Valls nehéz feladatot kapott, neki kell kivezetnie a szocialista pártot a súlyos válságból. A menesztett miniszterelnök ellentétének tartják. Miközben ugyanis Ayrault-val szemben az volt az egyik legfőbb kifogás, hogy túlságosan határozatlan, az immár csak volt belügyi tárcavezetőt ezzel semmiképpen sem lehet vádolni.
Épp e tulajdonságának köszönhette, hogy az Ayrault-kormány 2012-es megalakulása után hamar a kabinet legnépszerűbb személyisége lett. A jobboldali szavazóknak is tetszett az illegális bevándorlókkal szembeni kemény fellépése. Sokan Nicolas Sarkozyhez hasonlították, aki szintén belügyi tárcavezetőként alapozta meg népszerűségét.
A sors fintora: Sarko ugyancsak belügyminiszterből lett kormányfő. Korai lenne persze azt állítani, hogy ebből kiindulva minden bizonnyal Valls lesz majd a szocialisták államfőjelöltje 2017-ben.
Manuel Vallsnak reformok sorát kell véghez vinnie, csak így válhat sikeressé. A szocialisták sorsa most tőle függ. Első feladata az lesz, hogy feledtesse a pártnak az önkormányzati választáson elszenvedett kudarcát.
A francia sajtó meglehetősen keményen értékelt a voksolás kapcsán. A jobboldali Le Figaro vezércikkírója mondhatni kéjjel fogalmazott, amikor azt írta, az önkormányzati választások első fordulója Francois Hollande államfőnek szörnyűséges volt, a második viszont már igazi gyilkos szökőár, cunami. A Le Monde arra a következtetésre jutott, hogy Hollande saját pártja, a szocialisták "sírásója" lett.
Még pártfőtitkár korában olyan választási rendszert dolgozott ki, amely korábban a szocialisták érdekeit szolgálta, hiszen 44 nagyvárost sikerült elhódítania. Most ütött vissza a rendelkezés. A második fordulóban 155 kilencezer lakosú helység veszett el a szocialisták számára, köztük Toulouse, Reims, Saint-Etienne, Amiens és Caen. Baloldali maradt Strasbourg, de ami ennél is sokkal fontosabb, Párizs tizenkét esztendő után is "rózsaszínű" maradt, és történetében először hölgy, Anne Hidalgo áll az élén.
Komoly fegyvertény ez, de sovány vigasz. A szocialista vezetők, köztük Ségolene Royal, Hollande első élettársa azt mondta, ami bekövetkezett "komoly figyelmeztetés", és haladéktalanul talpra kell állni. A szocialista vezetők őszintén értékelték a helyzetet, nem mentegetőztek, magukba néztek.
Igaz, egyebet aligha is tehettek volna, mert az elemzők egyetértettek abban, hogy a "hollande-i" két elnöki esztendő igen sivár volt. A tíz százalék körüli munkanélküliség, inkább nőtt, a bérekre rakott terhek elviselhetetlenek, az államháztartás hiánya gyarapodik, romlik minden gazdasági mutató. Az államfő az utóbbi hetekben "felelősségi paktum" előterjesztését emlegette, de a társadalom nem rajong érte.
Az önkormányzati választáson a szélsőjobboldali Nemzeti Front eléggé jelentős teret nyert, 14 polgármestere lett, győzött egy nagyobb városban, az 50 ezres lakosú Béziers-ben is, Marine Le Pen azonban igencsak eltúlozza pártja jelentőségét.
A Le Monde szerint a közélet a szélsőjobboldal térnyerése ellenére sem lett hármas tagozódású, változatlanul a két nagy tömörülés, a jobboldali UMP, a jelenlegi nagy győztes és a Szocialista Párt uralja a mezőnyt, Le Penék jobb szereplése - írta a cikk - inkább "médiatermék", a valóság kevésbé igazolja azt.
Tagadhatatlan, a baloldalnak, ha talpra akar állni, kivált a közeledő európai parlamenti választáson, sürgős megújulásra van szüksége, de a vereség minden súlyossága ellenére időlegesnek látszik, nem "történelmi végzetesség".
