szippantós autó;Illés Zoltán;környezetszennyezés;Hortobágyi Nemzeti Park;fekália;

2014-03-24 19:22:00

Három köbméternyi fekáliával szennyezték be a nemzeti parkot

Jelentős környezetszennyezés történt pénteken a Hortobágyi Nemzeti Parkban, Nagyiván külterületén - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára.

Illés Zoltán elmondta, hogy a Nagyiváni Mezőgazdasági Kft. - a helyi polgármester cége - szippantott szennyvizet eresztett le két helyszínen, természetvédelmi és Natura 2000-es területen károsítva egy nádast. Ez megengedhetetlen - szögezte le az Illés Zoltán, hozzátéve, hogy a környezetvédelmi hatóság a kiszabható legsúlyosabb szankcióval sújtotta az elkövető céget, megkezdett hektáronként 200 ezer forintra, összesen 800 ezer forintra bírságolta a vállalkozást. Az esetre lakossági bejelentés nyomán derült fény.

A környezetügyért felelős államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a környezetrombolást elkövető cégnek, amely három köbméternyi fekáliával szennyezett be - négy hektárt érintően - fokozottan védett területet, az okozott kárt április 14-ig el kell hárítania. Amennyiben ezt nem teszi meg, úgy újabb bírságra számíthat - jelezte Illés Zoltán. A környezetvédelmi hatóság az ügyben megtette a rendőrségi feljelentést, és értesítette a vízügyi hatóságot is az esetről.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az érintett cégnek a szennyvizet - amely egy húsfeldolgozó üzemből származott - egy tiszafüredi szennyvíztisztítóban kellet volna elhelyeznie és ártalmatlanítania. Megjegyezte, hogy a cégnek már volt dolga a környezetvédelmi hatósággal, adatközlési mulasztást követett el. A kár mértékét pontosan most mérik fel a szakemberek, titkár, de Illés Zoltán jelezte, hogy az legalább 10 millió forintos nagyságrendű. Közölte azt is, hogy a környezetszennyezést az érintett vállalkozás vezetőjének utasítására követték el. Mindez akár a cég vízjogi engedélyének visszavonását is jelentheti, ami a vállalkozás működésének megszűnéséhez vezethet - mondta az államtitkár.