Előfizetés

2500 embert bocsátanak el a vasúttól

Publikálás dátuma
2014.04.04. 13:16
A román kormány vállalta, hogy megreformálja az állami vasúttársaságot. Fotó: Facebook
A román államvasutak teherszállító részlege (CFR Marfa) elbocsát 2500 munkavállalót  - közölte pénteken a román közlekedési minisztérium.

A szaktárca közleménye szerint a román állami vállalat igazgatótanácsa március végén indította el a kollektív elbocsátáshoz szükséges eljárásokat.

A leépítést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás keretében a román fél által vállalt kötelezettség értelmében hajtják végre - olvasható a közleményben.

 Dan Sova közlekedési miniszter előző nap találkozott az IMF szakértőivel, akik a román államvasutak helyzetéről érdeklődtek. A miniszter arról tájékoztatta a külföldi hitelezőket, hogy a CFR Marfának nincs tartozása a román költségvetéssel és az energiaszolgáltatókkal szemben, miután ezeket törlesztette.

A román kormány vállalta, hogy megreformálja az állami vállalatot, és folytatja a CFR Marfa privatizációs eljárását. A román állam egy stratégiai befektetőnek adná el a vállalat többségi részvénycsomagját. Tavaly meghiúsult a magánosítása, így a román hatóságoknak újra kell kezdeniük az eljárást.

A privatizáció azt követően hiúsult meg, hogy a tavaly tavasszal meghirdetett tender nyertese, a Grupul Feroviar Roman (GFR), október közepéig, a  megszabott határidő lejártáig nem fizette ki a szerződésben megállapított 202 millió eurós vételárat.

Románia tavaly szeptemberben kötött újabb kétéves futamidejű elővigyázatossági típusú hitelszerződést az IMF-el, amelynek értéke 4 milliárd euró. Ezt fele-fele arányban biztosítja az IMF és az Európai Bizottság.

Rendőröket sebesített meg a késelő asszony

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytat nyomozást az ügyészség egy késsel hadonászó asszony ellen, aki két rendőrt megsebesített Debrecenben - tájékoztatta a hajdú-bihari főügyészség szóvivője a szerdán történtekről pénteken az MTI-t.

Gellén Krisztina elmondta: családtagjait, gyerekeit megöléssel fenyegette és öngyilkosságot helyezett kilátásba egy asszony debreceni társasházi lakásában. A családtagok rendőrt hívtak, de a késsel hadonászó asszony a két járőrt könnyebben megsebesítette, mielőtt ártalmatlanná tették.

Az ügyben a Debreceni Nyomozó Főügyészség folytat vizsgálatot, az asszonyt jelenleg kórházban ápolják, gyanúsítotti kihallgatása még nem történt meg - ismertette.