DK;Varju László;Deebrecen;villamos-beruházás;Pajna Zoltán;

"Csődtömeg" a méregdrága debreceni villamos?

Csődtömegnek nevezték a debreceni 2-es villamos-beruházást a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai annak kapcsán, hogy a hétvégén műszaki hiba miatt két alkalommal is le kellett állítani az alig több mint három hete üzembe helyezett spanyol CAF-villamosokat.

Varga Zoltán önkormányzati képviselő szerint "a több éves csúszással, az eredetinél 3,8 milliárd forinttal magasabb költségből megvalósult beruházás" a városvezetés hozzá nem értését mutatja. A sorozatos leállás azt jelzi, hogy az egész rendszer hibás - tette hozzá Varga Zoltán, aki kifogásolta, hogy a villamosmegállók kialakítása miatt még a villamospótló autóbuszok közlekedtetése is balesetveszélyt jelent. Szóvá tette a politikus, hogy több alvállalkozót a mai napig nem fizettek ki, és megkérdezte: hol a pénz? 

Varju László, a DK pártigazgatója, országgyűlési képviselő emlékeztetett rá, hogy a korábbi kormány politikai színezettől függetlenül támogatta a fejlesztéseket az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A debreceni tömegközlekedés-fejlesztés az egyik első kiemelt kormánytámogatású beruházás volt a 2007-2013 közötti európai uniós költségvetési időszak első felében - jegyezte meg a politikus, aki sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy "a működőképességet is veszélyeztető alacsony színvonalon valósult meg a beruházás".

Pajna Zoltán, Debrecen gazdasági ügyekben illetékes fideszes alpolgármestere cáfolta, hogy bármilyen rendszerhiba lenne a villamos-beruházásnál.Tájékoztatása szerint péntek este észlelték, hogy több új villamos áramszedőjéről széndarabok törtek le, ezért a közlekedést leállították, valamennyi kocsit átvizsgálták a DKV Közlekedési Zrt. szakembereit. Mivel műszaki hibát nem találtak, pénteken késő este, illetve szombat hajnalban elindultak a villamosok. Szombat délelőtt azonban újabb problémákat jeleztek, ezért ismét leállították a villamosokat, s a helyszínre hívták a felsővezetéket építő cég szakembereit - ismertette Pajna Zoltán.

A vizsgálat kiderítette, hogy az egyik szakaszszigetelőnél fellazultak a rögzítő csavarok, s hiányzott egy szerkezeti elem. Ezt pótolták, s valamennyi szakaszszigetelő ellenőrzése után helyreállt a villamos-közlekedés a 2-es vonalon. Az esetről jegyzőkönyvet vetek fel, s a DKV Zrt. benyújtja kártérítési igényét a generálkivitelezőnek - jelezte az alpolgármester. Pajna Zoltán elmondta azt is: a kifizetések a részszámlák beérkezéséhez igazodóan folyamatosak, még összesen 4,6 milliárd forint jár a fővállalkozónak, amely az alvállalkozókat is rendezi. 2013 óta, amikor a kivitelezésre megalakult ATK Kft. átvette a munkákat a korábbi konzorciumtól, egyetlen alvállalkozó sem jelezte az önkormányzatnak, hogy elmaradt volna a kifizetése - tette hozzá Pajna Zoltán.