Szerencsejáték Zrt.;kaszinók;

2014-03-28 11:13:00

Nagyon akarja a kaszinókat a Szerencsejáték Zrt.

Meglévő kaszinói impozáns mutatóival igyekszik a Szerencsejáték Zrt. a kormánynak demonstrálni, hogy a kiosztásra váró 11 kaszinónak is jó gazdája lenne. Ezzel azonban nincs egyedül - írja elemzésében a Világgazdaság.

Töretlenül és látványosan növekszik a Szerencsejáték Zrt. közvetett és közvetlen tulajdonában lévő kaszinók bevétele és látogatottsága a játéktermek 2012 októberi bezárása óta. "Tizenegy engedélyes kaszinó nyitására adtunk be kérelmet a Nemzetgazdasági Minisztériumnak" - mondta Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója egy soproni háttérbeszélgetésen.

A tavaly megszavazott törvény három régióra osztja fel a piacot: Nyugat- és Kelet-Magyarországon legfeljebb három-három, míg Budapest környékén maximum öt kaszinó lehet. Vagyis az állami cég valamennyi kaszinóra igényt tart. Számításaik szerint valamennyit nyereségesen tudnák működtetni.

Ezt nagyban segítheti, hogy a koncessziós díj már minden kaszinó esetében leírható a játékadóból. Ez egy vidéki kaszinó esetében idén 53,9 millió forint. A pályázók előtt másik két út is nyitva áll ahhoz, hogy kaszinókat kapjanak. Egyrészt megbízhatósági alapon pályázat nélkül engedélyt kaphatnak üzemeltetésre, másrészt egy esetleges koncesszió kiírásakor pályázhatnak.

A 11 kaszinóra azonban nem csak a Szerencsejáték Zrt. aspirál. "A 2014. február 25-től hatályba lépett pályázat nélküli ajánlattételi eljárásban 24 ajánlatot tartunk nyilván, ezek az eljárások folyamatban vannak" - közölte a gazdasági lappal a gazdasági tárca.

Az nevezhető megbízható szerencsejáték-szervezőnek, aki soha nem tartozott 90 napnál hosszabb ideig közteherrel. Kritérium, hogy a vállalkozás bankszámláján nem volt az adóhatóság által kezdeményezett, 500 ezer forintot meghaladó azonnali beszedési megbízás.