"Ön ukrán? - Még igen..." - riport a Krímből

Az Aeroflot orosz légitársaság nemzetközi járatával repültem szerdán Moszkvából a Krímbe. Ez azonban egy különleges "nemzetközi" járat volt, hiszen nem külföldre utaztam, a félszigetet a Kreml az előző héten Ukrajnától Oroszországhoz csatolta. Az utat jelentős kitérővel, a szokásos másfél helyett három óra alatt tettük meg.

A Seremetyjevo repülőtér belföldi bejelentkezési pultjánál világosítottak fel, hogy "ez még nemzetközi járatnak minősül", így átirányítottak a nemzetközi beléptetéshez, ahol át kell esnem a vámellenőrzésen. Az Aeroflot munkatársa ennek ellenére jegyzékbe vette előre kinyomtatott jegyemet, a bőröndömet lemérte és átvette, kézi táskámra, laptopomra rátekerte a járat számát jelölő szalagot.

A repülőtér információs körpavilonjában segítőkészen megerősítették, hogy "igen, ez nemzetközi járat". Azt sajnos nem tudják, hogy meddig lesz ez így, mert nem közölték velük. Azt sem tudták megmondani, hogy el kell-e hagynom Oroszországot, és Moszkvába visszautazva ismét be kell-e majd lépnem.

A vámellenőrzésénél egy fiatal tiszt fogadott. Nézte-forgatta az útlevelemet, a fejét vakarva hol rám, hol beszállókártyámra pillantott, és amikor rákérdeztem, hogy ezzel a nemzetközi járattal elutazom-e Oroszországból, azt válaszolta, nem tudja. Felhívott valakit, majd közölte: "még nem tudom, kiutazásnak minősül-e az ön útja".

Pár perccel később belépett a vámfülkébe egy idősebb vámtisztnő, és kikerekedett szemmel hallgatta meg újra feltett kérdésemet. Elfordultak, és azon tanakodtak, kiléptessenek-e az országból.

A hölgy megkérdezte, milyen célból utazom a Krímbe? Újságíró vagyok, feleltem. Hogy tudósítson az eseményekről? Igen, szeretnék tudósítani arról, amit látok. S milyen laptól van? Hírügynökség. Jó, de milyen újság? Igyekeztem érthetőbben elmagyarázni, felkészülve egy sor újabb kérdésre: a magyar nemzeti hírügynökség, az MTI munkatársa vagyok, ez olyan mint az orosz ITAR-TASZSZ. Láthatóan nem értette, de nem faggatott tovább.

Elérem még a gépemet? - kérdeztem óvatosan. Óh, persze, még egy óra van a beszállásig - felelte a fiatal tiszt. Kényszeredett mosollyal nyugtáztam a válaszát. - Maga jegyzetel? Leírja, amit mondunk? - kérdezte a tiszt, amikor látta, hogy egy füzetbe írok. Igen. Feszes csönd a válasz - ebből csak nem lehet gond, reménykedtem.

Az idősebb vámtiszt néhány perc múlva megjelent egy harmadik, talán még magasabb rangú vámtisztviselővel, aki mobiltelefonján szintén konzultált valakivel. Rövid tanácskozás az átlátszó falú fülkében, majd a fiatal tiszt egyszer csak átnyújtotta az útlevelet és a beszállókártyát: nem léptetnek ki, így visszafelé sem kell belépnem, "hiszen Oroszország területén maradok".

A vámellenőrzés után a biztonsági átvilágítás már gyorsabban zajlott, alig haladt át utas a nemzetközi járatok felé a késő esti órán.

Könnyedén előfordulhatott volna, hogy egy egyszeri beléptetésre jogosító vízummal az útlevelemben elutazom Moszkvából Szimferopolba, de már nem tudok visszarepülni, mert a tanácstalan vámtisztek esetleg külföldinek minősítik az utamat, és kiléptetnek az országból Seremetyjevón. Holott - legalábbis Moszkva értelmezésében - orosz területen maradok. Éppen ezért elővigyázatosságból Budapesten kétszeri beutazásra szóló vízumot kértem és kaptam a nagykövetségtől.

Időben odaértem a szimferopoli repülőgép kapujához. Érdeklődésemre, hogy miért repül ez a járat Ukrajna megkerülésével, az Aeroflot beléptető tisztje azt mondta: az egy idegen ország. Értetlenkedő pillantásomra hozzátette, "ha majd Donyeck és Luganszk is csatlakozik Oroszországhoz, akkor arra fogunk repülni". Azonnal visszakérdeztem: miért, csatlakozni fognak? Szemrebbenés nélkül felelt: "hát persze, mi mást tehetnének".

Az orosz közszolgálati tévécsatornán Moszkvában aznap láttam egy tudósítást arról, hogy Ukrajna több keleti, orosz többségű megyéjében Szimferopol példája nyomán erősödnek az Oroszországhoz csatlakozást követelő hangok. A Kommerszant című lap pedig arról írt, hogy Vlagyimir Putyin elnök népszerűsége rekordokat döntöget a félsziget bekebelezése óta.

Csak nem akartam abbahagyni a kérdezősködést, amit az Aeroflot tisztje azzal zárt le: az új repülési útvonalnak (a járat azelőtt a legrövidebb útvonalon, részben Ukrajna területe felett repült) részben biztonsági okai vannak. Hozzátette, az Aeroflot belföldi járatai - és ez már ilyen - a legritkább esetben szelik át idegen ország légterét.

