rendőrség;cserbenhagyás;vádemelési javaslat;

2014-03-26 09:02:00

Hiába dugták el egy pajtába, hamar meglett a cserbenhagyó kocsija

Lezárult a 86-os számú főút és a körmendi Hegyaljai utca kereszteződésénél, októberben történt halálos balesettel kapcsolatban indított nyomozás - írja a police.hu.

A Körmendi Rendőrkapitányság egy 47 éves osztrák férfi ellen nyomozott, aki kocsijával a 86-os számú főút és a körmendi Hegyaljai utca kereszteződésénél, az „Előzni tilos!” tábla hatálya alatt az előtte közlekedő jármű előzésébe kezdett. Eközben a menetiránya szerinti bal oldalon összeütközött a vele szemben közlekedő kerékpárossal, aki az úttestre esett és belehalt sérüléseibe.

A lakossági bejelentéseknek, valamint az osztrák társszervekkel való együttműködésnek is köszönhetően, a rendőrök Hegyháthodász külterületén, 48 órán belül elfogták, majd őrizetbe vették a cserbenhagyással gyanúsított férfit. A vele szemben felmerült megalapozott gyanút igazolták a vizsgálatok és a beszerzett szakértői vélemények is.

A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő járművezetővel szemben halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolt vádemelést a rendőrség.

A nyomozásban megállapították azt is, hogy a gyanúsított a balesetet követően a járművét egy ismerőse zárható pajtájában rejtette el, mielőtt annak rendszámát leszerelte és elhagyta az országot. Így a rendőrök bűnpártolás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki S. Géza, 54 éves ozmánbüki lakost.

A hatóság a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Szombathelyi Járási Ügyészségre.

Hiába dugták el egy pajtába, a körmendi rendőrök hamar megtalálták a balesetes gépkocsit. Fotó: police.hu

Hiába dugták el egy pajtába, a körmendi rendőrök hamar megtalálták a balesetes gépkocsit. Fotó: police.hu