bíróság;UD Zrt.;felmentés;Szilvási György;

2014-03-29 06:13:00

Ismét felmentették Szilvásy Györgyöt

Bűncselekmény hiányában első fokon minden vádpont alól felmentette az UD-ügy miatt hivatali visszaéléssel megvádolt Szilvásy Györgyöt a Fővárosi Törvényszék az új, megismételt eljárásban. 

Az ügyészségi fellebbezés miatt az ítélet nem jogerős.
Ismeretes, a volt titokminiszter az ügyészség szerint azzal követett volna el hivatali visszaélést, hogy átadta CD-n a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak azokat a hangfelvételeket, melyeken Kövér László és Demeter Ervin az UD Zrt. egyik akkori vezetőjével, Horváth Józseffel beszélgetnek. Emellett a vád szerint "szükségtelenül és indokolatlanul hangsúlyozta" a botrány politikai hátterét, amellyel "erkölcsi értelemben vett jelentős érdeksérelmet" okozott volna mindkét elődjének.

Ám mint az ítélet indoklásából kiderült, Szilvásy az NBH-tól kapott tájékoztatások alapján "indokoltan, hatáskörének megfelelően" járt el, semmi oka nem volt, hogy kételkedjen. Ezekből az iratokból például az is kiolvasható volt, hogy a két fideszes politikus és a cég közti kapcsolattartás nemzetbiztonsági kockázatot jelentett. Amit pedig Szilvásy a nyilvánosság elé tárt, azok megfeleltek a valóságnak, rendszeres és politikai megbízásokra kiterjedő kapcsolat volt az UD Zrt. vezetője és a két politikus között.

Szilvásyt 2012 áprilisban első fokon már felmentették ebben az ügyben, de akkor még személyes adattal visszaélés volt ellene a vád, és a volt miniszter mellett a nemzetbiztonsági bizottság egykori alelnökeke, az MSZP-s Tóth Károly, valamint az MDF-es Dávid Ibolya és Herényi Károly is vádlott volt. Utóbbiak ügyét az új eljárásra utasító Fővárosi Törvényszék elkülönítette Szilvásyétól, Tóthot pedig jogerősen felmentette.

"Három ügyön már túl vagyunk, de van még a kémper, ami a nyilvánosság elől elzártan, teljes titokban zajlik. Bízom az ott születő felmentésben is, úgy tudom, április 11-én az a per elkezdődik" - reagált az ítéletre lapunknak Szilvásy György, akit a mostanival együtt két hónapon belül másodszor mentettek fel.