Fidesz;Országgyűlés;vagyonnyilatkozat;Rogán Antal;mentelmi bizottság;

2014-04-04 07:05:00

Gondok lehetnek - Rogán vallomását várják

Nem akar vizsgálatot Rogán Antallal szemben a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke, akit egyébként a fideszes politikus által vezetett belvárosi önkormányzat alkalmaz szakértőként. Pedig az önkormányzattól kikért vagyonnyilatkozatok alapján "gondok" lehetnek Rogán autójával, vidéki házrészeivel, valamint alpolgármesterének - egyben szomszédjának - vagyonosodásával is.

Rogán Antal helyettesét, Puskás András belvárosi alpolgármestert - aki a Fidesz frakcióvezetőjéhez hasonlóan szintén a Pasa Lakóparkban él - is feljelentették a kormányváltók költségvetési csalás és okirathamisítás gyanújával, miután tanulmányozták a két fideszes politikus V. kerületi önkormányzattól kikért vagyonnyilatkozatát. Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke és Kerék-Bárczy Szabolcs, a kormányváltók belvárosi képviselőjelöltje szerint a dokumentumokat - Rogán 2013-as képviselői vagyonnyilatkozatához hasonlóan - ugyancsak utólag módosítgatták, ráadásul Puskás vagyonnyilatkozata még formai értelemben is érvénytelen volt, hiszen az elmúlt években leadott dokumentumok közül kettőt alá sem írt, le sem zárt, így azok, elvileg utólag is módosítgathatók maradtak. Az ellenzéki politikusok kiemelték, hogy Rogán Antal - bár a 2014-es adatokat módosította - 2010-től 4 éven át hamis adatokat közölt önkormányzati bevallásaiban, ezek a mai napig így szerepelnek azokban. Hozzátették: az esetleges okirathamisításnál is fontosabb kérdés a fideszes vagyonok eredete, ezért válaszokat követelnek Rogán Antaltól és helyettesétől, hogy még a választás napja előtt érdemi és feltáró vallomást tegyenek az ügyben.

Az Együtt-PM nyilvánosan elérhetővé tette Rogán és Puskás önkormányzati vagyonnyilatkozatait. Az alpolgármester - akinek élettársa Rogán feleségével közösen tulajdonol egy lakást, szintén a Pasa Lakóparkban - bevallásából például az derült ki, hogy a luxuslakás megvásárlása miatt Puskás mintegy 100 milliós svájcifrank-hitelbe verte magát, amelyet aztán 2012-ben végtörlesztett, emiatt jelenleg magánszemélyeknek összesen 76 millió forinttal tartozik. Jövedelme csaknem 100 ezer forinttal kevesebb, mint az 1,2 milliós bevallott jövedelemmel rendelkező Rogáné, aki szintén több tízmilliós bankhitellel rendelkezik. A kormányváltók korábban tételesen levezették: a Fidesz frakcióvezetőjének fizetése nem elegendő a törlesztőrészletek, a luxuslakás hatalmas rezsijének és közös költségének, valamint Rogán egyéb kiadásainak finanszírozására. Az önkormányzattól kikért polgármesteri vagyonbevallásból például kiderült: Rogán mindkét gyereke fizetős óvodába jár - az Együtt-PM társelnöke korábban egy gyerekkel számolt - amely így nem havi 150 ezer forintba, hanem 300 ezer forintba kerül, tovább növelve a politikus havi költségeit. Arra is fény derült, hogy nem A3-as Audival, hanem egy A6-os, 25 millió forintot érő autóval jár a polgármester, amely szintén nem szerepel a vagyonbevallásában. De lehetnek még további "kisebb" gondok Rogán nyilatkozatával: az Origo szerint a politikus általa örökölt több vidéki ingatlanban is tulajdonrésszel rendelkezik, de azokat sem tüntette fel pontosan képviselői bevallásában.