Beszálláskor ugyanez a tiszt odabökte: három órát repülünk másfél helyett. Azt már a fedélzeten tudtam meg egy elegáns, fehér kesztyűs légikisasszonytól, hogy Szocsi felett repülünk el.

"Nagyon örülök, hogy a Krím Oroszország része lett. El sem tudja képzelni, milyen emelkedett hangulatban szavaztunk, a nagy eső ellenére mindenki elment, hogy igennel voksoljon" - meséli útban Szimferopol felé a repülőgépen mellettem ülő és a híres dél-krími üdülőhelyen, Jaltában lakó Irina. Azt mondta, a krími tatárok egy része nem tartotta magát vezetőik bojkottfelhívásához, és elment szavazni, méghozzá a csatlakozást pártolva.

A Krím félsziget Oroszországhoz csatlakozásáról rendezett és a Nyugat által el nem ismert március 16-ai népszavazás a hivatalos eredmények szerint 83 százalékos részvétellel zajlott le, és a szavazók elsöprő többsége, 97 százaléka az Ukrajnából való kiszakadást választotta.

"Nyugalmat és stabilitást akarunk" - jelentette ki a középkorú Irina, aki úgy emlékezett vissza a független Ukrajna elmúlt bő két évtizedére, hogy az orosz ajkú lakosságnak nehéz helyzete volt, "az orosz nyelvet háttérbe szorították".

Irina az MTI tudósítójától értesült arról, hogy az EU megtiltotta tagországainak az orosz útlevéllel rendelkező krímiek számára a vízum kiadását, mert Brüsszel szerint a Krím Ukrajna része, így csak az ukrán útlevéllel rendelkező krímiek kaphatnak vízumot.

"Kibírjuk, ez minket nem érdekel, akkor majd itthon fogunk csücsülni" - kommentálta a hírt.

"Mindegy, mi lesz, az a fontos, hogy hazatértünk" - kapcsolódott be a beszélgetésbe egy másik utas, a szintén középkorú Tatyjana. A szimferopoli nő csillogó szemmel beszélt arról, hogy a Krím visszakerült Oroszországhoz. A félsziget visszacsatolása kapcsán nosztalgiával beszélt a Szovjetunióról, "nagy, csodálatos ország voltunk". Mint fogalmazott, "nem lehet megosztani ezt a népet, ez egy nép, oroszok, ukránok és mások".

A Moszkvából induló és végig orosz terület felett haladó repülőgép végül földet ért az immár Oroszországhoz csatolt Krím közigazgatási központjában, Szimferopolban. Utána nem sokkal üzenetet kaptam mobiltelefonomra: "Üdvözöljük Ukrajnában, a forgalmazás díja eltér a hazaitól." Az üzenetet az Ukrtelekom ukrán szolgáltató küldte.

A repülőtér szerény érkezési terminálja előtt álló zöld sapkás, ukrán egyenruhás határőr katonától megkérdeztem, hogy ukrán-e. Azt mondta, "még igen". Társai érdeklődésemre elmondták, hogy bár ukrán egyenruhát hordanak, már nincs kapcsolatuk Kijevvel, a krími kormánynak vannak alárendelve.

"Ez egy ilyen átmeneti állapot" - mondta egyikük. Útlevelemet a vámosok gyorsan ellenőrizték, és beleütötték az ukrán pecsétet. Megérkeztem az orosz-ukrán Krímbe.

A sajtóban is sokat idézett, útitársaiméhoz hasonló mámoros örömöt tükröző orosz vélemények után kíváncsi voltam, mit gondolnak a helyi ukránok. Ellenpontot kerestem. De egyelőre nem találtam.

A repülőtérről egy ukrán sofőr vitt be szimferopoli szállásomra. Szlava a nyugat-ukrajnai Ternopilben született, de már negyven éve a Krímben él. "Huszonhárom év óta Ukrajnában az oligarchák egy kicsiny csoportja dúsgazdag, közben pedig a lakosság egyre szegényebb lett. A hatalom és a nép közötti konfliktus régóta érlelődött" - hangzott az egyik legfontosabb magyarázata az elmúlt hetek eseményeire.

"Azt nem vártam, hogy ilyen tüntetések és autós tiltakozások lesznek, de a népnek nagyon elege lett. Mondhatom, hogy forradalom történt, mert a nép nem akart a régi módon élni, a hatalom pedig már nem volt képes irányítani, és a helyzet kicsúszott az ellenőrzés alól" - mondta.

Arra a kérdésemre, hogy ukrán létére nem kötődik-e Ukrajnához, visszakérdezett: "amikor az ember azt érzi, hogy a kormányának nincs rá szüksége, akkor milyen patriotizmusról beszélhetünk?" Szlava is meleg szavakkal idézte fel a Szovjetuniót, amely neki a népek barátságát jelentette, "mi itt nem különböztettünk meg oroszt, ukránt, örményt, tatárt".

Amikor azt kérdeztem tőle, hogy Oroszországban talán nincsenek oligarchák és nincs társadalmi egyenlőtlenség, azt felelte: "de vannak, de az ukrajnainál rosszabb nem lehet".