Kezdem azzal, hogy egy szavát sem hiszem el az eddigi híreszteléseknek. Akkor sem, ha esetleg ezek egyik másik eleme majd egyszer mégis valósnak bizonyul. Ma még semmit nem hiszek el. "Ezeknek" különösen nem!
Természetesen nem lehet kétséges, hogy Simon Gábor hibázott, mert az ügy kipattanásakor húzta az időt, s ezzel elszabadította a vádaskodások és a találgatások poklát. Teljesen feleslegesnek tartom, hogy megvárta a szocialista pártelnök három nappal későbbi hazaérkezését, mintegy azt sugallva, hogy a főnök nélkül semmit … Lojalitásból ötös, körültekintésből siralmas.
Ennél többet viszont jelenleg nem tudok neki felróni. Annál többet az ellenoldalnak!
Innentől kezdve a nyájas Olvasót is higgadtságra intem!
Kezdjük a közös gondolkozást azzal, hogy ha valaki titokban akar tartani valamit, annak az evidens módja az, hogy senkinek nem mondja el. Ennél nem bonyolultabb! Íme, ez a megfejtés arra nézvést, hogy a feltételezett ügyletekről miért is nem tudott szinte senki más, különösen nem a párttársak, akikkel az MSZP belső viszonyainál fogva Simon Gábor (meg mindenki más) sajátos versenyhelyzetben volt/van. Képzeljük el azt az abszurd esetet, hogy Simon Gábor beavat a titkos dolgaiba sok más pártvezetőt, akik majd mind úgy gondolják, hogy "persze, hadd emelkedjen Gábor karrierje, még ha kicsit bűnöző is, no meg az egész pártot magával ránthatja". Ugye abszurd ?
Nem kérdés, hogy a feltételezett titkok megosztása esetén tucatnyian törték volna ki Simon Gábor nyakát. Bizony, kifiléztük volna, nemhogy választmányi elnök, avagy a párt elnökhelyettese legyen!
Egy bécsi esetleges bankszámla nyitása azonban nyilván nem lehet "egykezes" ügylet, tehát valakik azért talán mégis tudhattak valamit. Mondjuk legjobb barátok, legszűkebb értelemben vett bizalmasok, netán családtagok, stb. És hát persze azok sem lehettek tudatlanok, akik a pénzt esetleg adták. Ha adták egyáltalán!
A pletykák szerint Simon Gábor készpénzt helyezett el, bár ugyanezen pletykák értékpapírokról is szólnak. Nos, nagyon nem mindegy, hogy miről beszélünk! Ám bármelyik esetet is nézzük, Simon Gábor minden további nélkül lehetett vagyonkezelő. Még a magyar törvények is különbséget tesznek a birtokban, a rendelkezésre álló, avagy a tulajdonban (!) lévő vagyon között. A képviselői vagyonnyilatkozat viszont csak a személyes vagyonra kérdez rá. A válasz sem lehet több, vagy más. (Jómagam megéltem már azt, hogy az országgyűlési jövedelmi kimutatásom tartalmazott egy elég nagy tételt, nevezetesen a hivatalos külföldi útjaim repjegy-költségeit. És tényleg, az összes repjegy az én nevemre volt kiállítva, mégse mondanám, hogy a jövedelmem, vagy a vagyonom részét képezték volna!)
Simon Gábor az osztrák bankban állítólag (?) azt mondta, ha mondta, hogy cégek és ingatlanok eladásából származik a betett pénze. Ez könnyen meglehet, hiszen nem az volt a kérdés, hogy kinek a cége, kinek az ingatlana, hanem az, hogy honnan van a pénz? És az is meglehet, hogy meg is nevezte, tán még dokumentálta is, hogy kinek a cége, kinek az ingatlana! Nem tudjuk, mert csak provokatív információkat szivárogtattak a hatóságok.
A provokatív szándékot mutatja, hogy a kezdeti információk egy korábban osztrák, de ma már orosz kézben lévő bankról szóltak. Nos, ez kizárólag a Volksbank, illetve a Sberbank lehet. Annyi "csak" a probléma , hogy a Volksbank a kelet-európai hálózatát adta el az oroszoknak, a bécsi cég pedig megmaradt osztrák tulajdonban, vagyis a közlés már ezen a ponton egyértelműen manipulált volt.
Persze nekem is furcsa, hogy egy parlamenti képviselő mi a francnak kezeli mások vagyonát, ám erre is lehet magyarázat. Sok olyan információ látott már napvilágot, hogy a titkosszolgálatok előszeretettel környékeznek meg saját nemzeti diplomata útlevéllel rendelkezőket a nagyvilágban esetleges szívességek okán, amelyek ellentételezése is sok minden lehet. De erről majd később!
