oktatás;egyetem;ösztöndíj;

2014-04-02 15:33:00

Csak szülői segítséggel tanulhat az egyetemisták többsége

Állami ösztöndíj nélkül 5 millió forintba kerül a diploma megszerzése, amit jórészt a szülők fizetnek – derül ki a CIG Pannónia egyetemisták körében végzett kutatásából.

A biztosító társaság felmérése megállapította, hogy az egyetemisták 87%-át támogatják pénzügyileg a szülei. Ellenben kizárólag családi támogatásból a diákok mindössze egyharmada tudja finanszírozni tanulmányait. Ezért a szülőktől kapott pénz mellett a hallgatók 39%-a dolgozni is kénytelen. Sok esetben azonban a szülők nem engedhetik meg maguknak a gyermek anyagi támogatását: ezen hallgatók körében 72% azok aránya, akik a tanulás mellett dolgoznak is. A diákhitel ennél kisebb szerepet játszik az egyetemi évek finanszírozásban (10%) és az főként az önköltséges hallgatók körében elterjedt: ők a diákhitelt igénylők között közel kétszer annyian vannak, mint az államilag finanszírozott hallgatók. A diákhitel önmagában nem jelent megoldást a felsőfokú tanulmányok finanszírozására, mellette szinte minden diák más forrásra is támaszkodik.

 Egy-egy szemeszter összes kiadását (az egyetemi kiadások, utazás, lakhatás, megélhetés) az állami ösztöndíjas hallgatók átlagosan 260 ezer forintra becsülték. A tandíjat fizető hallgatóknak átlagosan 480 ezer forintra van szüksége egy félév elvégzéséhez. A mesterképzésben is résztvevő diákok esetén így állami finanszírozás mellett átlagosan több mint 2,5 milliós, tandíjjal együtt pedig közel 5 millió forintos kiadásra lehet számítani a diploma megszerzéséig. Az összes válaszadó egynegyede látja úgy, hogy nehézséget jelent a felsőoktatás költségeinek finanszírozása és még magasabb ez az arány a tandíjköteles hallgatók körében (45%). A családi támogatást nélkülöző diákok több mint harmada küzd anyagi problémákkal és csak feleakkora arányban tudnak részt venni az önköltséges képzésben, mint szülői segítséget élvező társaik.

 Az egyre jelentősebb kiadások ellenére a szülők csekély része készül csak hosszú távú takarékoskodással a felsőoktatás költségeinek finanszírozására. Ezzel szemben azok a szülők, akik életbiztosítást választanak erre a célra, átlagosan 15 éves időtávra terveznek. A hozzátartozók fele a gyermek 8 éves kora előtt, 12%-a pedig már 1 éves kora előtt megköti a biztosítást. A szerződők fele legalább 2 millió forintos összeget jelöl meg a szerződésben, azaz legalább ennyit  szeretne a gyermek egyetemi éveire összegyűjteni, de előfordul 10 millió forint feletti összeg is – olvasható a CIG Pannónia felmérésében.