Bár a Fidesz gazdaságpolitikusai igyekeznek letagadni, de a külgazdasági sikerek kovácsai már az előző kurzus alatt serénykedtek, tárgyaltak évekig, amíg a kivitelt megalapozó beruházások, fejlesztések termőre nem fordultak, 2010 után. A babérokat - ez már csak így szokott történni - Orbán és csapata aratta/arathatja le, az eredményesség dicsőségét kizárólag magának vindikálva. A gépjárműipar konjunkturális eredményessége azonban túlságosan belterjesnek tűnik, "nekünk magyaroknak" ennél több dukál.
A központosítás már az első Orbán-kormánytól sem volt idegen, de a Fidesz mindent fenekestül felborító, az állami akarat primátusát megvalósító politikáját csak a kétharmadosnál nagyobb többsége birtokában képes megvalósítani a jobbközép párt. Magyarország gazdasági központtá válásához azonban nem elegendő az akarat és kinyilatkoztatás, ehhez - belátták - együttműködésre van szükség a vezető (vagy annak tartott) hatalmakkal. "Korábban voltak próbálkozások, hogy a kontinens pénzügyi központjává, vagy szolgáltató központjává váljunk, mi ehelyett egy reális célkitűzést állítottunk magunk elé, hogy Közép-Európa termelési központjává váljunk" - tolmácsolta nemrégiben a miniszterelnöki akaratot a Fidesz egyik vezető gazdaságpolitikusa.
Ehhez azonban pénz, nagyon sok pénz kellett volna, bár a vágyak realitása így is erősen kétségesnek volt mondható. A recesszióból éppen csak kikecmergő Magyarországnak - még az uniós forrásokat is figyelembe véve - friss tőkéből termett a legkevesebb. Orbánék rövid idő alatt felismerték: befektetőkre kell vadászni, ha az üstökösszerű gazdasági növekedés ábrándját rövid idő alatt meg akarják valósítani. Mindehhez ugyanakkor lehetőleg olyan termelő/infrastrukturális beruházásokat szükséges megvalósítani, amelyek a lehető legtöbb munkahelyet hozzák létre. Így vált a magyar külgazdasági célok vezető szlogenjévé a "keleti nyitás, nyugati tartás" filozófiája. (A kormánypárti politikusok az utóbbiról rendre megfeledkeznek, mert azt összeegyeztethetetlennek tartják a "válságban van Európa" teóriájával, amelyet ráadásul napjainkban könnyen cáfolni lehet.) A "keleti nyitás" elvét a kényszer szülte.
Lényegében 2010-2012 között Európa peremországait a gazdasági világválság utóhullámaként súlyos recesszió sújtotta. A krízis utáni időszakhoz - elsősorban belső okokból - képtelen volt alkalmazkodni (nem azonos mértékben) Görögország, Olaszország, Portugália, Írország és Spanyolország. Ez olyan súlyos helyzetet teremtett az euróövezetben, hogy bő két esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy - elsősorban Németország áldozatvállalásának és az Európai Központi Bank szigorának köszönhetően - az Európai Unió kikecmeregjen a recesszióból. Ugyanakkor hamis a magyar miniszterelnöknek az a már idézett állítása, hogy Európa válságban van.
A globális terek furcsa játékának köszönhető, hogy akkor, amikor éppen a recesszióval küszködött kontinensünk, néhány fejlődő piacú ország - amelyeknek többségéről még erős fantáziával sem lehetne azt állítani, hogy "keletiek", vagyis Kína, Törökország, Brazília és más latin-amerikai államok gazdasági növekedése erőt és dinamizmust mutatott. Azóta viszont - a reájuk is érvényes gazdasági törvényszerűségeknek engedelmeskedve - izmosodásuk lefékeződött, és hanyatló vált, bár éves GDP-jük így is többszörösen meghaladja az Európai Unióét. Viszont növekedésük törékeny, szemben az euróövezetével. Ennek figyelembe vételével érdemes elgondolkodni a "keleti nyitás" primátusán.
Az nem kétséges, hogy a második Orbán-kormány elsősorban Kína bűvkörébe került. A Fidesz egyik vezető gazdaságpolitikusa ezt így indokolta: "A szorosabb együttműködés a világ leggyorsabban fejlődő gazdasági hatalmával azt is jelenti, hogy az ország megújítása során jóval kevesebb kockázattal kell számolni, mint korábban kellett volna." Ehhez csak azt fűzhetjük hozzá, hogy vajon kockázatnak minősül-e az, ha saját magunk ábrándjait kergetjük, miközben a látványos bejelentéseket rendszeresen a feledés jótékony homálya borítja?
Gyakran szemére vetik a kormánynak, hogy nem csak Oroszországtól, hanem Kínától is függőségi viszonyba kerülünk. Ez a veszély aligha fenyegeti Magyarországot, de gyakran az az embernek az érzése, hogy vágyunk rá. A már többször idézett fideszes gazdaságpolitikus szerint: az Amerikai Egyesült Államok, transzatlanti szövetségünk vezető ereje éppen a lehető legszorosabb pénzügyi-gazdasági kapcsolatban van Kínával. Mi még ezen a szinten nem vagyunk, de dolgozunk azon, hogy a szövetségünket Kínával meg tudjuk erősíteni és tartalommal tudjuk megtölteni. Kína gazdasági figyelmének jelentős szelete Európa felé irányul, és Magyarország jó helyzetben van, hogy ennek a gazdasági figyelemnek a "kapuja" legyen. Magyarország ugyanis azért jó partner, mert európai viszonylatban itt a legstabilabb a politikai rendszer - vélik fideszes körökben.
A kínaiakról azt tartják, nem tanácsos politikai kérdéseket a tárgyalásokon szóba hozni. Lódítani pedig nem érdemes, mert már előre felkészülnek, és észreveszik a valóság kiszínezését. Bajnai Gordon szerint a krími konfliktus kapcsán megint vasfüggöny ereszkedhet le Európára. A volt kormányfő úgy látja, a jövő hónapban arról döntünk, hogy az új vasfüggöny melyik oldalán kívánunk helyet foglalni.
