Választás - 2014;bántalmazás;választási kampány;Párbeszéd Magyarországért;

2014-04-03 13:57:00

Bántalmazták a PM egyik aktivistáját

Feljelentést tesz az ellenzéki összefogás érdi PM-es jelöltje és kampányfőnöke, miután szerda éjszaka bántalmazták egy aktivistájukat.

Erről Dorosz Dávid országgyűlési képviselő és Lovas Miklós számolt be csütörtöki sajtótájékoztatójukon. A kampányfőnök elmondta: szerda este negyed tíz körül harmadmagával arra lett figyelmes, hogy két fekete ruhás ember – egy férfi és egy nő – vörös festékkel festi le a kormányváltók plakátjait.

Szóváltásba kerültek, majd a két rongáló egy sikátorban egyikükre, Lovas Miklós húszéves barátnőjére támadt bottal és festőhengerrel. Miután a hölgy a másik aktivistával együtt elszaladt segítségért, a támadók megfenyegették a kampányfőnököt, akit le is fényképeztek, majd azt mondták: a képet a "központjukban" le fogják adni.

Lovas Miklós hozzátette: a támadók azt is mondták neki, hogy „inkább a Fideszre szavaznánk, mint rátok, kommunistákra”.

Dorosz Dávid szerint a jobboldal kampányának érdi jelmondata, hogy „se jog, se ember”. Emlékeztetett: a bíróság mondta ki törvénysértőnek, hogy „közmunkásokkal szedették le” a kormányváltók érdi plakátjait.

Szerinte a Fidesz-KDNP politikusai, Aradszki András képviselőjelölt és T. Mészáros András polgármester annyira félnek hatalmuk elvesztésétől, hogy aktivistáik már a jogsértésektől sem riadnak vissza. Úgy vélte, a most történteknél mélyebbre már nem süllyedhet a kampány.