Szlovákia;Malina Hedvig;vádemelés;

2014-04-04 15:48:00

Vádat emelnek Malina Hedvig ellen

Vádemelést kezdeményezett a szlovák főügyészség Zsák Malina Hedvig ellen - jelentette weboldalán a pozsonyi Pravda pénteken.

A hatóság hét évi vizsgálat után zárta le a 2006-ban Nyitrán megvert egykori diáklány állítólagos hamis tanúzása ügyében indított eljárást, és szerdán az illetékes nyitrai járásbíróságon vádemelési eljárást kezdeményezett hamis tanúzás miatt - erősítette meg a főügyészség a független szlovák lapnak.

Zsák Malina Hedvig ellen 2007-ben indítottak eljárást, amiatt, mert megverése ügyében a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő vallotta.

Zsák Malina Hedvig családjával együtt február elején Győrbe költözött, miután tavaly decemberben felvette a magyar állampolgárságot.

Zsák Malina Hedvig: nem véletlen a vádemelési javaslat időzítése

Zsák Malina Hedvig szerint nem véletlen, hogy most javasolt ellene vádemelést a szlovákiai főügyészség, amely "már a látszatra sem adva", nem sokkal az elnökválasztási kampány után postázta az erről szóló iratot.

Azok után, hogy 2006-ban Nyitrán a nyílt utcán megtámadták, majd nyolc éve a szlovák hatóságok minden lehetséges módon vegzálják, a vádemelésen már meg sem lepődött - írta Zsák Malina Hedvig az MTI-nek péntek délután küldött nyilatkozatában.
"Nagyon örülök - tette hozzá -, hogy ma magyar állampolgárként Magyarországon élhetek, és ha már magamat nem is, de legalább a gyermekeimet meg tudom védeni attól az erkölcsi posványtól, ami a mai szlovák igazságszolgáltatást és politikát jellemzi."

"Az én történetem színtiszta politikai erőfitogtatás" - mondta Zsák Malina Hedvig, hozzátéve: a Fico-kormányzat olyan mélyen belement ebbe a zsákutcába, hogy nem tud kijönni belőle, ugyanakkor presztízskérdést csinál abból, hogy igazolja: nem történt meg a bántalmazása, vagy nem úgy, ahogyan ő elmondta.

Ügyvédje, Roman Kvasnica, aki újságíróktól értesült a főügyészség vádemelési indítványáról, az MTI-nek pénteken azt mondta: megdöbbentette, hogy az információkat nem vele vagy védencével közölték elsőként. Hozzátette: a vádemelési indítvány részleteinek a jövő héten próbál utánajárni, s csak annak ismeretében fog véleményt mondani róla.