A nagyközönség azonban alighanem tévedésben van abban a tekintetben, hogy egy képviselő - főleg diplomata útlevéllel a kezében - azt csinál, amit akar. Picit sem! Bankügyletek esetében (számlanyitás, pénzforgalom) bizony nyilatkozni kell mindenkinek (!), hogy PEP-e? Mi is az a PEP? Politically exposed person. Magyarul: politikailag kitett személy. Tudom, a kisbetűs részeket senki nem olvassa el, de az EU-ban minden létező és kitölthető banki bizonylaton van (!) erre nézvést rubrika. Ha valaki diplomata útlevéllel intéz valamit, akkor a banktisztviselő automatikusan beikszeli ezt a PEP-rovatot, ha az ügyfél esetleg magától nem tette volna. Ettől a pillanattól kezdve a tranzakció automatikusan az ellenőrző hatóságok szeme elé kerül, marha nagy piros villogás közepette!
Lehet persze intézni ilyesmit, magánútlevéllel. Ez sem garancia a titkosságra, mert a banki/hatósági ellenőrző mechanizmusok igenis szűrik a magánútleveleket, azaz megnézik, vajon az illető PEP-e? Ha névazonosság van, akkor gyorsan jön az ellenőrző kérdés, hogy "kedves Simon úr, ön vajon nem az a Simon úr-e"? A schengeni övezetben ugyanis ez a szokás, mondhatnánk a kontroll. Hat éven át ilyesmi bombabiztosan nem maradhat titokban, hacsak nem éppenséggel tiszta az ügy. És ez sem mindegy!
De legyünk megengedők, azaz Simon Gábor rendre "elaltatta" az - ezek szerint síkhülye - osztrák bankokat, az osztrák és a magyar hatóságokat, s hat éven át senki nem vett észre semmi különöset. Bezzeg a derék Magyar Nemzet, amely sűrűn szolgál üzemi faliújságként a nyomozó ügyészségnek, amúgy teljességgel törvénytelenül! Az aztán éber volt, s bár igaz, csak hat év eltelte után, de észlelte, hogy Simon Gábornak sok pénze van. Aztán meg is írta gyorsan forintra-fillérre. Illetve euróra-dollárra, meg centre. Meg dátumokkal.
Bármi is az igazság, Simon Gábornál nem villogott a vészjelző, hogy egy újságnak ilyen információja se banktól, se hatóságtól nem lehet! Jogszerűen semmiképp! Esetleg magánembertől még csak-csak, de az is bűncselekmény. Simon Gábor képviselő volt, azaz bármilyen hatósági művelet csak azt követően kezdődhetett volna vele szemben, hogy az adott ügyben kikérik a mentelmi jogát. Márpedig ilyen sem volt.
Normális országban egy ilyen sajtóközlés után az adott újság felelős szerkesztőjét a hatóságok jogkörüknél fogva eljárás alá vonják. De a bátor magyar hatalom nem a Magyar Nemzet szerkesztőit tartóztatta le, nem az újságot zárta be, hanem parlamenti többségestül nekiállt ócskán hazudozni, teli torokból.
De legyünk továbbra is megengedők, s tételezzük fel, hogy az egész európai banki ellenőrző rendszer, egy sor titkosszolgálat, továbbá az összes érintett hatóság hat éven át bambán semmit se vett észre! Jó, rendben. Ám ebből akkor hogyan következik az, hogy a kiszivárogtatásairól legendás szocialista párt meg a furmányos tettestárs? Talán a lakájmédia elhiszi!
Úgy gondolom, ha csak ennyi történt volna, akkor Simon Gábor ma szabadlábon védekezhetne, s én is, meg a pártom is kíváncsian várnánk a tisztázást. De nem.
Valaki megfejelte a történetet.
A kvázi semmiből előugrott Welsz Tamás. Egy olyan figura, aki közel húsz éven át a hatóságok és az alvilág együttes látókörében seftelhetett zavartalanul. Nem számít, hogy már az első Orbán-kormány idején szóltak a magyarországi tiszteletbeli konzulok, hogy kakukk van a fészekben. Az sem számított, hogy némi "nyócévnyi" hibernációt követően a figura ismét erőre kapott. Az sem, hogy ugyancsak a "nyócévnyi" viszonylagos hibernációt követően pont Panama kérte a kiadatását, amit a magyar bíróság büszkén elutasított. Az sem számított, hogy a második Orbán-kormány idején az Interpol is körözést adott ki ellene. Welsz szabadon sétálhatott a szabad Magyarországon, ugyanúgy mint Hernádi MOL-vezér, vagy Safarov baltás gyilkos a saját hazájában, Orbánék által eleresztve.
