintra emelkedett éves teljesítménye, így a mezőgazdaság nemzetgazdasági teljesítménye jelentősen meghaladja az uniós átlagot.

Felhívta a figyelmet arra, hogy helyre kell állítani a magyar mezőgazdaság termelésében a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyát. Az állattenyésztés arányát a mostani, alig több mint 30 százalékról 50 százalékra kell növelni - Orbán Viktor szerint. 

A miniszterelnök az interjúban úgy fogalmazott: "a magyar emberek jogos elvárása, hogy magyar ételeket ehessenek. Erre minden lehetőség adott, mivel van mezőgazdaságunk, vannak élelmiszeripari cégeink, ezért joggal keresik a magyar élelmiszereket".

Példaként említette, hogy az őstermelők számára megnyitotta a kormányzat a közvetlen értékesítés lehetőségét, emellett a kiskereskedelmi láncokat is arra ösztönzik, hogy termékeik között minél nagyobb arányban legyenek egészséges magyar élelmiszerek.