Az ellenzéki politikusok vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a fideszes politikus ellen, aki utólag maga is bejelentette, hogy ugyanezt fogja kezdeményezni. A kormányváltók egyúttal vagyonnyilatkozati eljárást is kezdeményeztek Rogánnal szemben az Országgyűlés mentelmi bizottságánál, azonban a testület elnöke, a KDNP-s Rubovszky György az ATV-nek úgy nyilatkozott: alaptalannak tartja a bejelentést, és "békeidőben" is elutasítaná azt. Rubovszky nem tartja összeférhetetlennek, hogy ő vizsgálódik a Rogán-ügyben, miközben a belvárosi önkormányzat egyik bizottságának külsős, fizetett szakértőjeként dolgozik, lánya, Rubovszky Csilla pedig alpolgármester a Rogán vezette V.kerületben.

Bajnai Gordon megengedhetetlennek nevezte, hogy bár a rendőrség, az ügyészség és a parlament mentelmi bizottsága "a Simon-ügyre ráugrott, és percek alatt látványos eredményeket ért el", addig Rogán Antal ügyével nem foglalkoznak. Az Együtt-PM vezetője szerint nagy a hasonlóság a két ügy között, hiszen sem az MSZP egykori elnökhelyettese, sem a Fidesz frakcióvezetője nem a valóságnak megfelelően töltötte ki vagyonnyilatkozatát. Fontosabbnak nevezte, hogy Rogán esetében sem érthető a korábbi vagyonnyilatkozataiból, hogy miből tudott vásárolni egy ilyen értékes ingatlant.

                                           Lendvai csak a dátumot rontotta
Nem az ingatlanvagyona mértékét, csak annak megszerzésének dátumát módosította utólag képviselői vagyonnyilatkozatában Lendvai Ildikó. Az MSZP-s politikus Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szavaira reagált, aki azzal "védte" Rogán Antal utólagos vagyonbevallás-módosítását, hogy Lendvai Ildikó korábban ugyanezt tette. A szocialista politikus szerint korábbi önkormányzati bérlakását - sok százezer emberrel együtt - 1988-ban vásárolta meg, ezt a dátumot azonban tavaly véletlenül 1998-nak írta be. Lendvai Ildikó hozzátette: "Ha a lakásom területéből kellene annyit levonnom, mint amennyi Rogán Antalnak kiment a fejéből, még a spájz sem maradna".
                                               Plébános a baloldal ellen

"Nem kampány-célból, sokkal inkább lelkipásztorként" próbálja meggyőzni Pajor András atya - a zuglói Fidesz Facebook-oldalán is közzétett - nyílt levelében a "baloldali" szavazókat arról, hogy mégse a baloldali politikusokat válasszák április 6-án. A XIV. kerületi plébános a Vidnyánszky Attilát is soraiba fogadó Keresztény Kulturális Akadémia elnökeként írta alá a fideszes Wittner Mária veretes szavaival nyomatékosított kiáltványt. Levelében az atya arra kéri a baloldali szavazókat: utasítsák el "a kompromittálódott személyeket, és azt a stílust, amely az ő győzelmük esetén eluralhatja az országot, a közigazgatást, a közszellemet".

Pajor András egyébként sokat köszönhet a zuglói Fidesznek, és Papcsák Ferenc fideszes polgármesternek. A Kassai téri templom a tetőszerkezet felújításához 15 milliós önkormányzati támogatást kapott ebben a ciklusban és ingyen használhatja a szintén Kassai téri egykori bölcsődét - ott tartják a polgári körök találkozóit is. Négy éve a mostani levélnél sokkal könnyedebb, szórakoztatóbb formában kampányolt Pajor atya Papcsák megválasztásáért. Az akkori szórólapon a zuglói fiatalok "új, felnőtt barátjaként" aposztrofált "Papcsák Feri bátyánk" mellett azzal próbáltak szimpátiát ébreszteni, hogy azt írták: "Gyerekeeeeek! Ez az ember egy tuti jó fej, igazságos, közvetlen".