Szabó Rebeka;földpályázat;Együtt-PM;

2014-03-28 06:17:00

Pontozással győztek

Az internetre is fölkerülnek az állami földbérlet-pályázatok bírálati lapjai - ígéri Szabó Rebeka, az Együtt-PM politikusa. A Kúria jogerős ítélete nyomán a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) 15 napon belül nyilvánosságra kell hoznia a 2012 márciusáig meghirdetett állami földbérleti pályázatok értékelését, bírálati lapjait és pontszámait. Az ellenzéki politikusnak kétévi pereskedés után sikerült elérnie a mindeddig titkos adatok kiadását. 

Az agrár szakpolitikus a Népszavának elmondta, valószínűleg papírformátumban kapja meg a bírálati lapokat, de azok másolatait minden érintett rendelkezésére fogja bocsátani. Emellett egy online adatbázis is készül a dokumentumokról, így elektornikus úton is bárki hozzáférhet ezekhez az információkhoz. A Kúria jogerős ítéletére hivatkozva Szabó Rebeka a 2012. márciusa után elbírált pályázatokra is beadja az adatigénylést, amit a földalapkezelő ezek után már nehezen utasíthat el.

A bírálati lapokon nem szerepel a vesztesek neve, így ők az adott pályázat adatai, a település neve, az állami földterület mérete, a helyrajzi szám alapján azonosíthatják be az őket érintő dokumentumot. A pontszámok így összehasonlíthatók lesznek és az is kiderülhet, hogy hány esetben döntöttek a nyertes személyéről a sok vitát kiváltó szubjektív elbírálású gazdasági terv alapján.

A gazdálkodási tervet azonban az NFA nem adja ki, holott volt rá példa, hogy teljesen azonos szövegű gazdálkodási tervvel az egyik pályázó nyert, míg a másik nem. A megnyugtató megoldás mindenképpen az lenne, ha pályázatokat is nyilvánosságra hoznák. A kormányváltó pártok ígérete szerint kormányra kerülésük esetén felülvizsgűlják az állami földbérlet-pályázatokat és ahol bebizonyosodik, hogy a nyertes nem teljesítette a kötelezettségeit, felbontják a szerződést és új, nyílt, áttekinthető pályázati feltételekkel hirdetik meg az állami földeket.

Nem csak a földbérlet-pályázatok bírálata borzolta a kedélyeket, hanem a résztvevők furcsa cégalapításai és a gyors székhelybejegyzések is. Az egyik ilyen ügyben a Bükki Nemzeti Park esetében nyomozás is indult. Gőgös Zoltán MSZP-s szakpolitikus lapunkkal közölte, a miskolci ügyészség már nem gyanúsítja csalással Kanyok Attilát a BNP állami-földbérlet pályázattal kapcsolatban. Kanyok ugyanis panaszt tett a gyanúsítás ellen, s a hatóság ezt tudomásul vette.

Igaz, hogy fiktív lakcímre jelentkezett be, de a nemzeti park jelzése szerint a bérbeadás kapcsán nem történt változás, így az uniós támogatást jogosan vette fel a bérelt föld után Kanyok. Így "csak" az okirathamisítás gyanúja él tovább - fogalmazott Gőgös. A politikus nem zárta ki, hogy újabb feljelentést tesznek, mert a BtK. módosítás után a fiktív telephely miatt a társaság vezetője akár 3 évi börtönnel is büntethető. Az ügyészségnek hivatalból el kellene járnia, de ha nem teszi, megtesszük mi - mondta Gőgös Zoltán.